21.rész - "Most is megbízom benned."

Sziasztok!

Sajnálom a késést, de nem tudtam, hogy mi is legyen pontosan 

ebben a részben, de mostantól minden pénteken megpróbálom hozni 

az új részt. Remélem örültök neki és tetszeni fog.

Örülök, hogy az olvasóim száma ennyire növekszik, nagyon boldoggá

tesztek vele. Köszönöm a bíztatást is.

Jövőhéten jelentkezem. 

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------------------

Jennifer Hudson

  Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy irtó melegem van. Nem értettem, hogy miért, egészen addig, míg észre nem vettem, hogy Harry teljesen a karjaiba zár és szorosan tart, mintha azt gondolná még mindig, hogy képes lennék elmenni tőle. 

  Nem tudom, hogy mitől fél ennyire. Bármit is nem mond el nekem, biztos vagyok benne, hogy nem lehet olyan rossz, hogy azért elmenjek, hogy elengedjem őt. Igaz, azt bevallom, hogy félek a titkától, amit ennyire rejteget előlem, de nem hiszem, hogy bérgyilkos lenne. Ha pedig nem az akkor nem tudna semmivel sem elijeszteni magától. Rájöhetett már volna. Igaz, hogy csak most vagyunk úgymond igazán együtt és nekem ez még nagyon új. De őszintén vele lennék, ha nem bíznék benne? Nem! Biztos vagyok benne, hogy sosem mondtam volna neki el, hogy mit érzek iránta. Titkai vannak, én mégis képes lennék odaadni magam neki, még így is, de ezt sosem merném bevallani. Lehet, hogy kicsit megváltoztattam, de erre még nem állok készen, még ha úgy is érzem, hogy már kész vagyok rá.

  Kicsit megmozdultam, ami Harry-ből egy morgást váltott ki, majd átfordult a másik oldalára és tovább aludt. Szükségem volt egy pohár vízre, így csendben kimásztam az ágyból, hogy ne keltsem fel, a békésen alvó fiút, majd kiosontam a konyhába. 

  Néha ahogy belegondolok mit is teszek éppen, hogy mennyire megváltoztam mióta megismertem őt, megijedek magamtól. Hogy létezik, hogy abból a lánytól, aki alig szólalt meg, aki nem beszélt a fiúkkal Mat-et kivéve, most itt van Párizsba, egy ágyba alszik egyel? Nem tudom felfogni, hogy volt képes ezt ilyen hamar elérni. Mi a fene van benne, ami ennyire kell nekem? A külsőmön is változtattam, bár azt mondjuk nem miatta, de ő ébresztett rá, hogy addig kell éljek, amíg még lehet, nem majd amikor rájövök vénasszonyként, hogy még semmit sem csináltam, kezdjek el élni.

  Felkapcsoltam a lápát a szobában, majd pohár vízzel a kezemben, leültem a kanapéra és csak bámultam ki a fejemből. Fogalmam sincs mióta ülhetek már itt, de biztosan elég régóta mert már kezdek fázni, így felállok, lekapcsolom a lámpát, majd csendben megyek vissza a hálóba.

  - A francba! - sikítok fel, mikor hírtelen megjelenik előttem Harry.

  - Mi történt? - kérdezi, mint aki most ébredt fel. Gondolom fel sem tűnt neki, hogy mennyire megijesztett. - Miért sikítottál?

  - Tudod, nem számítottam rá, hogy megjelensz előttem a sötétben. - morgom, miközben próbálom lenyugtatni magam. A szívem még mindig gyorsan ver, amit nem is csodálok, hiszen a frászt hozta rám.

  - Hé - kapja el a kezem, mikor elmegyek mellette - nem akartalak megijeszteni. - húz magához. - Gyere menjünk vissza aludni. - suttogja, mire én bólintok.

  Mindketten visszabújunk az ágyba, majd egymással szembe fordulunk. Harry kérdőn néz rám, mintha magyarázatot várna, de mégis mire?

  - Miért mentél ki? - kérdezi végül.

  - Melegem volt. - vonom meg a vállam. - Teljesen betakartál, innom kellett valamit. - suttogom, mire ő elvigyorodik. - Tudod nem vagyok megszokva vele, hogy valaki betakar az egész testével. - morgom, mire csak jobban vigyorog. - Ó, inkább hagyjuk is. - morgom, majd behunyom a szemem.

  - Még álmomban is megakarlak védeni téged. - suttogja a fülembe. Engem pedig abban a pillanatban kiráz a hideg. - Azért vagy mérges, mert meg akarlak téged védeni, mindentől? - folytatja.

  - Harry... - motyogom. - Oh.. - sóhajtok fel, mikor az ajkát a nyakamra nyomja és csókolgatni kezdi. Az ajka alatt bizseregni kezd a bőröm, az egész testemen elektromos ütéseket küld át.

  - Látod milyen hatással vagyok rá? - morogja a nyakamba. - A tested vágyódik az érintésem után, te magad is vágyódsz utána. - teszi hozzá, miközben tovább csókolgat.

