4.rész - Ezek megörültek!

Sziasztok!

A mai napon nem csak résszel érkeztem, hanem egy köszöntővel is! 

Boldog Szülinapot Harry! Remélem örültök majd a résznek, ami

telis teli lesz Harrys pillanatokkal! Már szép lassan kezd beindulni a

történet és egyre több izgalom lesz benne. Köszönöm a 19 rendszeres 

olvasót és az előző részhez érkezett komikat is!

Jó olvasást!

                                  Ölellek Titeket!

Jennifer Hudson

  - Hová-hová szépségem? - szólalt meg a megállítóm. Félelem járta át a testem, amikor felnéztem rá. Nem, az nem lehet, hiszen ez az a srác a Blue-ból. Mi a fene folyik itt? Hátrálni kezdtem, ő pedig még mindig vigyorogva figyelt engem - gondolom észrevette, hogy a frászt hozta rám. Ő is belépett a házba, majd becsukta maga után az ajtót. - Megijedtél tőlem? - lépett közelebb hozzám, én pedig egészen addig hátráltam, amíg a falnak nem ütköztem. - Mitől félsz? 

  Mi a fenét akar tőlem? A frászt hozza rám a bámulásával és azzal, hogy minden egyes másodperc elteltével egyre közelebb kerül hozzám. Nem tűnik veszélyesnek, de úgy érzem, hogy már senkiben sem bízhatok, talán még magamban sem. Amikor az arca centikre van az enyémtől, leszorítom a szemeim. Nem akarom látni, nem akarom, hogy ilyen közel legyen hozzám. Csak haza akarok menni és élni tovább az életem, még akkor is ha tudom, hogy veszélyben vagyok. A leheletét érzem az arcomon, amitől kiráz a hideg.

  - Nem foglak bántani - suttogja a fülembe, amitől ugrok egyet, mire ő kuncogni kezd. - Hé - nyúl az állam alá - nyisd ki a szemed, én nem foglak téged bántani. - olyan gyengéd a hangja. Félek tőle, de valahol legbelül megnyugtat ez a hang. Félve nyitom a ki a szemeim és az ő smaragdzöld szemeivel találom szembe magam. - Hová indultál?

  - Én... - meg sem tudok szólalni, túl közel van. Azt sem tudom, hogy kicsoda ő, mégis miért kér engem számon?

  - Te? - hajol közelebb.

  - Harry, hagyd már - hallom meg Daniel hangját. - Nem látod, mennyire megijedt.

  Ez a fiú itt Harry? Rá kellett annyit várjak, hogy lemondja mi a helyzet, hogy miért vagyok itt és mit akarnak tőlem? Hát csodás. Pont olyan, mint Danile csak kicsit rámenősebb, inkább nagyon. Elhúzódik tőlem, majd a lépcsőn lejövő fiúra néz.

  - Miért engedted el? - teszi fel neki a kérdést.

  - Kiborított és különben is, tudtam, hogy az ajtóban vagy nem mehetett volna sehová - vonja meg a vállát.

  Mi? Honnan tudta volna, hogy az ajtóban van? És miért beszélnek úgy rólam, mintha én itt sem lennék? Agggrr! Ennek a fickónak a megjelenésével egyre több kérdésem lesz, ami egyáltalán nem jó, mert ha ő is olyan, mint Daniel akkor soha az életben nem kapok rájuk választ.

  - És ha nem lettem volna ott?

  - Harry mindketten pontosan tudtuk, hogy ott fogsz lenni - nevet fel. - Ha meg nem akkor utánamész és levadászod.

  - Tessék? - kérdezem, mire mindketten felém fordulnak. - Levadászol, ezt, hogy értette?

  - Úgy értettem, ahogy mondtam - vigyorog rám. 

  Istenem úgy érzem magam, mint egy egér aki két macska között vergődik. Mi a fenébe keveredtem én? A hideg ráz, ha csak eszembe jut az a szó. Én nem vagyok ilyen, engem nem lehet levadászni.

  - Ne is figyelj rá - legyint a göndör - úgy értette, hogy utánad mentem volna és elkaplak.

  - Aha - nyelek egyet - és szerinted ez jobban hangzik, mint a másik?

  - Nyugi cica - lép közelebb - senki se fog téged levadászni, amíg mi itt vagyunk.

  - Pff ezzel most tényleg megnyugtattatok - morgom.

  - Hová mész?

  - Minnél messzibb tőletek - vágom rá.

  - Csak velünk vagy biztonságban, nem mehetsz el - fogja meg a csuklóm, mire én megdermedek, annyira meleg az érintése. 

  - Ezt már hallottam párszor, de el is fogjátok nekem mondani, hogy miért is van ez így? - fordulok meg. Harry elengedi a csuklóm, majd közelebb lép.

  - Mindent a maga idejében - vigyorog. - Ma már úgyis itt maradsz, szóval lesz elég időnk neked elmesélni, hogy miért kell velünk maradnod.

