2014. március 6., csütörtök

14.rész - Újra bekövetkezhet...

Sziasztok!
Meglepetés! Úgy gondoltam, hogy megírom nektek a következő részt!
Holnap már megyek suliba szóval csak késő este lesz majd rész, de lesz.
Remélem örülni fogtok a mainak is és tetszeni is fog. Tudom, hogy a 
Miá-val való beszélgetés még fekete, de mint mindig mondom szép lassan
ki fog tisztulni. Már pár dolgot lehet sejteni, de van ami már tiszta is kéne legyen.
Igaz kevés ilyen rész van, de van. Köszönöm a komikat és az olvasókat is!
Sajnálom, hogy mostanság nem válaszolok a komikra, de mindegyiket elolvasom
és nagyon boldoggá tesznek! Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

-----------------------------------------------------------------------


Harry Styles



  Tudtam, hogy Mia balhét fog keverni. Mindig is olyan volt, hogy ami a szívén a száján, de most nem engedhetem meg neki, hogy bármit is elmondjon Jen-nek. Ha valaha is megtudja akkor azt tőlem fogja nem pedig Miá-tól. De attól a naptól előre félek. Még ha nem is bántottuk eddig és nem is fogjuk, halálra fog rémülni. Amit megértek, hiszen ki tűrné el, hogy az aki megakarja védeni őt több kárt okozhat benne mint jót? Szerintem senki. Tudom, hogy jogosan haragszik ránk, hisz semmit sem mondunk el neki. Azt sem mondtuk el, hogy miért pont ő kell Derek-nek, még azt sem tudja kicsoda Derek. De valószínűleg ha egyszer képes leszek neki elmondani az igazat anélkül, hogy megutáljon akkor mindent elfogunk neki mondani, nem csak azt, hogy kik is vagyunk mi, hanem, hogy kik akarják megölni őt. Nehezen fogja elfogadni, valószínűleg utálni fog és félni tőlünk, de ha rájön, hogy csak mellettünk, mellettem van biztonságban akkor elfogadja... ha pedig nem akkor is meg fogom őt védeni. 
  - Van róla fogalmad, hogy mekkora egy idióta vagy? - dühöng már legalább egy fél órája Mia. - Esküszöm, Styles neked elment a maradék eszed is. Pont őt akarod megvédeni? Normális vagy te?! - járkál fel alá, már kezdek szédülni tőle. - Mondj már valamit a francba is! - néz a szemembe. A barna iriszei csillognak, de most nem a boldogságtól, hanem a méregtől. - Harry! Nyisd ki azt a csodás szád és kezdj el magyarázkodni, most!
  - Mit akarsz mégis mit mondjak? - csattanok már én is fel.
  - Mit? - nevet fel. - Még is azt, hogy mi a francért akarod őt megvédeni? Te is tudod, hogy ki ő vagy már elfelejtetted?
  - Nem, nem felejtettem el Mia. - vágom rá. - Pontosan tudom, hogy ki ő és nem kell a fejemhez vágni, mert tudom.
  - De akkor azt is tudhatnád, hogy mi fog történni...
  - Már megtörtént. - mondom halkan.
  - Tessék? - vékonyodik el a hangja. - Most ugye csak viccelsz?
  - Nem viccelek Mia. - morgom. - Ilyennel sosem viccelnék.
  - Basszus! - túr a hajába. - Ez már teljesen el van cseszve... de ugye tudod, hogy minden csak azért van, amit egy évvel ezelőtt tettél, igaz? - semmit sem mondtam, mivel tudtam, hogy még folytatni fogja. - Neked köszönhető, hogy Derek rájött. Ha akkor nem okoskodsz akkor Jennifer tovább élhetné az ő tökéletes életét.
  - Tu... 
  - Még nem fejeztem be. - emeli fel az ujját. - Abból ahogy rád néz és ahogy te rá, arra következtetek, hogy már beindult. - nevet fel zavarában. - Bár ez már azon a napon beindult. De ha tényleg megtörténik és teljesen beléd szeret, ugye tudod, hogy akkor kitör a harmadik világháború köztünk és az emberek között? 
