16.rész - 'A pokolba is, azt hiszem kezdek belédesni!'

Sziasztok!

Itt a következő rész, ami már a címből ítélve nagyjából 

rájösztök, hogy miről fog szólni. Remélem tetszeni fog nektek.

Kicsit, oké jóval kicsit hosszabb lett, mint a többi rész, de ez nektek csak jó.

Remélem jól fejeztem ki magam és minden átmegy majd, aminek át kell mennie.

Tegnap a facebook csoportomban feltettem egy kérdést, hogy ki olvasna tőlem

olyan blogot, ami nem hírességekről szól. Harry lenne benne a főszereplő, de nem

úgy hívnák. Egy teljesen másfajta történet lesz majd. A blog már megvan,

ha van kedvetek akkor nézzetek be és mondjátok el a véleményeiteket. 

Remélem az a történet is majd megfog benneteket. Without you, I'm nothing.

Köszönöm a komikat ésaz új olvasókat is! Nagyon boldoggá tesztek vele.

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

 -------------------------------------------------------------------------------------

Jennifer Hudson

  Be kell, hogy valljam egy kicsit megijedtem, hogy Harry azért akar az utazásról beszélni, mert le szeretné azt mondani. Remélem nem így lesz, mert én tényleg el akarok menni Párizsba. Harry az autója felé biccentett, majd elindult, én pedig követtem őt. Beszállt a kocsiba, majd én is bepattantam megkerülve azt. 

  - Történt valami? - kérdezi, miközben rám emeli a tekintetét. - Elég furcsán viselkedsz. - teszi hozzá.

  Erre most mit válaszoljak? Mondjam el neki, hogy beszéltem Fits-el vagy talán már tudja, csak azt várja, hogy én mondjam el neki? Kat-ről is beszélnünk kéne, hiszen az én barátnőm nem olyan, mint a milyennek mutatja magát, bár abban biztos vagyok, hogy képes lenne akár ki is nyírni Harry-t, ha bántana engem. Bár emellett a két dolog mellett, még van egy, ami számomra sokkal fontosabbnak tűnik a másik kettő mellett. Ez pedig nem más, mint amikor ő a közelemben van, hogy mit érzek akkor és mit vált ki belőlem az érintése. El kéne-e nekem ezt mondanom neki? Nem tudom, de magamban sem tarthatom örökké. A barátaimmal és a szüleimmel nem beszélhetek róla, mivel ők úgy tudják együtt vagyunk. Daniel-nek nem mondhatom, mivel ő tuti tovább mondaná Harry-nek, Miá-val pedig nem hiszem, hogy jó lenne ezt megbeszélnem, szóval csak Harry maradt. De, hogy kezdjem el?

  - Hé. - tette a combomra a kezét, mire én kiszökkentem a gondolataimtól. A bőröm égni kezdett a tenyere alatt. Istenem, mi a fene történik velem? Miért váltja ezt ki belőlem? Ő is érzi, amit én vagy csak kezdek teljesen bedilizni? A kezére emelem a tekintetem, nem vagyok benne biztos, hogy megtudnák szólalni meddig a keze a combomon van. - Beszélj. - szorítja kicsit meg a bőröm. Nyelek egyet, majd félve nézek rá. Látom, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Tudom, hogy jobb lenne, ha végre megszólalnék mielőtt teljesen kiakasztom a hallgatásommal.

  - E-el vennéd a kezed? - motyogom, összeráncolt homlokkal néz rám, de teljesíti a kérésemet. Ettől gyerekesebben már nem is viselkedhetnék, mint most. 

  - Jen, kérlek ne játssz a türelmemmel. - kéri, miközben a keze ökölbe szorul.

  - Beszéltem Fits-el. - kezdek bele, de félbeszakít.

  - Erről tudtam, de nem ez ami felzaklatott téged, szóval halljam. 

