2014. február 15., szombat

8.rész - Mindenhol csak veszély.

Sziasztok! 
Meghoztam a következő részt, remélem örültök neki.
Itt már kezd beindulni a történet, de hamarosan jobban is
befog. Nagyon örülök, hogy ennyi visszajelzést kapok tőletek, 
hogy tetszik a történet, mindig boldog leszek, ha véleményeket
olvasok. Igaz, hogy még csak az elején vagyunk, de máris 
34 rendszeres olvasóval rendelkezek, aminek nagyon örülök.
Köszönöm nektek! Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------


Jennifer Hudson



  Egy fekete Rover-nek volt dőlve. A karjai a mellkasa előtt voltak összefonva, míg a smaragdzöld szempárt egy napszemüveg takarta el. Igaz nem látom, de érzem, hogy engem bámul. A szívem a torkomban dobog, mégis mit keres ő itt? Miért jött ide a sulim elé? Oké ez hülye kérdés, hiszen pontosan tudom, hogy azért van itt, hogy velem beszéljen. De mi van akkor, ha én nem akarok vele, miután reggel csak úgy otthagyott, még a válaszomat sem várta meg a mondandójára. Este azzal állít be, hogy veszélyben vagyok, majd egész éjjel ott maradnak, hogy vigyázzanak rám és reggel lelép, most meg csak beállít és azt várja, hogy odamenjek hozzá? Hát azt várhatja. Fogalmam sincs, hogy mi történik velem, de azt érzem, hogy amióta megismertem őt és Danielt előjött egy olyan énem is, amit eddig nem is ismertem. Egy én, ami vad és magabiztos, egészen addig, amíg nem érzi magát veszélyben, de akkor jön ő megvéd és újrakelti a vad énem. 
  - Jen ki az irtó szexy pasi, aki megállás nélkül bámul téged? - kérdezi izgatottan Kat.
  - Egy bunkó! - jelentem ki, mire az ajkán egy vigyor jelenik meg. Hallja, amit mondok? De hát több méter van közöttünk, mégis, hogy hallhatja? Vagy csak szimplán tud szájról olvasni?
  - Akkor told oda a seggedet, ahhoz a bunkóhoz és teperd le. - néz rám vigyorogva Kat. 
  - Pontosan tudod, hogy én nem vagyok ilyen, Kat. - szakítom meg a bámulását és nézek a barátnőmre. - És eszem ágába sincs odamenni hozzá, inkább elkerülöm.
  - Helyes. - szólal meg Mat.
  - Neked meg mi bajod? - fordul felé Kat. - Egy tök helyes pasi bámulja eléggé feltűnően, de ahogy nézem őt ezt egy csepet sem zavarja és te azt mondod neki, hogy ne menjen oda?
  - Igen, hiszen ha ő így érzi, akkor miért kéne odamenjen? 
  - Tudod mit - emeli fel a mutatóujját - inkább fogd be. - felém fordult. - Menj oda hozzá, úgysem fog leszállni rólad, míg nem mész oda hozzá.
  - Jen, nem kell...
  - De igaza van Kat-nek, Mat. - nézek rá. - Amíg nem megyek oda, addig nem száll le rólam.
  - Akkor menj. - lök meg Kat.
  Összeszedem magam, mély levegőt veszek, majd elindulok felé. Az arcomra egy mosolyt varázsolok és megpróbálok úgy tenni, mintha az ég adta világon semmi bajom sem lenne vele, ó pedig mennyi van és mindez csak egy nap alatt jött elő. 
  - Mit akarsz? - kérdezem köszönés nélkül.
  - Beszélnünk kell. - veszi le a szemüvegét.
  - Nem, nem kell Harry. - vágom rá. - Elegem van belőled, komolyan mondom. Reggel csak úgy lelépsz, mikor éjjel azt mondtad, hogy veszélyben vagyok... ja és arról se feledkezzünk meg, hogy azt mondtad a szüleimnek, hogy a barátom vagy. - vágom a fejéhez. - De nem vagy az! Csak egy bunkó.
  - Lenyugodtál? - kérdezi nyugodtan.
  - Nem, menj el. - meg akarok fordulni, de elkapja a karom és visszatart. - Mi van?
  - Azt mondtam beszélnünk kell.
  - De én nem akarok! - morgom.
  - Az engem nem érdekel, de beszélni fogunk. - ráncigálni kezdett, de én kihúztam a kezem a szorításából.
