2014. február 8., szombat

6.rész - "... barátja vagyok."

Sziasztok!
Tudom, hogy tegnap hoztam az új részt, de úgy gondoltam
mivel szombatonként hozom, ma is lesz egy. De gondolom
nem haragszotok érte. Hoztam egy döntést, hogy ebbe a blogomba
és a You bring me back to life-ba gyakrabban lesznek részek.
Ami azt jelenti, hogy hetente megpróbálok nem csak egy részt hozni.
Remélem örültök neki! Köszönöm az előző részhez érkezett komikat, 
pipákat és a 28 rendszeres olvasót! Nagyon boldoggá tesztek vele!
Örülnék, ha minél többen elmondanátok a véleményeiteket a történetről.
Hamarosan jelentkezem. Jó olvasást!
Ölellek Titeket!


----------------------------------------------------------------------------------

Jennifer Hudson


  
  A szívem a torkomban dobogott. Most mi a fene lesz, anya bármelyik percben benyithat, az én hátam mögött pedig egy számára ismeretlen fiú áll. Mégis mint mondja neki kicsoda ő? Mert ha azzal esek anyának, hogy ő azt mondja nekem, hogy veszélyben vagyok és megakar engem védeni, akkor biztosan szívrohamot kapna, azt pedig nagyon nem szeretném. Harryre néztem, aki csak vigyorgott, persze, hogy vigyorog hiszen nem ő kerülne bajba, ha lebuknánk, hanem én. Az agyam kattogott valami jó terven, hogy hová rejthetném Harryt, de attól tartok, hogy nem tudnám rávenni, hogy maradjon csendben. Felsóhajtottam majd rá néztem.
  - Könyörgöm - szólaltam meg halkan - menj be a fürdőbe és maradj csendben csak egy kicsit, kérlek. - a vigyora hatalmasabb lett, majd közel hajolt hozzám.
  - Ezt még nem fejeztük be édesen. - suttogta a fülembe, mire engem csak jobban kivert a víz. Kuncogva ment be a fürdőbe én pedig léptem az ajtóhoz.
  - Kicsim jól vagy? - néz rajtam végig. - Mitől vagy ilyen vizes? - ráncolja a homlok. Persze ezt mindenkinek észre kell venni-e.
  - Jól vagyok anya - mosolyok rá - csak rosszat álmodtam. 
  - Nem akarsz róla beszélni? - kérdezi lágyan. - Nem akarod, hogy itt maradjak, míg elalszol? Hatalmas vihar van kint és tudom, hogy nem szeretsz ilyenkor magadba lenni.
  Köszi szépen anya, hogy így megszégyenitel. Igaz, hogy ő nem tudja, hogy egy göndörkét rejtek a fürdőszobában, de akkor is, nem vagyok már ötéves. Le kell győznöm a félelmeimet! Biztos vagyok benne, hogy azaz idióta jól szórakozik a kis előadáson.
  - Nem kell, jól vagyok nyugodtan menj és aludj. Megleszek. - próbálom kedvesen tudtára adni, hogy hagyjon magamra.
  - Kicsim? - ráncolja a homlokát. - Te sosem mondtad ezt, amikor vihar van. Mit rejtegetsz vagy inkább kit? - kuncog fel, mire én teljesen ledermedek. Lebuktam! Ha benyit a fürdőbe nekem annyi. Te jó ég, mi a fenét csináljak?
  - Tessék? - kérdezem hülyén. - Anya én nem rejtegetek senkit sem. - nevetek fel kínosan. Persze anyám nem hisz nekem, majd a fürdő felé veszi az irányt. - Anya ne menj be oda! - álltam elé.
  - Kicsim, én nem bánom, ha itt alszik Mat, de legalább ne titkoljátok. - nyit be, én pedig azt hittem, hogy ott helyben elájulok. De meglepetésemre üres volt a fürdő. Hová tűnt? - De biztos voltam benne, hogy rejtegetsz valakit. - dörzsöli meg a tarkóját.