  - Én aztán biztosan nem maradok itt - csattanok fel.

  - De igen - lépett elém Daniel.

  - Csak akkor tudtok itt tartani, ha kikötöztök - próbálom kikerülni.

  - Ne akard, hogy megtegyük - nevet fel.

  - Képesek vagyunk rá - mosolyog Harry.

  Ezeknek elment a maradék eszük is, mi az, hogy 'képesek vagyunk rá' ? És még azt akarják nekem beadni, hogy velük vagyok biztonságban, hát persze, mert kikötözve tényleg biztonságban érezném magam, egyáltalán nem félnék... Kikerülöm Danielt, miközben végig magamon érzem a tekintetüket szinte már lyukat vésnek a hátamba. Ki szeretnék innen jutni, de tudom, hogy úgyis utánam jönnének így csak a szembe lévő szobába megyek, ami ha jól látom a nappali akar lenni. Leülök a kanapéra, majd csak bámulok ki a fejemből.

Harry Styles

  Mindent megtettem, hogy ne kerüljön bajba ebben a pár hónapban. Megvédtem a tudta nélkül, pedig nekem nem ez lett volna a feladatom, de képtelen lettem volna megtenni azt, amivel megbíztak... Eleinte talán még ment volna, de ahogy egyre jobban megismertem már nem, egy cél lebegett a szemem előtt, hogy megvédjem őt mindenkitől. Egészen a mai napig sikerült is. Ma viszont megtámadták és én nem voltam ott, ha Daniel nem megy utána és nem vigyázz rá akkor már ki tudja, hogy hol lenne Jen. 

  - Daniel, mi van vele? - szólalok meg miután felvette a telefonját.

  - Már felébredt, látszik rajta, hogy meg van rémülve, de semmi komolyabb baja nincsen...

  - Ott kellett volna lennem, hogy megvédjem - vágok közbe.

  - Harry - emeli fel a hangját - ez nem a te hibád, nem lehet folyton mellette, neked is van életed.

  - Van, őt megvédeni.

  - Akkor told ide a segged és vigyázz rá - teszi le.

  Okkal hibáztatom magam, hiszen elmentem arra a találkozóra pedig éreztem, hogy nem lett volna szabad. Éreztem, hogy baja fog esni, de elmentem és csak az én hibám, hogy ez történt. Viszont abban igaza van, hogyha vigyázni akarok rá akkor rohanok is haza. A megengedett sebességet már rég meghaladtam, az sem érdekel ha megbüntetnek, csak mellette akarok lenni és vigyázni rá.

  Amint megérkezek ki is pattanok a kocsimból és rohanok az ajtó felé, ahonnan pont ő szalad kifelé egyenesen a mellkasomnak ütközik. Megdermedt, majd mikor felnézett rám tudtam, hogy felismert a Blue-ból, megijedt és hátrálni kezdett, de én is beléptem utána, majd becsuktam az ajtót. Nem akartam, hogy féljen tőlem, de nem is kerülhetek közel hozzá, az nem lenne helyes így jobb ha fél... Közelebb léptem ő pedig hátrált, amíg a falnak nem ütközött. Közel hajoltam hozzá, végre közelről is megcsodálhatom a tökéletes bőrét. Félt, tudtam, hogyha így folytatom teljesen elijesztem magamtól, pedig azt nem szerettem volna. A füléhez hajoltam és belesúgtam, hogy tőlem nem kell félni-e, mire ugrott egyet...

  Figyeltem ahogy előre lépked, nem volt magabiztos, bár azok után, hogy azt mondtuk neki, hogy ha kell ki is kötözzük nem csodálkozom. Amikor a nappaliba ment, mindketten megnyugodtunk. Bementünk a konyhába, de résnyire nyitva hagytuk az ajtót, hogy halljuk mit csinál éppen.

  - Ki támadta meg? - kérdezem egyből.

  - Ha jól tudom annak a bunkónak volt az egyik embere - morogja.

  - A francba és mi lett vele?

  - Megöltem, de erősek - sóhajtja. - Sokkal erősebbek, mint amilyennek mi gondoljuk őket. Nem lesz velük könnyű elbánni, az is lehet, hogy nem vagyunk elég erősek ellenük...

  - Nem! - csattanok fel. - Megvédjük, nem fogom hagyni, hogy baja essen.

  - Harry bele is halhatsz - ne akarjon megint kioktatni, mert azt már nem viselném el nyugodtan.

  - Nem érdekel - lépek elé. - Nem érdekel, hogy velem mi lesz, míg Ő biztonságban van Daniel.

  - Haver tudom, hogy fontos neked, ebben a három hónapban rájöttem, de nem éri meg, hogy az életed kockáztasd miatta.

  - Nekem megéri, de ha te nem akarsz benne lenni akkor kiszállhatsz, megértem.