  - Magamtól is tudok menni. - kerülöm meg a kocsit és ülök be az anyósülésre. Harry is beült, majd beindította a motort. - Hová viszel?
  - Hozzám. - na az ki van zárva. Én tuti, hogy nem megyek megint abba a házba. Miért nem lehet itt elmondani, hogy mit akar tőlem? 
  - Nem akarok hozzád menni, nem beszélhetnénk itt?
  - Csak hallgass, oké. Kérlek. - a hangja nyugodt volt, de úgy éreztem, hogy nagyon dühös és ezzel a frászt hozza rám. Mi történhetett? - Köszönöm.
  Az út csendesen telt, nem mertem megszólalni, hiszen ha dühös akkor a hülyeségeimmel és hisztijeimmel csak még jobban felhúznám. Idegesen dobolt végig a kormányon, a szemöldöke pedig fel-fel rándult. Kezdtem félni tőle, pedig még semmi okot sem adott rá, de ez a 15 perc, amit együtt töltöttem vele, miközben próbálta magát nyugodtnak mutatni, megrémisztett.
  - Jössz vagy maradsz? - kérdezte vigyorogva, az ajtóm előtt állva, arra várva, hogy kiszálljak végre.
  - Úgysincs választásom. - szállok ki. - Minden rendben? - kérdezem halkan. Elém áll, én pedig hátrálok, amíg a kocsijának nem ütközöm. Megáll előttem és a kezeivel közrefog, ha akarnék sem tudnák innen kijutni. 
  - Miért hiszed, hogy valami baj lenne? - néz mélyen a szemembe.
  Mi  fenének jött már megint ilyen közel? Egyáltalán ez most a valóság vagy csak beképzelem, megint? Kíváncsian fürkészi az arcomat, miközben próbálja elrejteni a mosolyát, de a gödröcskéi elárulják őt. Tudom, hogy élvezi a helyzetet, de az én szemszögemből nézve rémisztő. Az egyik kezét az arcomra helyezi, mire nekem egyre gyorsabban dübörög a szívem a mellkasomban.
  - Nyugodj meg, beszélni szeretnék veled, de meg kell ígérned, hogy nem fogsz kiakadni. - hajolt közelebb. Mi az, hogy ne akadjak ki? Általában mikor egy embernek ezt mondják akkor kiakad.
  - Mi-miért?
  - Mindjárt megtudod. - suttogja a fülembe. Kezdtem egyre jobban pánikolni, már levegőt is alig kaptam, a szívem pedig egy olyan tempót diktált, amitől azt hittem ki fog ugrani a helyéről. - Le kell lassítanod a szívverésedet.
  - Mond el, hogy miről akarsz beszélni, inkább. - motyogom.
  - Nyugodj meg. - az ajkai a nyakamat érintették, de nem hagyhattam.
  - Harry - toltam el - mond el, megijesztesz.
  - Oké. - mondta. - Menjünk be.
  Már öt perce ülünk a nappaliban, de még meg sem szólalt. A bátorságom már teljesen eltűnt, szertefoszlott. A helyét a félelem és a pánik vette át. Mi az amit ennyire el szeretne nekem mondani, csak nem tudja, hogyan tegye? Talán megint veszélyben vagyok? Még az sem érdekelne, csak szólaljon már meg.
  - Na végre Daniel. - szólalt meg Harry.
  - Helló. - áll meg előttünk. - Hé jól vagy? Fal fehér vagy. - mered rám.
  - Nem. - csattanok fel. - Nem vagyok jól, mondjátok el végre, hogy mi van.
  - Újabb fickó jelent meg, aki rád vadászik. - mondja érzelemmentesen Daniel.
  - Tessék?
  - Hé - mondja Harry - veszélyben vagy, de nem hagyjuk, hogy bajod essen. - próbál megnyugtatni.
  - Harry, te is tudod, hogy nagy veszélyben van. - szól közbe Daniel.
  - De azért nem kéne a frászt ráhozni - vágja rá - már így is remeg.
  - Ki az? - kérdezem remegő hangon.
  Mindketten rám néztek és ettől olyan érzésem támadt, hogy ismerem azt a személyt. De mégis miért kell nekem ártani? Mit tettem én, hogy ezt érdemlem? És mégis ki lehet ő? Várakozóan néztem rájuk. A nagy csöndet végül Harry törte meg.
  - Az egyik tanárod. - mondja halkan, mire én még levegőt is elfelejtek venni.