  - Bízhatnál bennem - motyogom - én is növök és a félelmeim is elszállnak.
  - Hiszek neked. - áll meg előttem, majd egy puszit nyom a homlokomra. - Öltözz át mielőtt visszafekszel. Reggel pedig beszélünk a ma estéről, jó éjt kicsim.
  Amint az ajtó becsukódott, kifújtam a bent tartott levegőt. Ezt megúsztam, de mégis hová tűnhetett Harry? A fürdőm ajtaja kinyílt és egy nevetéstől fuldokló fiú lépett ki rajta. Mérgesen néztem rá, hogy ez csak az ő hibája, de nem tudta abbahagyni a nevetést. Ha így folytatja akkor anya megint ránk fog törni.
  - Harry fejezd be - mordulok rá - megfogja hallani. - csapok a karjára.
  - Ne-nem megy. - örülök, hogy ő ilyen viccesnek tartja, de én egyáltalán nem. Kétségbeesetten ülök le az ágyam szélére. Még sosem féltem ennyire a lebukástól, mint pár perccel ezelőtt. - Oké-oké befejezem. - köszörülte meg a torkát. - Hé mi a baj? - guggolt le elém.
  - Te, ez az egész, az életem. - motyogom az orrom alatt, majd szabadon engedem az első könnycseppem. 
  - Hé - fogja kezei közé az arcom - nyugodj meg, nem lesz semmi baj. - suttogja végig a szemembe nézve.
  - Hogy mondhatod ezt? - kérdeztem hisztérikusan. - Hiszen te magad mondtad, hogy veszélyben vagyok, hogy mondhatod azt, hogy nem lesz semmi baj?
  - Mert itt vagyok veled - mondja lágyan - nem engedem, hogy bajod essen. - ül fel mellém az ágyra, majd az ölébe húz.
  - Ne - teszem a kezem a mellkasára - engedj el. - próbálok elhúzódni, de mindhiába túl erős. - Kérlek engedj el. - suttogom.
  - Addig nem amíg meg nem nyugodtál. - fonja a karjait a derekam köré. - Nyugalom. - suttogja a fülembe, amitől nekem bizsergés járja át a testem. Nem tudom, hogy miért váltja ki ezt belőlem, hogy miért érzem magam ennyire biztonságban vele, de most örülök, hogy nem vagyok egyedül. - Minden rendben lesz. - a szívverésem kihagyott egy ütemet, amikor megéreztem az ajkait a nyakamon. Mi a fenét csinál? A karjai és az apró puszijai elfelejtetik velem a gondjaim. - Itt vagyok veled. - búgja. 
  - Ha-harry - dadogom - mit csinálsz?
  - Megnyugtatlak. - suttogja. - Jen, ha így folytatod a szíved ki fog ugrani a helyéről. - kuncog a nyakamba. Tehetetlen vagyok, már nem én parancsolok a testemnek. Magától cselekszik. Teljesen elvesztem a fejem, ha csak hozzámér. Elég egy apró érintés, hogy úgy érezzem megnyílik alattam a föld és zuhanok lefelé.
  - Kérlek... - motyogtam 
  - Mire?
  - Kérlek - próbálom megtalálni a hangom - hagyd abba.
  Leengedte a karjait és lenézett rám. Mosolygott, a szemei pedig csillogtak. Most csak képzelődöm vagy ez tényleg megtörtént? Már nem is tartott, de én még mindig az ölében ültem és őt néztem. Miért nem tudok kiszállni az öléből? Miért nem tudok megmozdulni? Nem mond és nem is csinál semmit, mégsem tudok megmozdulni. 
  - Jen? 
  - Hmm?
  - Még mindig az ölemben ülsz. - kuncog fel.
  - Bocsánat - állok fel - én sajnálom. - éreztem, hogy az arcomat pír borítja be. Mióta ülhettem én ott?
  - Nem kell bocsánatot kérj. - simít végig az arcomon. - De most már ideje aludni. - suttogja, mire én bólintok.