  Ez nem lehet igaz. Gyerünk Jen itt az idő, most végre kitálalhatsz, még akkor is, ha ezzel talán lemondja a Párizsi utat. Beszélnem kell vele, muszáj megtennem. Jobb, ha még most mondja le, mint mikor majd már Párizsban leszünk. Mély levegő és menni fog!

  -  Legyen! - suttogom. - Kedvellek. Érted? Nem tudom, hogy miért és, hogy lehet valakit ilyen hamar megkedvelni, de én megkedveltelek és ezen nem tudok változtatni. Amikor a közelemben vagy úgy érzem, hogy senki se árthat nekem, hogy te mindentől megtudsz engem védeni, hogy sosem hagynál magamra a bajban. Amikor csak megérintesz, a bőröm égni kezd, a pulzusom az egekbe szökik és a világ megszűnik körülöttem létezni. Még sosem éreztem ezt, senki iránt sem, senki sem váltotta ezt ki belőlem, de te megtetted. A pokolba is, azt hiszem kezdek belédesni! - fejezem be. A hátam mélyen az ülésbe nyomom, szeretnék innen eltűnni, hogy ne lássa mennyire ég az arcom, hogy ne hallja milyen gyorsan ver a szívem. Nem nézek rá, csak magam elé bámulok az útra az üvegen keresztül, de érzem a perzselő tekintetét, ami szinte lyukat éget belém. El sem tudom képzelni, hogy most mit gondolhat rólam, de igazából nem is szeretnék most belegondolni, csak egyedül szeretnék lenni, hogy meggyőzzem magam, hogy nem csináltam akkora hülyeséget azzal, hogy elmondtam neki, amit érzek. - Hazavinnél? - kérdeztem, bár abban nem voltam biztos, hogy kijött egy hang is a számon, így lassan felé fordultam és teljesen ledöbbentem. Úgy nézett rám, mintha sokkot kapott volna. Ám a zöld iriszei között még egy kis csillogást is felfedeztem, ami talán azt jelenti, hogy tudta, hogy ezt fogom neki mondani vagyis számított rá. - Hazavinnél? - ismételtem meg az előbbi kérdésem, mire megrázta a fejét, majd bólintott egyet.

  Levettem róla a tekintetem és ismét az utat pasztáztam. Vajon miért nem mond semmit sem? Ennyire ledöbbentettem a mondandómmal. A fenébe nem kellett volna elmondanom neki, nem kellett volna megszólalnom. Most már biztos, hogy nem fogok Párizsba menni, pedig annyira szeretnék. Az úton egyikünk sem szólalt meg, én féltem, ő pedig gondolom nem tudott mit mondani nekem. Mielőtt még kiszálltam volna a házunk előtt megszólaltam, muszáj tudnom, hogy mi jár a fejében, muszáj tudnom, hogy mit gondol rólam.

  - Harry? - néztem rá lassan.

  - Holnap este találkozunk. - válaszolt, majd áthajolt és kinyitotta nekem az ajtót. Kiszálltam, pedig nem szerettem volna, de hát úgy éreztem, hogy azt szeretné, hogy most elmenjek. Már csuktam volna be az ajtót amikor ismét megszólalt. - Jen - azt hittem, hogy végre mond valamit, de csak azt mondta, hogy otthagytam a táskám.

  - Kösz. - veszem el tőle, majd rávágom az ajtót és a házhoz megyek, majd gyorsan kinyitom azt és belépek.

