2014. február 12., szerda

7.rész - Veszély?

Sziasztok!
Meghoztam nektek a következő részt, remélem tetszeni fog.
Tudom, hogy azt ígértem, hogy több rész lesz a héten, és
ez így is lesz, mivel még 2 fel fog kerülni a héten, ha minden
sikerül. Egy kicsit hosszabb lett a többi résznél, de azért biztosan
nem haragudtok majd rám. Köszönöm a bíztatásokat és a 32 rendszeres
olvasót. El sem hiszem, hogy már ennyien vagyunk és még csak most 
jön a 7 rész. Köszönöm! Jó olvasást!

Ölellek Titeket!


-----------------------------------------------------------------------------

Jennifer Hudson


  
  Nem hittem a fülemnek. Most komolyan azt mondta, hogy a barátom? Mégis mi a fene ütött belé? Teljesen tönkre akarja tenni az életem? Ledermedve néztem rá, ő pedig csak vigyorgott. Féltem megfordulni és anyáékra nézni, fogalmam sincs, hogy mi fog ebből kisülni, de abban biztos vagyok, hogy semmi jó. Ki fognak készülni, teljesen. Lassan fordultam meg és néztem rájuk. Az arcukon döbbenet ült, igazából nem nagyon tudtam elképzelni, hogy mit éreznek. De valamiért jobban húztam afelé, hogy nem azért bámulják Harry-t, mert azt mondta, hogy a barátom - amiért még ki fogom nyírni - hanem, mert így néz ki.
  - A barátja? - kérdezi megdöbbenve anya.
  - Igen - mosolyog rá - Harry Styles vagyok. - lép közelebb miközben átkarolja a derekam. A szívem már is gyorsabb tempót diktál, csak a puszta érintésére. 
  - Khm - köszörüli meg a torkát apa - miért nem mondtad nekünk, hogy barátod van? - kérdezi.
  - Én... am... - dadogtam össze-vissza. Harry erősebben szorított, de hiába nem érte el, hogy megtudjak szólalni, egyszerűen nem ment. - Én el akartam mondani, csak....
  - Csak nem tudta hogyan tegye. - segít ki Harry. - Tudjuk, hogy nem ez volt a legjobb alkalom, de így alakult. - még szép, hogy így alakult, hiszen én nem is tudtam, hogy mire készül. Azt hittem már rég elment. Errefel kiderül, hogy itt volt végig...
  - Én úgy tudtam, hogy rejtegetsz valaki - kuncogott fel anya - csak jól elrejtőzött előlem. - még sosem éreztem magam ennyire zavarban, pedig ő nem is a fiúm, de mégis azt érzem, hogy bocsánatot kell majd tőle kérjek a szüleimért. - Gyere reggelizz velünk. - felé néztem és könyörögtem neki, hogy mondjon nemet, de mivel nem válaszolt a pillantásomra megszólaltam mielőtt még ő tette volna.
  - Nekünk dolg... - be sem tudtam fejezni, mivel ő gyorsabb volt.
  - Rendben.
  Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni a szüleimet ismerve. Gombóccal a torkomban indultunk vissza az asztalhoz, de mikor Harry kihúzta nekem a széket a fülembe suttogott 'lazíts, minden rendben lesz'. Leült mellém, anya pedig elé tett egy tál palacsintát. Amíg ettünk mindenki csendben volt, csak az én heves szívverésem hallatszott, de szerencsére senki sem tett rá megjegyzést. Nem értem, hogy ez mire volt jó?! Csak azért mondta ezt, hogy a közelembe lehessen a nap legtöbb részében? Hát ha ezt tervezte, csak azt érte el, hogy letépjem a fejét amint esélyem lesz rá. Nem mondhatja nekem senki sem, hogy a barátom mikor nem így van... Tudtam, hogy a szüleim nem fogják abbahagyni a szekálást, eddig csak a pillantásuk vájt lyukat belénk, most pedig kérdésekkel kezdtek el bombázni bennünket.
  - Mond csak Harry - kezd bele apám - mióta vagytok együtt a lányommal?
  - Még csak pár napja vagyunk együtt - mosolyog - de nekem már sokkal többnek tűnik. - valahogy le kell őt állítanom, nem hagyhatom, hogy a szüleimet ilyen hülyeségekkel etesse. Már sokszor csináltam ilyet ezt is ki fogom bírni. Felé fordultam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