  Visszabújtam a már szinte teljesen száraz ágyamba és betakaróztam, ő is visszaült a fotelbe, majd lehunyta a szemét, én is így cselekedtem.
  Amikor felébredtem kint még mindig vihar tombolt, de már nem volt olyan erős, mint az éjjel. Felültem az ágyamban és megpillantottam az édesen szunyókáló Harryt a fotelben. A karjai össze voltak kulcsolva a mellkasán, biztos vagyok benne, hogy nem egy kényelmes éjszakája volt. Csendben kimásztam az ágyból, majd kivettem egy tiszta alsóneműt és ruhát a szekrényemből. Bementem velük a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. A látvány amit a tükörben láttam, nem volt szebb, mint az elképzeléseimben. Beesett arc, karikás szemek. De mit is vártam, ha az éjszaka nem aludtam többet három óránál? Megengedtem a kabinban a vizet, majd levetkőztem és beálltam alá. Jó alaposan lezuhanyoztam, majd törölközőt tekertem magamra és kiszálltam. Az apró helyiséget ellepte a gőz, a tükör teljesen be volt párásodva így vettem egy kisebb rongyot és megtöröltem egy kisebb helyen. Már nem néztem ki olyan rosszul, de még mindig nem voltam önmagam. Felöltöztem, majd megfésültem a hajam. Egy kis alapozót kentem fel az arcomra, minek segítségével eltüntettem a karikákat. Amikor kiléptem a szobába, Harry már ébredezett.
  - Szia. - szólalt meg rekedtes hangján. - Minden rendben? - túr bele álmosan a hajába.
  - Szia. - köszönök halkan. - Igen.
  - Mióta vagy fent? - kérdezi.
  - Nem régóta - motyogom - talán egy órája. Harry?
  - Igen?
  - El kell menned - nézek rá - ha szüleim itt találnak ki fognak akadni, hiszen azt sem tudják, hogy ki vagy és én magam sem tudom, hogy ki vagy te. - sóhajtom, mire ő feláll és átszeli a köztünk lévő távolságot.
  - Ha most el is küldsz - tűr egy tincset a fülem mögé - nem szabadulsz meg tőlem. Már mondtam neked, hogy meg foglak védeni még akkor is ha te nem szeretnéd. - suttogja.
  - Jó - távolodok el tőle, majd az ajtó felé veszem az irányt, de mielőtt még kimennék visszanézek - csak most menj el. - lépek ki rajta.
  Semmi kedvem sem volt lemenni hozzájuk, hiszen előre láttam, hogy mi lesz. Anya teljesen fel lesz pörögve, hogy tegnap 'Mat-el voltam', ami nem is igaz, de gondolom őket ez nem nagyon fogja érdekelni. De ezen kívül az zavar a legjobban, hogy olyan dolgokat látok, amik meg sem történtek. Miért látom azt, hogy Harry ott áll előttem és a karomat simogatja mikor nincs is így? Nem értem, hogy mi történik velem. Eddig még sosem volt ilyen, még sosem képzeltem be semmit, egészen tegnap éjjelig. Amikor hozzámér felforr a vérem és szeretném a karjai közé vetni magam, de fogalmam sincs, hogy miért. Semmit sem értek... És azaz álom, amiben azt kérem tőle, hogy csókoljon meg, na arról inkább ne is beszéljünk. Fogalma sincs, hogy mi üt belém, ha a közelében vagyok, de kezdek megijedni tőle. Tőle pedig semmiféle képen nem kérdezhetem meg, mert akkor az csak még jobban növelné az egóját.
  Sóhajtva nyitottam be a konyhába, ahol apa már az újságot olvasva várt rám, anya pedig palacsintát sütött. Mindketten rám néztek, majd vigyorogni kezdtek én pedig egyre rosszabbul kezdtem lenni a látványtól.