  - Tudom, oké tudom. - állok fel. - Hülye voltam, nem gondolkoztam csak meg akartam őt menteni és tessék meg lett a nyavalyás következménye is a cselekedetemnek...
  - Pont mint Debby-vel. - teszi hozzá.
  - Ne beszéljünk róla. - állok meg egy pillanatra. - Sosem hagynám, hogy az történjen vele, mint Debby-vel. Soha! Egy valakit már elveszítettem, de őt nem fogom, nem engedhetem meg, hogy elveszítsem.
  - Oké, megértettem. - forgatja a szemét. - Emlékszem, hogy milyen voltál miután Debby... mindegy szóval emlékszem és tudom, hogy a földről kellett téged összekaparni. - sóhajtja. - Nem szeretném még egyszer átélni azokat a napokat... úgyhogy nem fogom hagyni, hogy még egyszer megtörténjen... segítek neked őt megvédeni, még akkor is ha egy nagyon rossz ötletnek tartom ezt.                      
  - Kösz. - küldök felé egy mosolyt. - Most pedig beszéljük arról, hogy mit tudsz az olyanokról mint ő. - ülök vissza, ő is helyet foglal mellettem, majd felém fordul.
  - Elég sok mindent, hiszen Derek az eltűnésetek után sokat beszélt velem erről, de szerencsém volt, hogy nem engem bízott meg avval, hogy folytassam amit ti abbahagytatok, hanem te is tudod kit. - bólintottam. - Szóval az olyanok, mint Jen. Különlegesek. A világon nagyon kevesen vannak belőlük, ha jól tudom most összesen hárman. De ez nem számít. Mondtad, hogy már voltak álmai. - ismét bólintottam. - Derek úgy tudja és eddig igaza is volt, hogy azok az álmok vagy akár látomások valóra is válhatnak és legtöbbjüknél meg is történik. Nem mondtad el, hogy mit álmodott, de tudnod kell, hogy megtörténhet, nincs időhöz kötve sem, hogy fix ugyanúgy fog minden történni, mint ott, de az is meglehet. - Mit is álmodott?
  - Pontosan nekem sem mondta el, de azt hajtogatta, hogy az ő hibája, hogy miatta haltak meg a szülei. - gondolkozom el. - Van rá lehetőség, hogy ez meg is fog történni?
  - Derek-et elnézve nagyon is sok. - tűnődik el Mia. - Gondolj bele, amikor még te is ott voltál láttad, hogy mindenre képes, hogy elérje a célját. Mindig megszerzi magának azt amit megakar bármi áron is.
  - Nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen. - morgom. - Jen azt nem élné túl, ha a szülei miatta halnának meg.
  - Harry - sóhajt fel - te magad is tudod, hogy Derek mindig mindent elér. Lelassítani le tudod, de teljesen eltörölni sosem. - néz a szemembe.
  - Sajnos ebben igazad van...
  - Kérdezhetek valamit? Amit még mindig nem értek. - bólintottam. - Miért nem mondjátok el, hogy kik vagyunk mi?
  - El sem tudod képzelni, hogy hányszor vettem rá már magam ebben a pár napban, hogy valamit elárulok neki, de valami mindig közbejött. Nem tudom, hogy hogyan is fogadná, attól félek, hogyha megtudná akkor elveszíteném, de te is tudod, hogy azt nem élném túl... Nem akarom, hogy ő is kilépjen az életemből, azt akarom, hogy mellettem legyen, hogy az élete további részét velem töltse le. - itt egy picit megállok. - De elismerem, hogy abban igazad van, hogy el kell neki mondjam egy napon az igazságot. 
  - Amit én már azt hittem, hogy rég elmondtatok neki. - szól közbe. - Tudom, hogy nehéz de te is tudod, hogy tudnia kell.
  - Meg is fogja tudni valamikor. - suttogom.