  - Kérlek... - suttogom, mire abbahagyja és felemelkedik, hogy a szemembe nézzen.

  - Mire kérsz? - vigyorog rám. - Mond meg, hogy mit akarsz és megkapod.

  Miért csinálja ezt? Mit akar ezzel elérni? Talán azt akarja, hogy kibökjem végre, hogy mennyire szeretem mikor megérint... Nem azt nem fogja megkapni.

  - Hagyj aludni. - morgom, mire ő felnevetett. - Jó éjt, Harry. - fordultam meg.

  - Ezt még nem fejeztük be, Jen. - kuncog, majd átölel, én pedig sóhajtok, de nem mondok semmit. - Jó éjt.

  Pár óra elteltével hangos kopogásra ébredtem. Hunyorogva pillantottam a falon lévő órára, de ott még csak 8 órát mutatott. Ki a fene lehet az, ilyenkor? Mikor már ki akartam mászni, hogy megnézzem vettem észre, hogy nem is az ajtón kopognak, hanem az eső az ablakban. Hát ez nagyszerű! Ha ma esik, akkor mégis mit fogunk csinálni, mivel kimenni nem tudunk.

  - Mi a baj? - kérdezi Harry, csukott szemekkel. - Miért nem alszol? - húz közelebb magához.

  - Semmi baj, csak felébredtem az esőre. - sóhajtom.

  - Nem szereted a vihart, igaz? - morogja, én csak megrázom a fejem. - Nem lesz semmi baj, csak búj hozzám és nem fogom engedni, hogy bármi bajod essen. - nyitja résnyire a szemeit.

  Ez most egyáltalán nem úgy hangzott, mintha egy fiú mondta volna, de csak mosolyogva hozzábújtam, majd behunytam a szemem és próbáltam visszaaludni, de nem ment. Nem a vihar miatt, hanem már egyszerűen nem voltam álmos. Harry pár perc elteltével már vissza is aludt. Lefejtettem magamról a karjait, óvatosan majd ki akartam szállni az ágyból. 

  - Hová mész? - kapta el a csuklóm és húzott vissza magához.

  - Nem tudok visszaaludni, de te csak aludj. - nézek rá.

  - Ha bármi van, felkeltesz igaz? - kérdezi a szemembe nézve, mire bólintok. - Akkor mehetsz. - engedett el, majd a hasára fordult és aludt tovább.

  Kiveszek néhány tiszta ruhát és bemegyek velük a fürdőbe. Megengedem a kádba a vizet, miközben várom, hogy megteljen magam nézem a tükörben. Kívülről ugyanaz a lány vagyok csak hullámos hajjal, nem pedig simával. Ha valaki most rámnézne nem mondaná meg, hogy megváltoztam. Ám aki egy kicsit is ismer az rögtön rájönne... 

  Nem is emlékszem, hogy mikor vettem utoljára habfürdőt. Jól esik kicsit ellazul és azt éreztetni magammal, hogy nincs semmi baj, hogy minden a legnagyobb rendben van, mikor pontosan tudom, hogy ez nem így van. Hogy igenis van mitől félnem, még akkor is, ha valaki megpróbál megvédeni tőle. Attól a személytől, akiről nem akar nekem beszélni. Egy részem örül, hogy nem beszél róla, a másik viszont kétségbe van esve mivel azt hiszi, hogy olyan veszélyes, hogy fél róla nekem beszélni. Tudom, hogy nem lenne szabad erre gondolnom, de nem tehetek róla. Bennem van a félelem és úgy érzem, hogy addig bennem is lesz, amíg meg nem hal, amíg meg nem ölik.

  Kicsit tovább maradtam a vízben, mint szerettem volna, de most, hogy megtehetem ki akarom használni az időt. Tiszta alsóneműben ültem le a kád szélére és kezdtem el bekenni a bőröm testápolóval. Utána pedig felvettem egy meleg pólót, már épp a nadrágért nyúltam, mikor kiáltást hallottam, így kirohantam a fürdőből és akkor vettem észre, hogy Harry az.

  - Megígérted. - morogta. - Megígérted, te szemét, hogy nem bántod, hogyha segítek neked. Miért veszed el tőlem, mikor nem ezt ígérted? - forgolódott. 

  Gorsan ráugrottam az ágyra, majd elkezdtem rázni Harry-t, de nem ébredt fel.

  - Nem veszíthetem el őt is! - kiáltotta. - Őt nem!

  - Harry kérlek ébredj fel. - ráztam tovább, de ő csak folytatta, hogy nem veszíthet el. - Harry itt vagyok, kelj fel. - engedtem szabadjára a könnyeim. Kipattantak a szemei, majd zavarodottan nézett rám. - Istenem. - sóhajtottam.

  - Itt vagy? - zihálta, én pedig nem mondtam neki semmit sem, csak átöleltem. - Tényleg itt vagy. - sóhajtotta, majd ő is átkarolt.

