12.rész - Segítenie kell!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, ami most kivételesen csak

Harry szemszögével van. Remélem örültök neki és tetszeni fog. 

Tudom, hogy a titkok csak sokasodnak, de a történet már egy

hatalmas titokra épül, ami egyszer majd ki fog derülni.

Elég hosszú lett a rész, de gondolom ennek ti csak örülni fogtok!

Ha bármilyen kérdésetek lenne, nagyon szívesen válaszolok rájuk

akár komiban, chaten vagy akár a csoportban is. 

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is!

Jó olvasást! Amint tudok jelentkezem.

Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------

Harry Styles

  Egyetlen dologtól féltem és az most szép lassan be fog következni, ha szeretném, ha nem. Hónapokon keresztül próbáltam őt megvédeni és eddig sikerült is. Nehezen, de sikerült. Most pedig egyik percről a másikra  úgy érzem, hogy nem vagyok, vagyunk elég erősek, hogy megvédjük Őt. Mindent meg kell tennünk, ami csak lehetséges, hogy biztonságban legyen, de Fits sokkal erősebb, mint amilyennek mi gondoljuk őt. Igaza volt Daniel-nek amikor azt mondta, hogy ez akár az életünkbe is kerülhet, ha meg akarunk küzdeni vele. De én akár az életem is odaadnám, hogy ő biztonságban legyen. Nem fogom hagyni, hogy Fits-nek bármi is sikerüljön, amit ő idáig tervezgetett, csak akkor kaphatja meg Jen-t, ha engem elpusztít, addig semmi esélye. Amíg egy kis erő is van bennem küzdeni fogok vele. Legyőzni tudom én magam is, hogy nem fog sikerül, de talán egy kis segítséggel igen. Csak kitől kérjek segítséget? Ki az, aki mellém állna? Ki az, aki otthagyná az eddigi otthonát és a családjával szállna szembe, miattam? Nem hiszem, hogy lenne bárki is, aki ezt megtenné. Talán csak egy valaki, de valószínűleg előtte jól leordítaná a fejem, hogy-hogy lehettem ilyen hülye? Hogy miért kockáztatom az életem egy lányért, hiszen ő csak egy ember, nem éri meg. De mivel tudom, hogy csak rá számíthatok Daniel-en kívül biztos vagyok benne, hogy a dührohama után segítene nekem és vele már úgy érzem, hogy elég erősek lennénk, hogy legalább legyengítsük őt.
  Jen könyörgött nekem, hogy vigyem őt haza. Elhiszem, hogy nem akart itt maradni, mégis ki szeretne azok után, hogy látta, hogy megölik még ha csak egy látomás is volt. Ő még csak nem is sejti, hogy milyen nagy veszélyben van, de jobb is ha nem tudja azt, amit én tudok. Csak még jobban összetörne és rettegne, hogy mi lesz vele, ha bekövetkezik. A kocsi a gyors szívverése tölti be. Hiába próbáltam őt megnyugtatni, nem ment. Bármit mondtam neki, ő azt mondta, hogy soha többet nem akarja látni Fits-et. A piros lámpánál megállva felé fordulok, majd a kezem a combjára teszem.
  - Nem engedem, hogy bajod essen. - szorítom meg. - Fits nem árthat neked, azt sosem engedném. - teszem hozzá.
  - Kérlek ne ígérj olyat, amit nem biztos, hogy be tudsz tartani. - suttogja.
  - Sosem ígérnék neked olyat Jen. - rám emeli a tekintetét, mire nekem a szívem szorul össze a könnybe ázott szemeitől. - Megvédelek, bármibe is kerüljön.
  Az út további része csendben telt. Tudom, hogy nem hitte el, hogy képes vagyok őt megvédeni, de igazából én magam sem nagyon hiszem el. De még ma beszélni fogok Miá-val és tudom, hogy a segítségével sikerülhet. Megálltam a házuk előtt.
  - Harry? - szólalt meg halkan. Felé fordítottam a fejem, mire ő folytatta. - Ugye bejössz velem?