***

  Egész úton Jen felé azon gondolkoztam, amit Mia mondott. Igaza van, sajnos mindenben igaza van. Derek erős és nem lehet őt megállítani. Teljesen semmit se lehet eltörölni nála csak lelassítani, amivel igazából nem érünk el sokat. Fogalmam sincs, hogy hogyan mondjam el ezeket Jen-nek. Ha megtudná, hogy a szülei veszélyben vannak akkor azt nem viselné el, én pedig képtelen lennék nézni, ahogy szenved. De az is meglehet, hogy elmondom neki és közben kiderül, hogy nála nem úgy van mint a többieknél, hogy az ő álmai nem válnak valóra. Nem tudom, melyik lenne a jobb döntés. Elmondani és végignézni ahogy szenved egészen addig amíg meg nem történik - ami lehet sosem fog - vagy hagyni, hogy magától történjen minden. Ha én lennék ebben a helyzetben fogalmam sincs, hogy melyiket választanám. Tudni szeretném, hogy amíg csak lehet velük lehessek, de nem is szeretném, hiszen lehet semmi se lesz belőle...
  Megálltam a házuk előtt. A fejem a kormányra hajtottam, majd mély levegőket vettem. Biztos vagyok benne, hogy még mindig haragszik a délutáni miatt, de tudnom kell, hogy jól van-e és látni is akarom őt. Kiveszem a kulcsokat a kocsiból, majd kiszállok. Gyors léptekkel közelítem meg a házukat, majd csengetek. Pár másodperc elteltével lépteket hallok, majd az anyukájával találom magam szembe.
  - Jó estét! - köszönök kedvesen. 
  - Szia Harry! - mosolyog rám. - Gyere beljebb, rögtön szólok Jennifer-nek. - fordul meg és indul meg a lépcső felé, majd megáll és elkiáltja magát. - Kicsim téged  keresnek!
  Egy perc elteltével hallom, hogy nyitódik az ajtaja, majd lefelé jön a lépcsőn. Tökéletesen néz ki, pedig semmi különleges sincs rajta. A haja a feje tetejére van kötve és egy topp meg rövidnadrág van rajta, ami látni engedi a tökéletes lábait. Láttam rajta, hogy nem kicsit lepődött meg azon, hogy én vagyok az, de amikor azt mondtam neki, hogy beszélnünk kell belement. Amint felértünk, bocsánatot kértem a viselkedésemért, amit ő elfogadott, de azt is hozzátette, hogy erre még visszatérünk, majd egy olyan kérdést tett nekem fel, amire nem is számítottam volna. Egyedül nem engedhetem fel, mivel hatalmas veszélyben lenne, de arra nem számítottam, hogy ezt fogja kérdezni.
  - És ha te jönnél velem? - teszi fel a kérdést zavartan. 
  Már a gondolatra, hogy öt napot vele tölthetnék Párizsban is gyorsabban kezd verni a szívem. Nem tudom, hogy mi lenne, ha mi öt napot együtt töltenék, hogy képes lennék neki ellenállni és az egy másik kérdés, hogy ő nekem... de egyet biztosan tudok, hogy magába nem engedhetem el. Érzem, hogyha azt mondanám neki, hogy nem mehet sehová én pedig nem kísérhetem el, még távolabb kerülne tőlem, így nincs más választásom.
  - Biztos vagy te benne, hogy velem szeretnél oda elmenni? - nézek a szemébe.
  - Szerintem, ha el akarok menni akkor igen. - sóhajtja.
  - Miért mondod ezt? - ráncolom a homlokom.
  - Anya kijelentette, hogy csak veled enged el. - morogja, mire én vigyorogni kezdek. - Ez nem vicces.
  - Anyukád túlságosan megbízik bennem. - vigyorgok.
  - Sajnos igen, pedig ha tudná... - forgatja a szemét.
  - Nagyon el szeretnél menni ugye? - kérdem, pedig pontosan tudom a szívveréséből a választ. A szemembe néz, semmit sem mond, de én tudom a választ. - Elmegyek veled Párizsba. - mosolygok rá.