***

  Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy miért pont Mr.Fits. Miért akar nekem ártani? Hiszen ő az a tanár akinek a legjobban élvezem az óráit, ő az a tanár, akit a legjobban kedvelek erre pedig kiderül, hogy pont ő akar nekem ártani. Vajon hányan vannak még az ismerőseim közül, akik ezt akarják velem csinálni? Egyáltalán vannak olyanok, akik nem? Harry-ék szerint csak ő van most a láthatáron, de mi van, ha tévednek? Mi van akkor ha mindenki csak ártani szeretne nekem, csak ők ezt nem tudják? De azt, hogy miért pont engem akarnak bántani, azt sosem fogom megérteni. Mi van bennem, ami a többi lányból hiányzik? Ugyanolyan vagyok, mint a többi semmiben sem különbözök tőlük... vagy mégis? De ha igen akkor miben? Nem tudom, hogy mi van, hogy valaha is elfogják nekem mondani, hogy miért pont én, mivel van egy olyan érzésem, hogy Harry-ék ezt pontosan tudják. De ha így van akkor nekem miért nem mondhatják el? Annyi kérdésem van és mindig csak válaszra várok rájuk, de nem hiszem, hogy a közeljövőben megfogom kapni őket. 
  Harry-éknek dolga volt, engem pedig hazahoztak, pedig nem akartam magamba maradni. Semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy egyedül legyek azok után, hogy azt mondták nekem, hogy a tanárom az. Félek és bármennyire is furán hangzik, mellettük biztonságban érzem magam.
  - Kicsim megjöttünk. - nyitott be anya a szobámba. - Minden rendben?
  - Szia. - emelem fel a fejem. - Persze, minden a legnagyobb rendben van.
  - Harry-vel van gond? - ül le mellém az ágyra.
  - Nem, vagyis nem tudom... de nem akarok róla beszélni.
  - Rendben, ahogy szeretnéd. - megy az ajtóhoz. - Fél óra múlva vacsora.
  Mi ütött anyába? Ő nem adja fel ilyen hamar a kérdezősködést? Mindig addig faggat, amíg ki nem nyögöm, hogy mit akarok, most miért adta fel ilyen hamar?
 
***

  Semmi kedvem sem volt lemenni vacsorázni, de mivel éhes voltam muszáj volt. Felvettem egy kardigánt, majd lementem. Anyáék már az asztalánál ültek.
  - Szia apa. - mosolygok rá, majd helyet foglalok.
  - Szia.
  Mi a fene van mindenkivel? Olyan furcsák, egyáltalán nem úgy viselkednek ahogy szoktak. Talán történ valami, amit nem akarnak nekem elmondani. Nem hiszem, hogy a mai napon kibíznák még egy rossz hírt.
  - Anya, apa - nézek rájuk - történt valami?
  - Nem. - néz rám anya. - Miért hiszed azt?
  - Nem tudom csak furcsán viselkedtek. - vonom meg a vállam.
  - Semmi baj sincs kicsim. - válaszolja. - Boldogok vagyunk, hogy találtál magadnak egy fiút, aki végre boldoggá tesz.
  Bárcsak elmondhatnám, hogy nem így van...