  - Akkor is bementem volna veled, ha te nem szeretted volna. - nézek a szemébe, majd kiszállok és az ő oldalára sietek. Kinyitom neki az ajtót és a kezem nyújtom. Elfogadja, de miután kiszállt magamhoz húzom, el akarom érni, hogy megnyugodjon, muszáj elérnem. - Nem engedem, hogy bajod essen, megígérem. - a kezeit a mellkasomra vezeti, majd megmarkolja a pólóm. Remeg, megint a sírás határán van. Annyira fáj őt így látnom, de mindent el fogok követni, hogy újra mosolyogni lássam. A karjaim között szeretném, őt tartani és magasról tenni a szabályokra, ahogy Daniel is mondta. Már annyi mindent megszegtünk, ez már semmiség lenne. Bár egyben biztos vagyok, hogy mellettem csak nagyobb veszélyben lenne, de legalább boldog lenne. Most is érzem, hogy milyen hevesen ver a szíve, hogy gyorsabban veszi a levegőt és tudom, hogy ez most nem a félelemtől van, hanem ezt én váltom ki belőle. - Menjünk be. - suttogom. Érzem, hogy el akar távolodni, de nem engedem az ölembe kapom és úgy indulok el vele az ajtó felé.
  - Micsinálsz? - kérdezi zavartan. Nem válaszoltam neki, csak mosolyogva néztem rá. Sikerült elterelnem a gondolatait érzem, hogy már nem a félelemtől remeg, hanem azért mert ilyen közel vagyok hozzá, hogy a karjaimban tartom őt. - Harry tegyél le. - kérlel, de én csak megrázom a fejem. - A saját lábaimon is menne.
  - Mi lenne, ha csak élveznéd, hogy az ölemben lehetsz? - kérdezem tőle. - Hol vannak a kulcsaid? - kiveszi a zsebéből, majd a lyukba dugja és kinyitja. Belépek vele a házba, majd becsukom a lábammal az ajtót, a kulcsait az asztalra löki, majd elindulok vele az emeletre, fel a szobájába, ahol leteszem őt az ágyára. - Így ni. - mosolygok rá halványan.
  - Ez mire volt jó? - kérdezi kicsit elpirulva.
  - Csak azt ne mond, hogy nem élvezted. - teszem a sértődöttet.
  - Pedig nem. - vágja rá.
  - Hazudsz. - vigyorgok rá. Közelebb hajolok hozzá, mire a szívverése kihagy egy ütemet. - Azt is tudom, hogy most mire gondolsz. - teszem hozzá a szemébe nézve.
  - S-semire se gondolok. - dadogja. Még közelebb hajoltam. Az ajkaink között már alig volt pár centi, ő pedig teljesen ledermedt. Tudtam, hogy azt hiszi, hogy meg fogom őt csókolni, de ehelyett csak egy puszit adtam az arcára.
  - Pihenj. - suttogtam a fülébe.  Felálltam az ágyáról, majd az ajtóhoz léptem, de mielőtt még kimehettem volna megszólalt.
  - Ugye nem mész el?
  - Csak lemegyek, hogy beszélhessek Daniel-el. Nem hagylak magadra, ha attól félsz. Ha bármi történne, csak szólj és én már itt is vagyok. - bólintott, én pedig becsuktam az ajtót és a nappaliba mentem.
  Amint leértem a nappaliba hívtam Daniel-t, aki azt mondta, hogy pár perc és itt is lesz. A kanapéra ültem, majd gondolkozni kezdtem. Képes lennék őt megvédeni, ha mellettem lenne? Elérhetném, hogy mellettem is biztonságban legyen? A múltkor nem sikerült, mi van ha most sem fog? Mi van ő is miattam kerülne olyan hatalmas veszélybe, hogy elveszítem? Azt már nem tudnám magamnak megbocsájtani. Az előzőért is még hibásnak érzem magam és hibás is vagyok. Hiszen ha jobban figyelek rá és vele vagyok akkor nem halt volna meg. Nem követhetem el még egyszer azt a hibát, mint akkor. Azt hittem, ha nem vagyok mellette akkor nagyobb biztonságban van, de kiderült, hogy tévedtem, mi van ha most pont fordítva lenne? Ha mellette lennék akkor kerülne életveszélybe? Nem tudom, hogy melyik lenne a helyes döntés, de azt tudom, hogy most egy percre se hagyhatom magára, ha igaz az amit Fits mondott, akkor bármikor megtörténhet a legrosszabb... A gondolatmenetemet az ajtó nyílása zavarta meg.
  - Ugye tudod, hogy ketten nem tudjuk őt megvédeni. - morogja Daniel. - Nem vagyunk elég erősek ezt te is tudod Harry.
  - Igen tudom. - csattanok fel. - De talán van megoldás arra, hogy ne engedjük, hogy bekövetkezzen.
  - Mégis milyen megoldást találtál ki? - sóhajtja.
  - Mia. - amint kiejtettem a nevét felnevetett.
  - Mia? - bólintottam. - Honnan veszed, hogy ő segítene. Előbb ölne meg, minthogy segítsen, te is tudod, hogy milyen. Biztos vagyok benne, hogy meg se hallgatná amit mondani akarsz neki, hanem leordítaná a fejed, hogy mi a francot képzelsz te magadról... meg a szokásos kirohanásai.