  - Kérlek hagyd abba. - suttogtam, majd visszahúzódtam. Harry vágyakkal teli szemekkel nézett rám vigyorogva. Élvezi, miért is ne élvezné?
  - Az még nem olyan sok idő - szólal meg anyám - de látszik rajtatok, hogy boldogok vagytok. - majdnem a torkomon akadt a palacsinta. Mi az, hogy boldognak látszunk? Mi a fene ütött anyámba? Megvakult? Hogy a fenébe láthat minket boldognak? - És hogy ismerkedtetek meg? 
  Mi a fenének kell feltennie ilyen kérdéseket? Egyáltalán mit fogunk rá válaszolni? Meg sem tudok szólalni, attól félek, hogy valami hülyeséget mondanék. Bár az is aggasztott, hogyha Harry-re hagyom akkor koppanni fogok.
  - Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de szó szerint belémfutott, én pedig elkaptam őt mielőtt elesett volna és hát első látásra beleszerettem.
  - Kicsim - nézett rám anya - miért nem beszéltél nekem vagyis - nézett apára majd vissza rám - nekünk Harryről?
  - Mert ti folyton csak Mat-el voltatok elfoglalva, mi értelme lett volna? - szólalok meg.
  - De ha tudtuk volna akkor...
  - Akkor nem Mat-ről faggattatok volna, hanem róla. - vágok közbe. - És még valami, mi - mutatok Harryre - nem... - de nem tudtam befejezni, mert Harry a combomra tette a kezét, amivel belémfojtotta a szót. - Elnézést. - álltam fel hirtelen, majd rohantam ki a konyhából, nem törődve a hangokkal amik a nevemen szólítottak.
  Hangosan csaptam be az ajtót a szobámba. Mi a francot képzel ez a hülye? Meg akar védeni? Legyen, de ne jöjjön a közelembe és semmi féle képen ne mondja azt a szüleimnek, hogy a barátom, mert nem így van. Elegem van a hülye kérdéseikből, utálom, hogy mindenkivel összehoznak. Az arcom a párnába fúrtam, ordítani szerettem volna, de nem tehettem... én nem vagyok ilyen. Viszont arra rájöttem, hogy most nem is a szüleimre haragszom, hanem Harryre. Ha elment volna, ahogy volt akkor nem lett volna az előbbi parádé, akkor valószínűleg már rég feljöttem volna a Mat-el való kombinációjuk miatt. Hallottam, hogy az ajtóm nyitódik. Oda se kellett, hogy nézzek, tudtam, hogy ő az. Az ágy besüppedt mellettem, majd egy kezet éreztem a hátamon. Hirtelen megint düh fogott el és felugrottam, majd szúrós tekintetem az ő zöld íriszeibe fúrtam.
  - Mi a francot képzelsz te magadról? - morogtam. - Mi a francra volt jó az előbbi?
  - Csak neked segítettem. - válaszol nyugodtan.
  - Segítettél? - nevetek fel. - Mégis mivel?
  - Nem te mondtad, hogyha meglátnak kiborulnak, mert nem tudják, hogy ki vagyok? - felvontam az egyik szemöldököm, ő pedig folytatta. - Most már tudják, hogy ki vagyok és nem lesz feltűnő sem, hogyha sokat leszek a közeledben.
  - Nem leszel te semennyit sem a közelemben. - vágom rá. - Nem akarom, hogy a közelembe gyere, nem érdekel, hogyha így nem tudsz megvédeni, de ne gyere a közelembe.
  - A szemeid mást mondanak kicsi Jenny. - vigyorog rám.
  - A szemeim csak azt szeretnék, hogy eltűnj innen. - vágok közbe. 
  - Szerintem pedig, hogy maradj velem és ne engedj el többet.
  - Jobb lenne, ha befejeznéd - csattanok fel - Harry, most pedig menj!
  - Ezzel csak neked segítettem. - morogja, majd közel hajol hozzám. - Ha most el is megyek - suttogja a fülembe - tudnod kell, hogy este újra itt leszek.
  - Nem leszel itt, nem foglak beengedni. - vágom rá.
  - Már a bejárati ajtón is bejöhetek és szerintem a szüleid is szívesen látnak majd itt. - vigyorog rám, majd feláll.
  - Menj a francba Harry! - kiáltom utána.