  Harry Styles



  Nem akartam neki elmondani, mert tudtam, hogy csak a frászt hoznánk rá és hát így is lett. Megrémült és én ezt teljesen megértem, hiszen minden nap látta eddig és most kiderül róla, hogy nem is az akinek eddig képzelte... Próbáltam megnyugtatni, hogy nincs olyan nagy veszélyben, de persze Daniel-nekm muszáj volt azt mondania, hogy nem így van. Igaza van, de azért nem kellett volna így elmondani neki, hogy az azaz ember nagyon erős, sokkal erősebb nálunk és félek, hogy ketten nem vagyunk elegek, hogy megvédjük őt. Most is ott kéne legyek mellett, de nincs erőm hozzá, nem akarom látni ahogy szenved.
  - Harry, meddig akarod még a telód bámulni? - kérdezi az ajtóban állva Daniel.
  - Micsináljak?
  - Menj el hozzá. - vonja meg a vállát. - Győződj meg róla, hogy biztonságban van, utána pedig megnyugodhatnál végre.
  - Én nyugodt vagyok. - vágom rá.
  - Nem úgy nézel ki. - ül le velem szembe. - Figyelj tudom, hogy meg akarod védeni és hogy kedveled, de hidd el, hogy attól nem lesz biztonságban, hogy te itt ülsz ő pedig otthon retteg magába. Szüksége lenne rád, de te fél odamenni hozzá... mert félsz, hogy megszeged az ígéreted.
  - Daniel - morgom - nem engedhetem közel magamhoz ezt te is pontosan tudod. Nem tehetem meg.
  - Már annyi szabályt megszegtél, amióta élsz, ezt miért ne szeghetnéd meg?
  - Mert csak így lehet biztonságban, ha mi nem kerülünk közel.
  - Ez nem így van. - vágja rá. - Lehet, hogyha a közeledben lenne akkor sokkal több veszélynek tenné ki az életét, de te megtudnád őt védeni.
  - És mi van, ha nem vagyok elég erős, ahhoz, hogy most megvédjem? Fits erős, mi pedig nem biztos, hogy legyőzhetjük őt.
  - Mi lenne, ha nem nyavalyognál itt nekem. - emeli fel a hangját. - Menj el hozzá és beszéljetek, ne fél a jövőtől, csak a jelen számít. A szabályokat már rég megszegtük még egy nem oszt nem szoroz már Harry.
  - Nem tudom...
  Ismét a telefonom bámulását folytattam, azon gondolkoztam, hogy írok neki és megkérdem, hogy mi van vele, de nem merek. Olyan vagyok, mint egy idióta vele akarok lenni, mégis el kell taszítsam őt magamtól, hogy biztonságban legyen, mert mellettem nem lenne abban. Rezegni kezdett a kezemben, megnyitottam az SMS-t.
  " Ide kell jönnöd, most azonnal! Kérlek siess!"

2 megjegyzés:

  1. Várom a folytatást:)

    VálaszTörlés
  2. huh! Nem is tudom hol kezdjem! :) Talán ott, hogy egy új olvasóval bővült a lista. :D Fantasztikus sztori, egyedi izgalmas kiszámíthatatlan... És mellesleg imádom Ninát a vámpír naplók kapcsán.Nálam teli találat ez a történet. Nem gondoltam volna, hogy természetfeletti lesz! Rekord idő alatt elolvastam és izgatottan várom a kövi részt! ami mikor is lesz? :P

    VálaszTörlés