  - De miután kiadta magából segítene, hiszen rám mindig számíthatott és mielőtt eljöttem volna onnan olyanok voltunk mint a testvérek.
  - És ha nemet mond?
  - Mi lenne, ha nem feltételeznénk ezt? - vonom fel a szemöldököm.
  - Rendben legye, de mi lenne ha előtte elmondanád, hogy mi is történt pontosan mert telefonon keresztűl nem sokat értettem. - dől a falnak.
  - Beszéltem Fits-el és azt mondta, hogy az álmok valóra is válhatnak. - sóhajtom. - Mi van ha igaza van? Mi van ha minden, amit lát vagy álmodik valóra is válhat?
  - Tudjuk, hogy ő nem egy átlagos ember, hogy ő különleges, hiszen Derek-nek sem kellene, ha nem lenne különleges.
  - Én magam is tudom és pont ez a baj. Ha tényleg igaza van akkor Jen nagy veszélyben van, sokkal nagyobban mint amit mi elképzeltünk.
  - Elmondtad már neki ezt? - kérdezi. Én csak lesütöm a szemem, hogy mondhatnám el ezt neki? - Harry tudnia kell.
  - Ezt én is tudom, de hogy a francba mondjam el neki, hogy bármit amit látsz vagy álmodsz meg is történhet veled, megmondod nekem? - morgom.
  - Egyszerűen. - vonja meg a vállát. - Ha te nem beszélsz vele majd én fogok.
  - Amíg nem vagyunk benne biztosak, hogy ez lehetséges addig nem kéne a frászt ráhozni, Daniel.
  - És ha igaz és akár ebben a pillanatban is megtörténhet, akkor hagynánk, hogy meghaljon?
  - Daniel! - szólok rá. - Nem fogom hagyni, hogy meghaljon! De elmondani se fogjuk neki, amíg nem biztos. Nem akarok ezen vitázni...
  - Ahogy akarod. - adja meg magát. - De én szóltam, ezt ne felejtsd el.
  Egy részben igazat adok neki, de nem fogok addig semmit se mondani Jen-nek amíg nem vagyok benne biztos. Nem akarom vele elhitetni, hogy megtörténhet vele bármi, hogy rettegjen, amíg ez nem biztos. Most pedig ki kell bírnom valakinek a kiborulását, akivel már hónapok óta nem találkoztam, aki tutira ki van akadva rám. Elővettem a zsebemből a telefont, majd megkerestem Mia nevét. Egy ideig haboztam, majd megnyomtam a zöld gombot. Innen már nincs visszaút. - gondoltam magamban. Már a harmadik csengésnél tartott, amikor úgy gondoltam, hogy nem fogja felvenni, le akartam tenni, de mielőtt megtehettem volna beleszólt.
  - Mia? - szóltam bele.
  - Styles! - kiáltott fel. - Te meg vagy húzatva? Hol a francba vagy? Neked elment a maradék józan eszed is, hogy csak úgy lelépsz egy szó nélkül? Mi a büdös francért léptél le? - hadarja mérgesen. - Ó várj, már tudom gondolom megint beleszerettél az áldozatba, mint a múltkor is. Ha van egy kis eszed akkor visszajössz és hagyod, hogy a sorsa beteljesüljön! Tudod, hogy nem tudsz ellen mit tenni! Ha visszajössz, akkor nem Derek fog téged megölni, hanem én magam te idióta! - végre csend volt a vonal másik oldalán.
  - Lenyugodtál?
  - Nem, nem nyugodtam le! - kiabálja. - Hogy képzelted, hogy csak lelépsz egy szó nélkül?
  - A segítségedre lenne szükségem, Mia. - sóhajtom. - Tudom, hogy haragszol rám és semmi kedved most nekem segíteni, de kérlek szükségem van rád.
  - Nem gondolhatod komolyan, hogy megöletem magam miattad?! - csattan fel.
  - Mia kérlek. - suttogom. - Nem akarom őt is elveszíteni.
  - Harry értsd meg, hogy nem tehetem. - sóhajtja. - Ha segítenék is neked, te is tudod, hogy nem tudnánk megvédeni őt mindenkitől... még Daniel-el sem, mert szinte biztos vagyok benne, hogy ő is veled van.
  - Igen én is vele vagyok Mia. - szólal meg.
  - Ugye tudjátok, hogy most legszívesebben mindkettőtöket megölnélek? - morogja. - Veled még nem végeztem Daniel.
  - Gondoltam. - nevet fel.
  - Voltak már látomásai? - kérdezi hírtelen.
  - Voltak... - mondom. - Várjunk csak te honnan tudsz ezekről?
  - Szerinted ő az egyetlen a földön aki különleges? - nevet fel.
  - Szóval igaz. - hal el a hangom.
  - Ha arra gondolsz, hogy az álmai valóra válhatnak akkor igen, igaz... de már volt rá példa, hogy nem teljesültek be, az csak tőle függ.