  Jennifer Hudson



  Feszengve vártam a válaszát, igazából már kezdtem lemondani Párizsról. Miért is jönne el velem? Hiszen ő csak meg akar engem védeni és azt ott csak nehezebb lenne. De amikor megkérdezte, hogy elszeretnék-e menni, én semmit se mondtam csak a szemébe néztem. Biztos voltam benne, hogy a szemeim mindent elárulnak neki és amint kimondta, hogy eljön velem a szívem még gyorsabban kezdett verni. Vigyorogni kezdtem és a nyakába ugrottam, ami egy kicsit meglepte de kuncogva visszaölelt.
  - Köszönöm. - suttogom. - Köszönöm...
  - Már az is megérte, hogy mosolyogni látlak. - duruzsolja. - Mikor indulunk? - kérdezi.
  - Anya azt mondta, hogy a jegyek péntekre szólnak úgyhogy holnapután délután. - válaszolom. - Tudom, hogy későn szóltam, de nekem is csak most mondta el anya.
  - Megoldjuk. - néz a szemembe. Észre se vettem, hogy az ölébe ülök, de amint rájöttem kicsit mocorogni kezdtem hiszen ehhez nagyon nem vagyok hozzászokva. - Ne fészkelődj. - nevet fel.
  - Minden rendben van? - kérdezem halkan. - Mia elég idegesnek tűnt.
  - Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben. - láttam rajta, hogy valamit nem mond el, de tudtam, hogyha erőltetem csak veszekedés lenne belőle, amire most semmi szükség. - Holnap még bemész az órákra? - a kérdésére nyeltem egyet. Igazából ezen még nem is gondolkoztam. Nem akarok bemenni, mivel nem hiszem, hogy túlélném a napot Fits-el. A mai is szörnyű volt, nehogy a következőre gondoljak. De tudom, hogyha beteget játszanék akkor anya nem csak a suliba nem engedne el, hanem Párizsba sem.
  - Nem akarok, de be kell menjek. - sóhajtom. 
  - Nem kell félned, nem engedjük, hogy Fits ártson neked. - simít végig az arcomon. - Te magad is tudod, hogy sosem engedném.
  - Én hiszek neked. - motyogom. - Csak a mai nap után, nem tudom, hogy fogom kibírni a holnapit.
  - Van vele órád? - kérdezi
  - Sajnos igen. - sóhajtom.
  - Na akkor figyelj mit fogsz csinálni. - mosolyog rám. - Leülsz a helyedre és figyelsz az óráján, emberek között nem fog téged bántani. Amit viszont ne tegyél, az az, hogy ne néz a szemébe és akkor minden rendben lesz. - halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Tudom, hogy ez is nehezen fog menni, de ha ő elhiszi, hogy képes vagyok erre akkor én is elhiszem.
  - Rendben. - mosolyogok. Nem is hallottam, hogy kopogtak a szobám ajtaján csak akkor jöttem rá mikor anya benyitott és vigyorogva nézett ránk, mivel én még mindig Harry ölében ültem.
  - Harry maradsz éjszakára? - kérdezi. Istenem ez kínosabb nem is lehetne. 
  - Ha nem gond. - válaszolja nyugodtan Harry. Érzem, hogy az arcom pírbe borul
  - Nyugodtan. - legyint anya. - Akkor én magatokra is hagylak benneteket. Jó éjszakát.
  - Jó éjt. - mondjuk egyszerre. Miután anya kiment, kifújom a bent tartott levegőt.
  - Ezt sosem fogom megszokni. - motyogom, de Harry csak elneveti magát.
  - Ideje aludni. - suttogja a fülembe, mitől bizsergés járja át a testem.
  Amíg én elmentem megmosni a fogom Harry megcsinálta az ágyat, ebből egyből rájöttem, hogy együtt fogunk aludni, ami valahogy már nem igazán zavar. Bebújtam mellé az ágyba, de nem mentem hozzá közel, mire Harry csak kuncogva közelebb húzott magához. Milyen jó neki, hogy ilyen könnyen megy neki minden, de örülök, hogy ilyen mert nekem magamtól sosem lett volna elég bátorságom hozzá. Pár perc elteltével, már aludtunk is.
  Reggel amikor kinyitottam a szemem, Harry-t kezdtem keresni, de rá kellett, hogy jöjjek már nincs itt, de találtam egy levelet a párnám mellett.

"Kedves Jen! El kellett mennem, de ne aggódj minden a legnagyobb rendben. Csináltam neked reggelit, mivel anyudék azt mondták, hogy korábban be kell menjenek. Ne aggódj a suli miatt, csak ahogy megbeszéltünk. Vigyázni fogok rád! Suli után találkozunk, várj meg! - H."

2 megjegyzés:

  1. Miii eeez? xD Így nem lehet befejezni. Ugye ezt csak vmi vicc! xD Am jó lett. Van egy olyan érzésem h ezek vámpírok!

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó! díj nálam! http://2001072520010725.blogspot.hu/

    VálaszTörlés