2015. június 15., hétfő

34.rész - "Teljesen az övé..."


Jennifer Hudson


  Hogy kíváncsi vagyok-e? Teljes mértékben. Hogy félek-e attól, amit hallani fogok? Már, hogy is ne félnék, hiszen ez egy olyan része az életemnek, amiről nem tudok és valószínűleg, miután megtudom azt kívánnám, bárcsak ne tudnék róla. Tudni akarom, hogy mi is történik velem, hiszen jogom van hozzá, de attól még tartok tőle. Lehet olyan dolgok derülnek majd ki, amiktől megijedek. Emlékszem, hogy azt sem fogadtam valami jól, amit Harry mesélt magáról, hát akkor mi lesz, ha a sajátom fogom hallani. Valószínűleg menekülni akarok majd, de tudom, hogy nem lehet. Szükségem van az igazságra, hogy tudjam, mire vagyok képes, hogy én magam is elhiggyem le tudom győzni Dereket, aki bármelyik pillanatban felbukkanhat, nekem pedig felkészültnek kell lennem az érkezésére. 
  Kicsit félve fordulok meg, majd indulok ki a konyhából, Louis követve, aki a nappaliba tart. Hallom a hátam mögött dübörgő lépteket, amiből biztos vagyok, hogy Harry követ. Valamiért úgy gondolom, hogy teljesen ő maga sem tudja, hogy mi is vagyok én valójában. Mindannyian helyet foglalunk, majd csendben várjuk, hogy valaki megszólaljon.
  - Jaj, ne hallgassatok már - mordul fel Mia, akiről eddig észre sem vettem, hogy itt van - minél hamarabb elkezditek, annál hamarabb képes majd feldolgozni a hallottakat, mert lesz mit.
  - Mia, ha azért jöttél ide, hogy baszogass, akkor inkább húz el - néz rá dühösen Louis. - Nem akarom, hogy egyből a közepébe vágjak bele, szép lassan szeretném neki felvázolni a dolgokat, hogy ne hozzam rá a frászt.
  - Ahogy akarod, de kezdj már neki! - vágja le magát a fotelba. - Nekem is lenne hozzá egy két szavam, ha te elmondtad neki a magadét.
  - Szerintem azt már mondták neked, hogy csak páran vagytok a Földön. Egyediek vagytok. Azért letettek teremtve, hogy végezzetek a gonosszal, de eddig még senkinek sem sikerült. Ebben az évszázadban született gyerekek, jobban mondva lányok közül, te vagy az első, így neked van a legnagyobb hatalmad, amit hamarosan te magad is észreveszel majd. Mind ugyanazon a napon születettek csak más évben. De, ahogy egyre többen letettek a Földön, az erőtök is gyengült. Csak a tied olyan erős, hogy legyőzhesd őt. Lehet, hogy a többiek már rég tudják, hogy mik ők és te vagy az utolsó, aki tisztában lett vele, de ez semmin sem változtat. Nem az számít, hogy mikor teljesül be, hanem, hogy milyen sorrendben születtetek. Hogy aktiválódjon az énetek egy félig vámpír félig kaszás véréből kell innod, ami veled megtörtént. Már azon a napon elkezdődött az átalakulásod, csak te ezt nem vetted észre, egészen addig, míg nem találkoztál Harryvel. Néhány álmod beteljesült, ez is az erődnek köszönhető. Sokszor megtörténik, amit az álmodban látsz az valamikor a jövőben igaz lesz. Ezzel nem megrémiszteni akarlak, csak közölni