Harry Styles

  Miután elmondta nekem, hogy mit érez irántam, meg amikor a közelemben van, megijedtem. Tudtam, éreztem, hogy ez be fog következni, de arra sosem gondoltam, hogy lesz elég bátorsága nekem ezt bevallani. Biztosan, nem vette magát rá könnyen és az is sokat segített neki benne, hogy türelmetlen voltam, de azért bíztam abba, hogy nem erről lesz szó. Nem tudom, hogy mit mondjak majd neki erre, hogy mi lenne a helyes. Hiszen én ezt tudtam, hogy így fog történni, tudtam, hogy belém fog szeretni, ha megismer. Ez ellen semmit sem lehet tenni, én voltam a hülye, hogy akkor azt tettem. Én kevertem bele őt a bajba és ha valami történik vele akkor azért is én leszek a hibás. Sajnos az amit akkor tettem nem csak rá hatott, hanem rám is. Csak én már mielőtt segítettem volna neki láttam, hogy ő egy különleges és csodaszép lány, én már akkor beleszerettem, de ez csak fokozódott. Nem tudom, hogy mi legyen ezzel az úttal sem. Nem szeretném lemondani, mivel tudom, hogy neki milyen fontos és mennyire szeretne eljutni Párizsba, de félek, hogy mi lesz, hogy mi történhet ott, mikor öt napig be leszünk zárva, kettesben. Nem vagyok benne biztos, hogy tudnák az érzéseimnek parancsolni és már azt sem tudom, hogy szeretnék-e. Igaz, hogy ezt már megjártam egyszer, de mi van, ha most nem így lenne, mi van akkor ha ami közöttünk szövődik az valódi, az nem csak annak az átkozott cselekedetemnek az oka? Hiszen, már az első perctől tudtam, hogy ő más...

  Amint beért a házba, elfordítottam a kulcsot és hazaindultam. De még mielőtt hazaérnék, le kell magam valahogy nyugtatnom, ha nem akarom a házat szétverni, bár valószínűleg azt nem engedné Mia. Tövig nyomtam a gázt, azzal sem törődtem, hogy már kétszáz fölött van. Jól esett az adrenalin... Hatalmas fékkel álltam meg a házam előtt, majd ugrottam ki a kocsiból és rohantam be a házba.

  - Mi a franc bajod van, Harry? - kiáltotta el magát azonnal Mia. - Ugye tudod, hogy már az utca elejéről hallottam, hogy jössz?

  - Talán csak azért, mert élesebb a hallásunk. - vágom rá. Ilyenkor nem jó velem beszélni, de tudom, hogy Miá-t ezt egy cseppet sem fogja érdekelni.

  - Vicces vagy. - fogatja a szemét. - De ezt még a szomszédok is hallották, semmi köze a hallásomhoz. Mi a bajod? Mikor elmentél innen még semmi sem volt. - néz rám mérgesen. - Óh - kap észhez. - Hadd találjam ki, Jennifer?

  - Mia - nézek a szemébe - ehhez most semmi kedvem. - indulok el az emelet felé.

  - Na azt már nem. - kapja el a karom és visszaránt. - Most azonnal elmondod, hogy mi történt! - csattan fel. - Mit tudott neked mondani, amivel ennyire felhúzott?

  - Kezdek belédesni. - ismételtem a szavait, amit azóta, hogy kimondta őket, nem tudok elfelejteni. - Az istenit! Kezd belém szeretni! - túrtam a hajamba. - Ennek nem lenne szabad megtörténnie...

  - Pontosan tudtad, hogy ez lesz, akkor most mi a franc bajod van? - kiáltja Mia. - Tudtad, hogy ez lesz, mikor nem hallgattál rám és megmentetted... te vezetetted a bajba és ez vele jár.

  - Mintha én ezt magamtól nem tudnám! Tudom! Érted?! Egy részem bánja, de egy nem mivel egy csodás lány életét mentettem meg, még akkor is ha ezzel veszélybe sodortam. 

  - Egy akkora hülye vagy! - sóhajtja Mia és hozzámvág egy párnát. - Basszus Harry! Gondolj már bele, egyszer már elveszítettél ezért valakit, ha nem akarod, hogy ugyanez megtörténjen akkor szakadj már el a baromságaidtól: veszélyben lesz velem, bántani fogom, nem érdemlem meg őt. - morogja engem utánozva. - Szereted, fontos neked, akkor kapd végre össze magad és mond el neki mit érzel, mielőtt késő lesz, te barom!

  - Nem tehetem, Mia! Pontosan tudod, hogy nem tehetem.

  - A francokat nem, csak egy beszari seggfej vagy aki inkább elmenekül, minthogy boldog legyen. - bök meg.