 ***

  Amint Harry elhagyta a szobám és én lenyugodtam, felhívtam Amber-t. Elég sokat beszéltünk, mindent elmondtam neki, de azt mondta, hogy ő ilyet nem látott. Nem volt benne csak egy srác és, hogy valószínűleg, nem ők a rosszak. Azt mondta, hogy szokjak hozzá, hogy sokat lesznek a közelemben, hogyha komolyan gondolták a védelmezést. Ezzel egyáltalán nem érte el, hogy megnyugodjak sőt csak még jobban felhúztam magam. 
  Mivel a nagyiék ma este jönnek hozzánk vacsorázni és már alig van egy óra mire megérkeznek, így úgy döntöttem, hogy keresek valami normális ruhát, amit felvehetek előttük. A szemem egy halvány lila színű ruhán akadt meg. Elkészültem, majd a nagyiék is megérkeztek.
  A vacsora pontosan úgy telt, ahogy elképzeltem. A nagyiék folyton kérdezősködtek, így biztos voltam benne, hogy anya beszámolt nekik Harry-ről.
  - Kicsikém el sem hiszem, hogy már udvarlód van. - mosolyog rám mama. - Reméljük hamarosan megismerhetjük.
  - Nagyi. - pirultam el. - Ne mondj ilyeneket.
  - De hát ez az igazság és nagyon örülök neki, hogy végre találtál magadnak egy fiút, aki szeret téged.
  A kínos vacsora nagyon lassan telt, de szerencsére már vége van. Elbúcsúztunk nagyiéktól, majd segítettem leszedni az asztalt anyának, de ezt nagyon hamar meg is bántam. Végig csak kérdezősködött Harryről, én pedig össze-vissza habogtam. Fogalmam sincs, hogy mit mondjak neki a kérdéseire, hiszen nem tudok jól hazudni, ha pedig az igazságot mondanám akkor nagyon kiakadnak.

***

  Fáradtan estem az ágyamba. Már így is késő volt, mikor lefeküdtem pedig holnap suli és korán kell kelnem. Persze arra nem számítottam, hogy amint elalszok valaki az ablakomon fog kopogtatni megállás nélkül. Mérgesen dobtam le magamról a takarót és ültem fel. Nem akartam hinni a szememnek, Harry állt az ablakban, szóval nem hazudott, hogy visszajön. Álmosan másztam ki és lépkedtem az ablakhoz, de nem nyitottam ki azt.
  - Mit keresel itt? - kérdeztem.
  - Mondtam, hogy visszajövök. - vigyorgott. - Beengednél?
  - Nem, menj el Harry, aludni akarok. - morgom.
  - Én pedig biztonságban akarlak tudni - vág közbe - szépségem.
  - Biztonságban vagyok. - mutatok magamra.
  - Jen, ne akard, hogy betörjem az ablakot. - morogja. Tudom, hogy képes lenne rá, de semmi kedvem sincs vele beszélni, de nem akarom, hogy anyáék is felébredjenek, így kinyitottam, ő pedig beugrott. - Azt a... - néz végig rajtam, én pedig felvonom a szemöldököm. - Mi van rajtad? - csak akkor kapcsoltam, hogy valószínűleg a megszokott pizsim van rajtam, ami nem más mint egy francia bugyi és egy póló.
  - Ne bámulj már. - csattanok fel, közben pedig próbálom lejjebb húzni a pólót. - Mi akarsz Harry?
  - Megvédeni téged. - sóhajtja, majd közelebb lép és egy rakoncátlan tincset tűr a fülem mögé. - Tegnap nem így aludtál. - motyogja.
  - Mivel nem fogok neked bemutatót tartani. - vágom rá.
  - Pedig most pont azt csinálod. - lépett közelebb. Francba már megint kezdi! Én egyet lépek hátra, ő pedig egyet előre, amíg a falnak nem ütközöm. - Jen - hajol a fülemhez - még én is hallom, ahogy a szíved dobog. - és igaza is volt, a szívem majd kiugrott a helyéről, utálom, hogy ezt váltja ki belőlem a közelsége. - Veszélyben vagy. - nyom egy puszit a nyakamra.
  - Te-tessék? - kérdezem dadogva.
  - Veszélyben vagy. - ismételi meg, én pedig ledermedek. - Azért jöttem, hogy ne eshessen semmi bántódásod. - néz mélyen a szemembe, de nekem el sem jutnak a szavai az agyamig. - Lélegezz. - a kezei közé fogja az arcomat, majd lágyan megszólal. - Nem fogom hagyni, hogy bántsanak.
  - De... - kezdek bele, de a amint folytatni akartam valaki beugrott az ablakon, én pedig azt hittem, hogy ott helyben el fogok ájulni. A lábaim majdnem összecsukódtak alattam, de Harry elkapott. Amikor közelebb lépett felismertem. - Jézusom. - kapok a szívemhez.
  - Daniel - fordul felé Harry, még mindig engem tartva - minden rendben?
  - Szia Jen. - mosolyog rám. - Igen, minden a legnagyobb rendben.
  - Halálra rémisztettél. - suttogom.
  - Örülj, hogy csak én vagyok. - vágja hozzám. Mi baja van ennek már megint velem?
  - Kösz. - morgom, majd kitépem magam Harry karjai közül és az ágyamhoz sétálok, majd leülök. - Most mi lesz?
  - Megvédünk, nem kell aggódnod szépségem. - áll elém Harry.
  - És ha nem tudtok, te magad mondtad, hogy erősek... de... de mégis mit akarnak tőlem?
  - Meg tudunk téged védeni. - néz rám komolyan Daniel.
  - Beteg emberek, kiszemelnek maguknak valakit és addig nem adják fel, amíg meg nem szerzik azt. - teszi hozzá Harry, mire én teljesen ledermedek. - De mi nem hagyjuk, hogy elvigyenek téged.