  - Megijesztettél. - motyogom a mellkasába.

  - Sajnálom. - suttogta a fülembe. - Nem akartam. - simított végig a hátamon. Egy kis ideig míg öleltem, míg nem éreztem, hogy a szívverése lelassul,  majd felültem és a szemébe néztem.

  - Ki akart elvenni, tőled? - kérdeztem halkan. Biztos voltam benne, hogy nem fog rá válaszolni, de muszáj volt megkérdeznem.

  - Senki, senki sem fog elvenni tőlem, téged. - ült fel, és ölelt magához. - Nem engedem, hogy elvegyen, téged nem. - jelentette ki.

***

  Próbáltam kiszedni belőle, hogy mit álmodott, de mindhiába, semmit sem mondott. Fáj, hogy nem bízik meg benne annyira, hogy elmondja, de az is lehet, hogy így a legjobb. Lehet, hogy jobb ha nem tudom mit álmodott, még ha akkor segíteni is tudnék neki. A pult előtt állok és gondolkozom, hogy mit tehetnék neki, mert amióta csak felébredt nem önmaga. Egy órán keresztül beszélt a telefonon Daniel-el, de arról sem volt hajlandó velem beszélni és ez megrémiszt.

  - Mi a baj? - ölelt át hátulról, én pedig felsóhajtottam.

  - Miért nem mondod el, hogy mi bánt? - fordultam meg lassan a karjaiban és néztem a szemébe. - Mi az amitől ennyire félsz? - suttogtam.

  - Még nem beszélhetek róla, még nem lennék képes téged elengedni. - morogta alig hallhatóan, mire nekem nagyra nyíltak a szemeim.

  - Bármi is az, nem mennék el. - fogom a kezeim közé az arcát. - Nem mennék el!

  - Most ezt mondod, de ha tudnád akkor nem ezt válaszolnád. - suttogta. - Kérlek, csak bíz bennem. Nem hagyom, hogy ártsanak neked, de szükségem van ehhez a bizalmadra.

  - Nem könnyű úgy bízni benned, hogy nem árulod el mi bánt, de rendben bízom benned. - sóhajtom.

  Elvigyorodik, majd lehajol és megcsókol. A kezeim a hajába vezetem és közelebb húzom magamhoz. Tudom, hogy most szüksége van rám és nekem is rá. Még senkire sem volt ennyire szükségem, mint most rá. Felemelt, majd felültetett a pultra, a lábaim közé férkőzött én pedig körbeöleltem őt velük.

  - Mit akarsz ma csinálni? - morogta az ajkamra. 

  - Nem sok mindent lehet, hogyha kint szakad az eső. - válaszoltam neki, miután elváltak az ajkaink.

  - Nekem lenne egy két ötletem. - vigyorog rám.

  - Azt mindjárt gondoltam. - forgatom a szemem, majd a nyakába rejtem az arcom.

  - Ne csináld ezt. - morogta. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretnélek teljesen magaménak tudni. - emel fel, majd a háló felé visz. Ugye, nem azt szeretné, amire most gondolok. Leültet az ágyra, majd megáll előttem és elvigyorodik. - De még nem lehet. - zavarodottan nézek rá. Miért nem lehet, annyi kérdésem van, de tudom, hogy hiába tenném fel nem válaszolna rájuk. - De egy nap, mikor teljesen megbízol bennem, akkor majd az enyém leszel. - sóhajtja.

  - Most is megbízom benned. - suttogom.

  - Tudom. - vigyorog. - De még nem eléggé, ahhoz, hogy bármit is tegyek veled.

  Szólásra nyitotta volna a száját, de megszólalt a telefonja. Sóhajtva ment el az asztalig, majd vette fel azt, miközben kiment a balkonra. Nem akartam hallgatózni, de olyan hangosan beszélt, hogy minden szavát hallottam.

  - Mi az, hogy felmondott? - üvöltötte. - Mia! - csattan fel. - Kicseszettül annyit kértem tőletek, hogy figyeljetek rá, csak ennyit kértem, mi a fasz ilyen nehéz ezen? - még sosem láttam ennyire dühösnek. - Nem érdekel! Mikor történt ez? - kérdezi kicsit halkabban, de még mindig elég hangosan ahhoz, hogy értsem. - Mi az,  hogy nem tudod, hogy hol van és mikor történt ez?! - morogja. - Azonnal keressétek meg és ha találtok valamit hívjatok! - kapja le a telefont.

  Összerezzenve ültem az ágyon. Nem tudtam mit csináljak, féltem megkérdezni, hogy mi történt, mert nem akartam, hogy velem  is úgy kiabáljon, mint az előbb Miá-val. Bejött a szobába, majd levetette magát az ágyra, én pedig felé fordultam. Próbáltam szólásra nyitni a számat, de valahogy egy hang sem jött ki rajta.

  - Mi történt? - suttogom alig hallhatóan.

  - Fits, eltűnt! - csattan fel.