  - Jó reggelt kicsim. - mosolygott rám apa. - Hogy aludtál?
  - Jó reggelt. - ültem le. - Aludtam már jobban is. - motyogtam. 
  - Rémálmok? - nézett rám anya.
  - Igen, de nem akarok róluk beszélni. - mondtam határozottan.
  - Rendben, akkor beszéljünk a tegnap estéről. - vigyorgott rám.
  - Jaj. - sóhajtottam. - Ugye nem akarjátok megint elkezdeni?
  - De hát olyan aranyosak lennétek együtt. - tesz egy tálat elém anya. - És a tegnap estét is együtt töltöttétek, hallottam ám, hogy milyen későn jöttél haza.
  - Anya - kezdek bele - mi nem vagyunk együtt! Hányszor mondjam el még nektek, hogy mi csak barátok vagyunk?
  - Kicsim, nem értelek annyira kedves és jól is néz ki, miért nem akarsz vele összejönni? 
  - Anya! - morgom. - Már ezerszer elmondtam nektek, hogy mi csak barátok vagyunk, kérlek fogjátok fel végre.
  - Ne beszélj így anyáddal Jennifer. - szólal meg apa is.
  - Persze fogd csak az ő pártját. - morgom.
  - Én senkinek sem fogom a pártját - teszi le az újságját - csak nem akarok kora reggel veszekedést.
  - Most akkor elmondom ezredjére is, hogy mi csak barátok vagyunk. - mondtam lassan, hogy megértsék. - A tegnap estével pedig csak annyit mondok, hogy összefutottunk és elbeszéltük az időt és nem is értem olyan későn haza, hiszen csak egy óra volt. - zártam le a témát vagyis csak azt hittem, hogy így lesz.
  - Engem nem tudsz átvágni.
  Istenem! Miért áldott meg engem az ég ilyen szülőkkel, akik nem fogják fel, hogy Mat nem a pasim és sosem lesz az? Nem olyan nehéz, hogy elfogadják ezt, de mégis a bolhából csinálnak elefántot. Hónapok óta hallgatom ezt, pontosabban mióta Mat szakított a barátnőjével. Anyáék pedig megvannak róla győződve, hogy miattam tette.
  - Most hová mész? - kérdezi anya.
  - Elment az étvágyam. - vágom rá, majd az ajtó felé veszem az irányt. Nem akarok már megint összeveszni ezen velük. De amikor kinyitom azt, Harryvel találom magam szembe. Te jó ég, ő meg miért nem ment el? A francba már! Miért nem ment el? Semmi más nem hiányzott már csakis ő. Nagyra nyílt szemekkel néztem rá, mivel akkor vettem észre, hogy nincs rajta póló. Mi a fenét csinál? Felnéztem rá, ő pedig levigyorgott rám.
  - Khm - köszörülte meg a torkát apa - ki ez a fiú Jennifer?
  - Jó napot uram - szólal meg Harry, én pedig könyörgően nézek rá, hogy ne mondjon semmi hülyeséget - Jen barátja vagyok. 

3 megjegyzés:

  1. Evelyne!:D
    Hoppá, hoppá! Hujujujuj! Izgalmas befejezés volt ez, kérem szépen! Harry póló nélkül?!:DD Hmm!:'D Evelyne, ismét nagyon szépen fogalmaztál - mint mindig - és nem tudok mást mondani, egyszerűen, nagyszerűen tökéletes volt!
    Rose King

    VálaszTörlés
  2. nem akarom lelőni a poént de mikor derül ki hogy öhm.... Harry nem teljesen emberi lény mert nekem ebből a sztoriból az jött le hogy nem az :DD de imádom légyszi hamar kövit *-*

    VálaszTörlés
  3. Aztaaa. Hogy ebből mi lesz?! Ha Jen az én lányom lenne, nem tudom mit csinálnék. És van egy olyan érzésem, hogy nem csak Harry, hanem talán Jen se teljesen emberi. Gyanúsak nekem az álmai (látomásai?) .

    VálaszTörlés