  - Nem menekülök, csak realistán gondolkozom, mellettem veszélyben lenne és arra mi a garancia, hogy miután kiderül minden nem hagy el? Ha? Mond meg nekem, hogy mi a garancia?

  - Kit érdekel? Lehet, hogy elhagy, de az is lehet, hogy nem! Ne azzal törődj, hanem légy végre boldog és tedd őt is azzá, míg még van időd!

Jennifer Hudson

  Rég nem csináltam már ilyet, de a szobámban a fiókom legeldugottabb zugában megkerestem a régi naplóm, amibe már rég nem írtam. Most mégis kivettem és egy írószer kíséretében, kimentem az udvarra, majd leültem a lépcsőre és kinyitottam azt. Az utolsó bejegyzésem, február 27.-én történt, pontosan egy nappal azelőtt, mielőtt az életem pokolá vált volna. Emlékszem, hogy milyen boldog voltam, hogy kezdtem úgy érezni, hogy akár több is lehet közöttünk Mat-el, de másnap minden megváltozott és ezt a barátaim is észrevették. Eleinte még kérdezősködtek, de mikor rájöttek, hogy nem mondok semmi abbahagyták. Úgy éreztem, hogy képes lennék újra írni bele, de amint felírtam a dátumot, már nem gondoltam így. Becsuktam magam mellé löktem, majd a kezeim közé temettem az arcom.

  Hülye vagyok. Hülye vagyok, mert elmondtam neki. Most biztosan jót röhög rajtam valahol, hogy milyen idióta vagyok, hogy azt hittem bármi is lehet közöttünk. Teljesen igaza van, én is pont ezt gondolom magamról. Miért nem voltam képes még várni, öt szerencsétlen napot, hogy legalább eljussak a kedvenc városomba. Mivel csak vele tehetem ezt meg, már biztos vagyok benne, hogy búcsút inthetek neki. De valahol a szívem mélyén mégis azt érzem, hogy nem mondja le az utat. Hogy honnan veszem? Mikor elbúcsúztunk, azt mondta, hogy holnap találkozunk. Holnap nem megyek suliba az út miatt, ami azt jelenti, hogy holnap találkozik velem, vagyis remélem. A telóm rezegni kezdett, először azt hittem, hogy biztosan Kat lesz az, hogy kifaggasson, de Daniel neve villogott a képernyőn.

  - Igen? - szóltam bele. Vajon mit akarhat tőlem?

  - Jen, mi a fenét mondtál Harry-nek, mert amióta hazajött csak dúl fúl és Miá-val úgy veszekednek, mint az örültek? - tényleg hangokat hallottam a vonal másik oldalán. - Jen? - sürget.

  - Mi a francért sürget ma mindenki engem? - csattanok fel. - Nem veled van bajom, Daniel csak elegem van abból, hogy senkinek sincs türelme ma.

  - Hidd el nekem több türelmem van, mint Harrynek, de nem akkor amikor már szétmegy tőlük a fejem. - morogja.

  - Akkor menj el onnan. - vágom rá.

  - Ááá, már mindent értek. - szólal meg. - Te szerelmet vallottál neki! - pontosan tudtam, hogy ezt nem kérdezi hanem kijelenti.

  - Igen, mert egy idióta barom vagyok. - morgom.

  - Az érzéseid elől nem tudsz menekülni Jen, senki sem tud. - mondja nyugodtan.

  - Na hagyjál ezzel békén Daniel, nekem erre nincs idegem most! - csapom le neki a telefont.

  Alig telik el pár másodperc és ismét hívásom van, már épp el akartam kezdeni ordítozni, hogy miért nem akad le rólam, mikor meghallottam Kat hangját. Csodás! Most csak arra van szükségem, hogy faggatózni kezdjen. Nem kellett neki sok és már el is kezdte. Semmi kedvem hozzá, nem most nem ma. Bár ehhez sosem lenne kedvem, de tudom, hogy nem fogja feladni, míg el nem mondom, hogy mi van.