veled, hogy fel kell rá lenned készülve. Meglátod a hazugságot, de erről már tudsz, amit sokszor felhasználtál még akkor is, ha neked nem igazán tűnt fel. De talán az egyik legértékesebb tulajdonságod a telepátia. Ez az, amit fel tudsz ellene használni, mivel ő képtelen rá. Olyan dolgokat vagytok képesek megosztani egymással, amit ő nem érthez, ezért meglepetésként érheti majd őt a mozdulataitok. A teleportálással nem mész sokra, mert egy idő után elgyengülsz, de azért az is sokat segíthet, ahogy az időmegállítás is. Minden képességednek van egy előnye és hátránya. Segít a legyőzésben, de közben nagyon elgyengít és ha túl sokat használsz belőle, akár az életedbe is kerülhet. Régen az emberek a magadfajtákat valamilyen Istennek tartották, mert hatalmas erejük volt a nép fölött, elég volt egy pillantás, hogy minden utasítást véghezvigyenek. Ezért fél tőled Derek. Csak te vagy képes őt irányítani, csak neked sikerülhet őt eltenni láb alól, ami megrémíti. De mindannyian bízunk benne, hogy a következő napokban sikerül kiteljesíteni az erőd és akkor képes leszel őt legyőzni.
  Annyi mindent közölt velem, hogy még képtelen voltam felfogni. Telepátia. Teleportálás. Időmegállítás. Olyan dolgok, amikről világ életemben azt hittem, hogy nem léteznek. De tévedni emberi dolog. Emberi. Az elmondottakból én nem vagyok ember. Igaz emberi külsőm van, de egyetlen élő személy sem képes azt tenni, ami az én tarsolyomban van. De ez az erő olyan hatalmas, ha nem figyelek akár meg is halhatok. 
  - Szóval azt akarod mondani, hogy te magad sem tudod, hogy mi vagyok? Csak annyit, hogy különleges? - teszem fel csendesen a kérdést. 
  - Nem, de nem is az a lényeg, hanem az erőd, a hatalmas erőd, amit a kezedben tartasz. Igaz, nagy kockázatot vállalsz, de ha ügyesen használod, akkor nem lesz semmi baj - nyugtat meg.
  - Francokat - vágja rá Mia. - Nem az a lényeg, hogy használja, hanem a határa. Ha nem tudja, hogy meddig mehet el, hogy ne okozzon kárt saját magának, akkor simán elpusztítja önmagát. Meg kell tanulnia, hogy egyszerre mennyit használhat fel. Mivel nem egy képessége van, hanem több, amit egyszerre fog használni, teljesen legyengíti és ezért halhat bele. Ez Derek is tudja, amit biztosan kihasznál majd, szóval ezt kell a legtöbbet gyakorolnia. 
  - Mia, mi lenne, ha nem arról beszélnénk, hogy meg is halhat, ha megmenti a világot? - mordul fel Harry. - Szerintem nem akarja hallani, és őszintén én sem akarom elképzelni, hogy milyen lehet az élet nélküle.
  - Nem, Harry - rázom meg a fejem. - Lehet, hogy nem akarom hallani, de tudni akarom. Tudnom kell, hogy mire várhatok.
  - Igaza van a lánynak Hazz - motyogja Lou. - Tudnia kell, hogy ebbe könnyen belehalhat ha nem figyel.
  - Nem! - csattan fel Harry, ismét. - Én nem akarom hallani, most pedig menjünk fel - pillant rám, majd áll fel és húz fel engem is. 