***

  Mia még mindig azt hajtogatta, hogy nem segíthet, de ha olyan mint régen volt, akkor csak idő kérdése, míg beadja a derekát. Forrófejű, de az 'ember' mindig számíthat rá, ha szüksége van a segítségére. Az évek során megszoktam, hogy ő ilyen, de még sosem csalódtam benne. Eleinte kiakad, majd hírtelen megjelenik és morogva, de hozzávágja, hogy kockáztatja miattad az életét.

  - Én megmondtam, hogy nem fog segíteni. - áll fel Daniel.

  - Még nem olyan biztos az. - mondom határozottan. - Mia mindig ezt csinálja, majd az egyik percről a másikra meggondolja magát és segít.

  - Nekem van egy olyan érzésem, hogy most nem fog. - vonja meg a vállát.

  - Látszik, hogy nem ismered őt. - állok fel én is. - Megnézem, hogy mi van Jen-nel.

  Csendben mentem felfelé a lépcsőn, hogyha aludna akkor ne ébresszem fel. Bár kétlem, hogy sikerült elaludnia. Résnyire nyitom az ajtót, majd bedugom a fejem rajta. Nem tévedtem, fekszik, de nem alszik. Belépek a szobába, mire rám emeli a tekintetét.

  - Minden rendben? - ülök le mellé.

  - Nem tudom. - motyogja. - Félek lehunyni a szemem, mert az az érzésem, hogy vele álmodnék és azt nem bírnám elviselni.

  - Szeretnéd, hogy itt maradjak? - kérdezem halkan. 

  - Igen. - suttogja. A szemébe néztem és láttam benne, hogy még szeretne valamit kérni tőlem csak nem meri kimondani.

  - Mir szeretnél? - kérdezem. - Mond ki...

  - Azt szeretném, hogy... feküdj mellém. - hadarja az utolsó két szót, mire nekem mosoly jelenik meg az arcomon.

  Levettem a cipőm, majd lefeküdtem mellé az ágyra. Nem közeledtem felé, hagytam, hogy ő cselekedjen. Meg is tette. Közelebb bújt hozzám, láttam hogy remeg, hogy fél ezt tenni... Amikor a feje a mellkasomra került, nem haboztam tovább közelebb húztam őt magamhoz és átöleltem fél karommal a derekát.

  - Nem kell félned. - suttogom.

  - Köszönöm...

  - Most pedig próbálj meg pihenni, nem engedem, hogy vele álmodj amíg én itt vagyok nem fogsz vele álmodni. - behunyta a szemét, majd pár percen belül csak az egyenletes lélegzését hallottam. Így én is lehunytam a szemem és álmomba merültem.

  Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el, de egy hangos ajtócsapódásra ébredtem fel.

  - Hol van? - kiáltotta el magát.