  - Kat. - sóhajtom. - Pontosan tudod, hogy megnyertem azt az utazást Párizsba és az két személyes, de anya nem enged el, csak ha Harry lesz a kísérőm.

  - Kettesben mentek a szerelem városába? - kérdezi csodálkozva. - Ajj, milyen romantikus már.

  - Igen az.

  - Nem tűnsz valami boldognak. - jegyzi meg. - Pedig a pasiddal mész, egy öt napos útra Párizsba. Nem kéne boldognak lenned?

  - Az vagyok, csak most fáj egy kicsit a fejem.

  - Oké akkor hagylak, holnap még átugrok elbúcsúzni és magammal cipelem Mat-et is. - nem látom, de hallom a hangján, hogy mosolyog.

  - Várlak titeket.

***

  Eltelt egy nap, Harry még nem jelentkezett, csak Daniel írt egy SMS-t, hogy ma ő őrködik lent. Az éjszaka folyamán nem éreztem magam olyan biztonságban, mint mikor Harry van itt, szinte semmit sem aludtam. Reggel mikor felkeltem még pont itthon találtam aput és anyut. Elbúcsúztam tőlük, hiányozni fognak. Természetesen megígértették velem, hogy minden nap felhívom őket és mikor megérkezünk akkor is. 

  Miután elmentek azzal töltöttem a napom, hogy pakoltam. Meleg cuccokat kerestem, mivel tudom, hogy ott nincs mindig ilyen meleg és elég sokszor esik az eső is. Gyorsan lezuhanyoztam miután végeztem, de még most sem érkezett semmi Harry felől. Sóhajtozva kaptam magamra a fekete farmerom és egy hozzá illő fehér toppot, majd a Conversem. A hajam megszárítottam, majd feltettem ey kis sminket. Amint meghallottam a telefonom utána ugrottam, Harry írt, végre. Amiben csak annyi szerepelt, hogy: "A repülőtéren találkozunk. - H." Egy kicsit megnyugodtam, de még mindig nem voltam benne biztos, hogy ez után is jó ötlet elmenni vele...

  Amikor Kat-ék megérkeztek már épp indulni akartam a reptérre. Kat arcáról képtelenség volt letörölni a vigyort, ám Mat-en semmi ilyesmit nem láttam, csak aggodalmat és talán egy kis féltékenységet is. Tudom, hogy megbántottam azzal, hogy Harry-vel megyek, de csak így juthatok el abba a városba. Szorosan megöleltem őket, ám Mat fülébe még egy 'sajnálom'-ot is odasúgtam, majd elindultam a bőröndömmel a taxi felé, ami már a házunk előtt várt.

  Az úton végig azon gondolkoztam, hogy fogok Harry szemébe nézni, hogy fogok hozzá viszonyulni és ő hozzám? Fog valami változni a tegnapi nap után közöttünk? Vajon miért kiabált miután hazaért? Daniel semmit sem mondott, igaz nem is adtam rá neki esélyt, de akkor is félek, hogy azzal, hogy elmondtam mindent elrontottam.

  Kifizettem az utat, majd elindult a váróterembe, ahol egyből megpillantottam őt, kezében csak egy sporttáska volt. Mint mindig most is feketébe volt öltözve. Az arcáról nem tudtam semmit leolvasni, de azt láttam rajta, hogy nyugtalan. Félve közelítettem meg, amint észrevett az arcán lágy mosoly jelent meg, mire nekem nyelnem kellett egyet. 

- Szia. - motyogtam, amikor megálltam előtte. Nem igazán mertem a szemébe nézni, de erőt vettem magamon és megtettem.

  - Szia. - suttogja. 

  - Harry én sajnálom, amit a tegnap... - de nem engedte, hogy befejezzem. 

  - Hadd válaszoljak rá. - kérlelt. A táskáját elengedte, ami a földre zuhanyt, majd közelebb lépett hozzám és az ajkait az enyémre tapasztotta.