***

  Az éjszaka szinte semmit sem aludtam, minden egyes neszre felébredtem. A fiúk itt voltak végig, nem hagytak magamra, amiért most nagyon hálás vagyok nekik. Hallottam, hogy halkan veszekednek, de nem értettem belőle semmit sem. Tudtam vagyis csak éreztem, hogy én vagyok a téma... Amikor kinyitottam a szemem már világosodott, ami azt jelenti, hogy fel kell kelnem. Felültem és Harry-vel találtam magam szembe.
  - Istenem! - kapok a szívemhez. - Miért nézel?
  - Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. - mosolyodik el. - Már elmentek és nekünk is mennünk kell, Daniel már lent vár rám. Ne izgulj már nem vagy veszélybe. - lépett az ablakhoz és kimászott rajta, mielőtt még bármit is mondhattam volna neki.
  Félve léptem ki a házból és indultam el a suliba. Szerencsére nem kellett sokat menjek és útközben még Mat-et és Kat-et is felszedtem. A suli unalmas volt, mondjuk lehet csak azért mivel én már olvastam arról, amit tanultunk. Végig azon gondolkoztam, hogy miért pont én, de nem tudtam rájönni. Fogalmam sincs, hogy miért pont engem akarnak. Mi van bennem ami kell nekik? Annyi kérdés, amire nem kapok válaszokat.
  Szerencsére az utolsó óránk elmaradt így, úgy döntöttünk, hogy beülünk a Blue-ba. A suliból mentünk kifelé közben pedig oda-oda köszöntünk néhány barátunknak.
  - Mikor megyünk már bulizni egyet? - kérdezi Kat.
  - Miután átmentél. - nevet fel Mat, majd én is.
  - De viccesek vagytok. - nyújtja ránk a nyelvét. Látom, hogy valamit nagyon néz, de én nem látok semmit sem. - Hé - bök meg - téged néznek.
  - Kicsoda? - kérdezem, ő pedig felemeli a kezét és az egyik irányba mutat. Követem az ujját és akkor meglátom, Harry-t.

2 megjegyzés:

  1. Evelyne!:D
    Húha, húha, Harry jól bekavart!:D Imádom, ahogy fogalmazol, hiszen minden tökéletesen átjön, olyan mintha én lennék Jen bőrében!:D Evelyne, siess a következővel!:D
    Rose King

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsi vagyok hogy mi történik majd..Várom a következő részt

    VálaszTörlés