  - Nem foglak magadra hagyni a bajban - tette a kezét a vállamra. - Együtt kezdtük el, együtt is visszük véghez. De azt tudnod kell, hogy idegesítő és sok kérdése van, amire válaszolnod kéne.

  - Köszi haver - nézek a szemébe. - Tudom és ma éjjel válaszolok is neki néhányra.

  - Akkor én magatokra hagylak titeket, de csak óvatosan Harry - halkítja le a hangját - ne árulj el neki semmit sem.

  - Igen, tudom.

  Miután magamra hagyott, a konyhapultnak támaszkodtam és azon kezdtem agyalni, hogy mennyit mondhatok el neki abból amit tudok? Hiszen az egészet biztosan nem, azzal halálra rémíteném... De szerintem azt sem kellene, hogy én miért kezdtem el őt védeni, mert akkor tőlem is megijedne... Annyira utálom mikor valakit meg kell győznöm, hogy nem akarok neki ártani és nincs mivel... Eldobtam magam a pulttól, majd a nappaliba vettem az irányt.

  A kanapén ült, felhúzott térdekkel, annyira ártatlan, nem is értem, hogy miért kérték tőlem azt, amit. Leültem vele szembe az asztalra, mire rám kapta a tekintetét.

  - Miért nem mondtok el nekem semmit? - kérdezte alig hallhatóan.

  - Hé - nyúlok fel, de elhúzódik - azért jöttem ide, hogy beszéljünk.

  - Válaszolni fogsz?

  - Igen - mosolygok rá halványan. Fogalmam sincs, hogy kezdjem...

  - Hogy kerültem ide?

  - Megtámadtak, el akartak téged rabolni - kezdek bele. - Nekem kellett volna téged megvédeni, de nem lehettem ott így Daniel mentette meg az életed.

  - Miért kellett volna ott legyél?

  - Mert meg akarlak védeni, de ettől többet nem mondhatok róla.

  - Mitől kell megvédeni?

  - Rossz emberektől, akik ártani akarnak neked - nézek a szemébe. - Tudom, hogy Amber mesélt neked néhány dolgot, de sok mindent ő sem látott. Az igaz, hogy veszélyben vagy és az az ember mindent meg fog tenni, hogy elkapjon téged, de én nem fogom hagyni, ahogy Daniel sem, bennünk bízhatsz.

  - Miért bíznék bennetek? Miért tenném, ha nem is ismerlek titeket?

  - Mert mi csak azt akarjuk, hogy ne essen semmi bajod, mi nem akarunk neked ártani, csak megvédeni téged.

  - Miért követettek?

  - Hogy biztonságban tudjunk, nem akartunk megijeszteni, csak azt akartuk, hogy jól legyél és ez eddig sikerült is.

  - Azt akarod mondani, hogy már meg akartak támad?

  - Nem is tudod elképzelni, hogy hányszor, de mi mindig megvédtünk.

  - Honnan tudtátok, hogy veszélyben vagyok?

  Elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, amire fogalmam sincs mit válaszoljak. Nem mondhatom el neki az igazságot, azt semmi féle képen nem tehetem, de akkor mit mondjak? Erre nincs megfelelő válasz csak az igazság, de azzal elmenekülne tőlünk és azt nem engedhetem. Miután látta, hogy erre nem fogok válaszolni, megszólalt.

  - Én... én csak haza akarok menni. - motyogta.

  - Jen, ott nem vagy biztonságban...

  - Nem érdekel, nem akarok itt lenni vissza akarom kapni az életem, amibe ti még nem voltatok benne, amiben azt hittem, hogy csak egy személy játszik majd szerepet, nem pedig három vagy tudom is én mennyi. - áll fel kétsébeesetten. - Csak kérlek vigyél haza, csak haza akarok menni, kérlek.

  Nem tudtam tovább nézni, ahogy könyörög. Látom, hogy mennyire megrémült. Nem akarom hazaengedni, de tudom, hogy az lesz a legjobb ha most hazamegy és valahogy ráveszem, hogy engedje, hogy ma éjjel vigyázzak rá. Az út csendesen telt, én meg sem mertem szólalni mivel láttam rajta, hogy ez túl sok volt neki egy napra.

  - Köszönöm - suttogta.

  - Várj - nyúltam a keze után. - Tudom, hogy félsz és nem bízol bennem, de ma nem lenne jó ha egyedül maradnál.

  - Megtudom magam védeni - morogja.

  - Nem, nem tudom - vágom rá - még nekünk is nehéz megvédeni téged, csak annyit kérek, hogy enged meg, hogy ma éjjel vigyázzak rád, a továbbiakban majd kitalálunk valamit.

  - Én... - remegett a hangja, de amikor a szemembe nézett azt olvastam ki belőlük, hogy ő is azt szeretné, ha maradnák. - Rendben, résnyire nyitva hagyom az ablakom - szállt ki a kocsiból.