 ***

  Egy hét telt el, amióta többet megtudtam magamról. Minden egyes nap gyakorlok, már sokkal jobban megy a teleportálás, mint az elején. Képes vagyok uralni, bár van, hogy még mindig megakadok. Viszont Liam és Niall szerint ez normális, de a harcban ez biztosan nem fog előfordulni, hiszen ott magamra leszek bízva és igazi veszélyben leszek. Sokszor próbáltam meg kilökni alóluk a lábaikat, de sajnos annyira még nem vagyok gyors, hogy ne tűnjön fel nekik, mire is készülök. Viszont egy dolog még egyszer sem sikerült, ha mégis olyan gyorsan történt, hogy észre sem vettem, Képtelen vagyok megállítani az időt, egyszerűen nem megy. Talán ez azért van, mert nem félek. Bár tudom, hogy ők is képesek nekem ártani, de azért ez más. Ott élet vagy halál között lennék, itt viszont tudom, hogy megvédenének, ha arra kerülne sor. Harrynek természetesen nem tetszik, hogy minden egyes nap hulla fáradtan esek be a szobánkba, majd dőlök az ágyra. Szerintem azt gondolja elhanyagolom, pedig ez nem igaz. Tudom, hogy kevesebb időt töltöttem vele az elmúlt napokban, viszont amikor csak tehettem mellette voltam. Most számomra az a fontos, hogy képes legyek uralkodni magamon, hogy képes legyek megmenteni a világot Derektől úgy, hogy én ne haljak bele. Nem akarom, hogy miattam szomorkodjanak a szeretteim. Túl akarom élni és boldogan élni, míg meg nem halok. Nem akarom, hogy anya és apa, miattam legyen szomorú életük hátralevő részében és Harryt okolják mindenért. Nem az ő hibája lenne, hanem az enyém, de természetesen ezt nehezen lehetne nekik elmagyarázni. De mindegy nem is akarok erre gondolni, mivel nem fogom engedni, hogy bekövetkezzen. Nem engedhetem.
  - Jen - sóhajt fel Harry, közelebb húzódva hozzám - sajnálom, oké?
  - Nem haragszom - fordulok felé. - Csak tudod rosszul esik, hogy azt hiszed nem akarok időt tölteni veled. Te is tudod, hogy miért nem tehetem. Ki kell használnom az időt, ha nem akarom, hogy valami rossz történjen, de attól még nagyon fontos vagy nekem és az is maradsz.
  - Tudom, de akkor is rossz látnom, hogy a rád nehezítenek mindent, mert mi tehetetlenek vagyunk ebben az ügyben. Segíteni tudunk, de a nehezét neked kell elvégezni.
  - Nem kell erre gondolj - rázom meg a fejem. - Segítesz. Nekem már az is hatalmas segítség, hogy itt vagy mellettem. Csak bízz bennem, mert én képtelen vagyok rá. 
  - Itt vagyok - nyom egy puszit a nyakamra, mire felsóhajtok. - Tényleg sajnálom, csak féltelek. Nem akarom, hogy bajod essen, azt nem élném túl. Elég egy rossz mozdulat és már nem lennél itt velem... - suttogja szomorúan. 
  - Nem akarom, hogy erre gondolj. Nem akarok még csak bele sem gondolni, hogy akár az életembe is kerülhet. Bízom benne, hogy menni fog, anélkül, hogy valami félresikerülne. Szeretnéd, hogy bizonyítsak?
  - Mire gondoltál? - jelenik meg halvány mosoly az ajkán.
  Csak feküdj a hátadra és ne mozdulj - továbbítom neki, mire ajkain hatalmas mosoly jelenik meg, majd teljesíti a kívánságom. Sosem gondoltam volna, hogy valaha azt mondom, de örülök, hogy itt csak ketten lehetünk, igazán ketten. 
  Öszpontosítok, majd elképzelem magamban és mire kinyitom a szemeim ott is vagyok, ahol szeretnék. Harry látta, hogy egyik pillanatban még mellette fekszem, a másikban pedig a csípőjén ülök. Tanultam - mosolygok rá.
  Azt látom - helyezi kezeit a derekamra, majd ránt le magához. Azt hiszem, ez még egyszer a hasznunkra is válhat - kacsint rám.
  - Mond, hogy rosszul gondolom, hogy ezt mire értetted? - kérdem tőle hangosan, mire felnevet.
  - Szerinted pontosan tudod, hogy mire gondoltam - vigyorog pimaszul. - Most pedig enged meg, hogy kiélvezzem, ezt a pár órát, amíg mellettem lehetsz - fordít a helyzetünkön, mire én kerülök alá, ő pedig fölém. - Ez sokkal jobban tetszik.
  Semmit sem mondok, csak kuncogva megrázom a fejem, majd kezeim a hajához vezetem és beletúrok. Ajkait az enyémekre tapasztja, majd csókolni kezd. Először lágyan és lassan, de ahogy telnek a másodpercek egyre mohóbban és követelőzőbben. Alsó ajkam a fogai közé szívja, minek következtében utat engedek a nyelvének, ami egyből táncba csap az enyémmel. Minden pillanat elteltével érzem, hogy a levegő lassan kezd kiáramlani belőlem, de nincs annyi akaraterőm, hogy megszakítsam a csókot. Oly rég volt már alkalmunk és ki tudja, hogy lesz-e még. Ki akarom élvezni minden egyes pillanatot, amíg Derek meg nem talál minket. Élvezni akarom a jelenlétét. Kezeim, lassan simítom végig a mellkasán, majd keresem meg a pólója alját és kezdem felfelé húzni, mire ő elszakad ajkamtól, majd kíváncsian néz rám. 
  - Ugye tudod, hogy erre semmi szükség? - kérdi zihálva, de én makacsul tovább húzom a pólóját. - Jen, én nem akarom, hogy ezt megbánd.
  - Mi lenne, ha befognád és inkább elfogadnád, hogy én mit szeretnék? - kérdem durcásan. - Akarom. Akarom ezt. Akarlak téged - suttogom, mire szemei csillogni kezdenek. Tisztában vagyok vele, hogy neki ennyi is elég volt, hogy innentől fogva ne lehessen őt leállítani, de már nem is akarom. 
  Teljesen át akarom magam neki adni, mert szeretem. Mert nem érdekel, hogy mi ő. Nem számít, hiszen én sem vagyok teljes egészében ember, bennem is van természetfeletti. Nem akarom tovább halasztani, mivel lehet később már nem lesz rá esélyem, hogy bebizonyítsam neki, mennyire szeretem. Tudnia kell, hogy képes lennék érte bármire.
  - Szeretlek - suttogja, majd egy puszit ad a számra és arcát a nyakam és a vállam közé rejti. Már nincs visszaút. Teljesen az övé leszek és ez így van jól. Mert szeretem. 

1 megjegyzés: