Epilógus

Jennifer Hudson

  Egy hét telt el a harc óta, én pedig még mindig lábadozom. Még most sem hiszem el, hogy sikerült, hogy én győztem. Bár tudom, hogy miért sikerült. Ha Harry nem lett volna életveszélyben kétlem, hogy teljes egészében felhasználtam volna az erőm, ő kellett hozzá. Az elvesztés és aggodalom. Igaz, hogy nagyon erős fájdalmam voltak, de amikor azt mondta, hogy szüksége van rám, nem tudtam csak ott feküdni és várni, hogy megöljék a szemem láttára. Erős düh uralkodott el rajtam, majd azon kaptam magam, hogy lábam felemelkednek, majd egy új érzés kerít hatalmába. Amint észrevettem Derek rémült pillantását, már tudtam, hogy én győzök. Láttam a szemeiben, ahogy már meg sem próbál harcolni ellenem. Legyőztem és ettől nincs jobb érzés a világon.

  - Jól vagy? - terem mellettem Harry, amint egy fájdalmas nyögés hagyja el ajkam. - Mi a baj? - kérdi aggodalmasan.

  - Harry, ne csináld ezt kérlek - sóhajtok fel. - Oké, tudom, hogy azt hitted elveszítettél, de nem történt meg, itt vagyok melletted és jól vagyok, csak még gyenge.

  - Azt veszem észre és pont ezért kérlek, hogy maradj ágyban, de te nem hallgatsz rám. Legalább azt engedd meg nekem, hogy segítsek a francba is! Majdnem meghaltál nem lenne szabad még felkelned.

  - De itt vagyok! - nézek a szemébe, miközben tenyerem végigsimítom az arcán, mire izmai ellágyulnak. - Itt vagyok és ezt csak neked köszönhetem. Tudod mindent hallottam, amit mondtál. Neked köszönhető, hogy nem adtam fel a harcot - mosolygok rá.

  - Ahogy azt is nekem köszönheted, hogy harcolnod kellett - morogja.

  - Ezt már megbeszéltük - sóhajtok fel. - Nem a te hibád, ez vagyok én és örülök, hogy minden így történt, semmin sem változtatnék, ezt jobb ha elfogadod.

  - Szeretlek - dönti enyémnek a homlokát. - Mindennél jobban.

  Apró mosoly kúszik az arcomra, miközben ajkam az övére nyomom. Kezeivel pillanatokon belül körbeölel, majd közelebb húz magához, én pedig nyaka köré fonom karjaim. Annyira boldog vagyok, hogy minden rendben van, hogy mi győztünk, hogy már semmitől sem kell félnem. Mindenki biztonságban van, hála nekem. Ezt most nem azért mondom, hogy magam dicsérjem, mivel ezt megteszik helyettem a többiek, de a győzelem nagyon megnövelte az önbizalmam. Amikor Mia is megköszönte, egyszerűen képtelenség volt levakarni az arcomról a mosolyt. Azt hittem, hogy ő sosem tesz majd ilyet, de most mégis félretette a becsületét és megköszönte.
  - Annyira örülök, hogy jól vagy - suttogja Harry a nyakamba. - El sem tudod képzelni mit éreztem, amikor összeesve feküdtél a földön.
  - Sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem állt szándékomban, csak kimerültem, de már jól vagyok, így könyörgöm neked, hogy ne kezelj úgy mint egy beteget, mert semmi bajom azon kívül, hogy még kicsit gyenge vagyok, de ez mindenkivel megesik, aki harcba keveredik, oké?
  - Tudod, hogy képtelen lennék betartani. Akkor is aggódni fogok érted, ha minden rendben lesz és tudom, hogy képes vagy megvédeni magad. Tudod, a barátodnak az a dolga, hogy megvédjen minden rossztól.
  - De a barátom, ezzel az agyamra fog menni - kacsintok rá. - Viszont, ha talál egy módot, hogy kiengeszteljen, akkor talán elnézem neki - suttogom a fülébe.
  - Te most játszadozol velem? - vonja fel a szemöldökét, mire mosoly kúszik az arcomra. - Még szép, hogy azt teszed, de tudod mit, ezt még visszakapod.
  - Nem félek tőled - nevetek fel. - És kétlem, hogy bármi olyat próbálnál velem tenni, ami nekem fájdalmat okozna, mivel szeretsz és a szeretett személyeket képtelenség megbántani - nyújtom rá a nyelvem.
  - Igazad van, a szeretetem erősebb irántad, sokkal erősebb - nyom egy puszit az ajkaimra.
  - Én is szeretlek - mosolygok rá.
  - Indulhatunk? - pillant rám, mire én apró bólintással válaszolok. - Akkor irány haza, hogy kiélvezhessük a nyár utolsó perceit - indítja be a kocsit.
  Már nincs sok hátra a nyárból, de tudom, hogy azt a pár napot ki fogjuk élvezni. Nekem még lesz egy évem a suliban, aztán pedig irány vissza Angliába, mivel eldöntöttem, hogy nekem itt a helyem. Harry is jobban érzi magát és ebben a pár napban én is otthonomra leltem. Szinte biztos vagyok benne, hogy egyetemet is találok majd, de ha nem az sem fog érdekel, mert csak az számít, hogy itt vagyok vele és boldog vagyok. Vele bármibe belevágok legyen az bármekkora hülyeség, mert szeretem. Mert számomra ő a levegő, nélküle képtelen lennék a lélegzésre. Történjen bármi, egymásra mindig számíthatunk, amíg csak élünk!


Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltatok a történet során, örülök, hogy sokotoknak tetszett és mindig kifejtettétek a véleményeiteket. Kicsit szomorú vagyok, hogy vége, de egyszer minden jónak vége szakad. Remélem velem tartotok majd más blogjaimon is! Köszönök mindent! Ha van kedvetek, akkor nézzetek a hamarosan kezdődő Louisos blogomba: 

JUST ONE CHANCE

Sok-sok puszi Evelyne!

35.rész - A végső harc!

Jennifer Hudson

  A mosoly levakarhatatlan az arcomról. Boldognak érzem magam. Ebben a pillanatban nem érdekel, hogy bármi történhet velem, akár a szeretteimmel a harcban, mert ebben a pillanatban csak az számít, hogy Harry itt van mellettem és szorosan a karjaiba zár. Bele sem akarok gondolni, hogy mit hagyhattam volna ki, ha eltávolodom tőle, ha nem birkózom meg a ténnyel, hogy micsoda ő. Láttam rajta, hogy visszafogta magát és próbált gyengéd lenni, ami valljuk be sikerült is neki. 

  - Minek örülsz ennyire? - puszil a hajamba.

  - Úgy kérded, mintha magadtól nem tudnád - kuncogok fel. - Annak örülök, hogy itt vagy mellettem és végtelenül szerethetlek.

  - El sem tudod hinni, hogy mennyire boldoggá tesz, hogy ezt hallhatom tőled. Tudod, amikor elmondtam neked az igazságot azt hittem, hogy végleg elveszítettelek, most mégis itt tartalak a karjaimban.

  - Képtelen lennék sokáig távol maradni tőled, a fejembe evődtél és onnan képtelenség kiszakítani, aki megpróbálná azt pedig gondolkozás nélkül fojtanám meg. Senkinek sem engedhetem, hogy elvegyen tőlem. 

  - Én sem - suttogja. - Kérlek ígérd meg nekem, hogy nem lesz semmi bajod, hogy vigyázni fogsz magadra és legyőzöd őt, anélkül, hogy neked bajod essen. 

  - Ezt nem ígérhetem meg neked, de azt igen, hogy mindent beleadok majd és vigyázok magamra.

  Semmit sem válaszolt, csak hangosan beszívta a levegőt. Tudom, hogy nem ezt várta, de olyat nem ígérhetek meg senkinek sem, amit nem biztos, hogy be tudok tartani. Azt viszont igen, hogy mindent megpróbálok, hogy győztesen kerüljek ki a harcból. Szorosabban bújok hozzá, majd hunyom be szemeim. Minden egyes este úgy fekszem le, hogy lehetséges holnap harcolnom kell. Eddig nem következett be, most mégis úgy érzem, hogy valami közeleg. Nem hiába tettem olyan dolgot pár órája, amire még nem biztos, hogy teljesen fel voltam készülve. De nem bántam meg és nem is fogom. Tudnom kellett, hogy milyen érzés lehet, még akkor is, ha lehet még lesz rá alkalmam. Viszont ott van az a lehet, ami elbizonytalanit, de ezzel nem kell foglalkoznom. 

  Pár órával később arra ébredek, hogy Harry megmozdul alattam. Egy ásítás hagyja el az ajkam, majd nyitom fel szemeim. Aggódó pillantást vetek Harryre, mivel ő sosem szokott ilyen korán felkelni. Ha ezt teszi, olyankor valami probléma történt.

  - Mi a baj? - kérdem álmosan.

  - Történt valami - pillant rám. - Lentről gyors szívveréseket hallok és ideges suttogásokat. 

  - Akkor menjünk és nézzük meg, miről lehet szó - ülök fel, majd dobom le magamról a takarót. - Nem akarok az utolsó pillanatban rájönni, hogy valaki közeleg én pedig semmit sem tudtam erről.

  - Igazad van - áll fel, majd fogja meg a kezem. - Nézzük meg mi történt - húz az ajtó felé. 

  A lépcsőhöz érve én is meghallom a fel-alá járkálásokat és ideges suttogásokat. Egyből tudom, hogy mivel fognak fogadni. Gondolhattam volna, hogy a tegnapi rossz megérzés nem hiábavaló volt, valami készült és most szépen ide is ért. Mind a nappaliban vannak, miközben Daniel és Liam dühösen járkál.

  - Na végre, hogy megjöttetek - csattan fel Mia. - Csak, hogy tudjátok...

  - Itt van - szólalok meg mielőtt befejezhetné, amiért egy dühös pillantást vet rám. Harry keze erősebben szorítja az enyém, amiből egyből rájövök, hogy zaklatott. - Mennyi időnk van még?

  - Ha jól számoltuk, akkor csak egy max két óránk lehet, míg megtalálnak - sóhajt fel Daniel. 

  - Ez nem is lenne olyan nagy baj, ha már teljesen készen állnánk a harca - teszi hozzá idegesen Louis. - De még  mindig nem vagy teljesen felkészülve - néz rám. - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy esélytelenek vagyunk, de még gyakorolnod kéne.

  - Ha az ösztöneire hallgat, akkor menni fog neki. Ha valamitől rettegsz, akkor képes vagy olyat kihozni magadból, hogy te magad is meglepődsz rajta - vágja rá Mia.
  - Mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön - suttogom. - Tudom, hogy nem bíztok bennem, mármint nem mindenki, de képes vagyok rá, nem fogok veszíteni, nem engedhetem meg magamnak, hogy veszítsek.
  - A francba is! - túr a hajába Mia. - Ne arra koncentrálj, hanem ösztönből cselekedj, mert csak úgy győzhetsz. Ne azt nézd, hogy mit kéne tenned, hanem, hogy abban a pillanatban mit szeretnél tenni. Ne törődj semmivel, csak cselekedj.
  - Igaza van - fordul felém Harry. - Nem kell semmivel sem törődnöd, csak cselekedj. Ne figyelj semmire, csak csináld, amit csinálnod kell.

***

  Fel-alá járkálok a szobában. A többiek kimentek, hogy körbevegyék a házat, bár biztos vagyok benne, hogy ez nem akadályozza meg, hogy Derek bejöjjön. Meg fog találni és meg akar majd ölni, de én gyorsabb leszek, tudom, hogy így lesz. Nem győzhet, azt nem fogom neki megengedni. Az sem érdekel, hogy én még nem állok rá készen és ő sokkal idősebb és esősebb nálam, de nem tudja azt, amit én igen. Ez pedig számomra előnyt jelent.

  Minden rendben lesz. - lép mögém Harry, majd ölel magához. Ő az egyetlen, aki velem marad a szobában, pedig rá is szükség lett volna, de nem akart magamra hagyni. Itt leszek veled és amiben csak tudok segítek. 

  Nem így képzeltem ezt az egészet. - pillantok fel rá. Azt hittem lesz elég időm felkészülni és erős leszek, mire a harcra kerül a sor, de nem vagyok az... és ezt Louis is megmondta. Mi van, ha...

  Be se fejezd a mondatod - néz rám dühösen. Sosem engedném, hogy bármi megtörténjen. Nem engedem, hogy bajod essen, de abban is biztos vagyok, hogy képes leszel őt legyőzni, csak ne izgulj. Mos pedig gyere ide hozzám.

  A karjaiba vetem magam, miközben ajkam az övére nyomom. A szívesem gyorsan ver, zihálok mégsem érdekel. Nem fogok elszakadni tőle, mikor az is lehet ez az utolsó csókunk, bár erre gondolni sem akarok. Sokkal inkább bízom abban, hogy még rengeteg lesz, hogy a mai este után boldogan feküdhetünk le úgy, hogy már senkinek sincs az élete veszélyben.

  - Minden rendben lesz - suttogja homlokát az enyémnek döntve. - Szeretlek, ezt ne feledd! - néz a szemeimbe

  - Ó, milyen édesek is vagytok ti - nevet fel valaki mögülünk, mire mindketten megdermedünk. - Harry hát újra találkozunk - biccent felé egy vállig érő, fekete hajú srác, aki gondolom nem más, mint Derek.

  - Derek - morogja a mellettem álló göndör. - Én már kevésbé...

  - Miért vagy ilyen udvariatlan? Kedves voltam veled - dönti oldalra fejét. - Már rég megölhettelek volna, ahogy az összes semmirekellőt, akik téged védnek, mégsem tettem. Nem kellett volna olyan nagy erőfeszítést tegyek, ahhoz, hogy megtaláljalak, szóval köszönd a barátnődnek, hogy még életben vagy. Ha ő nem lenne, akkor már te sem lennél. De rájöttem, hogy nekem kifejlődve van rá szükségem és azt csak te és a semmirekellő barátaid tudják nekem elintézni.

  - Amíg én élek ő nem lesz a tied, ezt jobb ha most megjegyzed! - csattan fel Harry. - Előbb halnék meg érte, minthogy engedjem, hogy elrabold.

  - Nem fogok én sehová sem menni! - jelenti ki. - Csak téged küldlek vissza a pokolba, a celládba, amit megérdemelsz - nézek rá, mire gúnyos mosolyra húzza ajkát.

  - Angyalom, nem gondolod, hogy kicsit előre gondolkodsz? - vonja fel a szemöldökét. - Azt hiszed, hogy képes vagy engem legyőzni? Hát tudod, nagy tévedésben élsz. Képtelen vagy legyőzni, nincs a világon senki, akinek sikerülhet. Szóval azzal, hogy megpróbálsz bárhová is száműzni, csak előre szólok, hogy magadban teszel kárt.
  - Azt majd meglátjuk - morgom. - Nem ismersz eléggé, hogy ezt mond.
  Csak óvatosan - szólal meg Harry. Lehet, hogy mindenről tud, szóval óvatosnak kell lenned. Ígérd meg nekem, hogy semmi hülyeséget nem teszel, nem veszíthetlek el - hangja lágy és szomorú. Tudom, hogy mit okoznék neki, ha elveszítene. Én is érzem, pedig még itt vagyok. Az elmúlt időben annyira közel kerültem hozzá, hogy már el sem tudom képzelni az életem nélküle.
  Nem fogsz elveszíteni. Meglátod, hogy minden rendben lesz - bíztatom, bár már abban sem vagyok biztos, hogy őt, hiszen én is nehezen hiszem el, hogy minden rendben lesz. De nem akarok arra gondolni, hogy lehet nem élem meg a következő napkeltét. Csak okosnak kell lennem és minden rendben lesz. Vagyis remélem. Szeretlek.
  Ez az utolsó szavam hozzá, mielőtt támadnék. Tudom, hogy ki fog térni előle, de azt kell higgye, hogy többre nem vagyok képes és tudom, hogy el is fogom érni, hogy ezt gondolja. Szinte érzetem, hogy ez lesz. Ő kitér az én támadásaim elől, de nekem nem mindegyik elől fog sikerülni, Harry pedig lekötik a harcosai. Erős ütés éri a mellkasom, egy pillanatra még levegőt sem kapok. A hátam a kanapénak csapódik, a fejemben hallom Harry kiáltását, de időm sincs rá válaszolni, mert újabb támadás ér, de sikerül átteleportálnom magam, egyenesen Derek háta mögé és beleszúrnom egy két, de mit sem érek vele, hiszen ez nála semmit sem használ.
  - Gyenge - nevet fel, ahogy felém fordul. - Azt hittem ennél erősebb vagy.
  - Csak ne becsülj alá - vágom hozzá, kis fájdalommal a hangomban.
  Tekintetem lassan Harryre kapom, mire eláll a lélegzetem. Hárman támadják és egyiküket nem veszi észre, a hátánál áll és éppen egy rudat próbál a hátába szúr.
  - NEM! - kiáltom el magam, arra öszpontosítva, hogy megállítsam. Nem engedhetem, hogy meghaljon. Ha én túlélem, akkor neki is túl kell élnie. Nem merem kinyitni a szemeim, félek, ha megteszem, akkor olyan látvány fogad majd, ami összetör.
  - Ezt, hogy csináltad? - hallok egy döbbent hangot, ami Derekhez tartozik. - Nem lehet ilyen hatalmas erő a kezedben - rázza meg a fejét.
  Szemeim azonnal kipattannak és megtalálják Harryt, aki döbbenten nézi a hátánál álló dermedt harcost, majd rám emeli tekintetét. Köszönöm! - erőltet halvány mosolyt magára. A szobában mindenki dermedt hármunkon kívül. Harry pedig ezt kihasználva, mindegyiküket lefejezi, mivel őket csak így lehet megölni. Nem szeretném végignézni, de képtelen vagyok levenni róla a szemem. Tényleg sikerült volna megállítanom az időt, számukra?
  - Már csak hárman maradtunk - lép mellém Harry. - Ketten egy ellen.
  - Még mindig nem vagytok elég erősek, hogy sikerüljön legyőznötök. Lehet, hogy nagyobb az erőd - néz rám - mint gondoltam, de annyira nem, hogy sikerüljön.
  Egyik percben még a lábamon állok a másikban, már keményen csapódok a padlóhoz. Éles fájdalom hasít a karomba, ahogy a kezemre esek. Érzem, hogy rossz irányba halad a csata, így muszáj összeszednem magam, ha nem akarok mindenkit cserbenhagyni.

Harry Styles

  Nem! Meg kell őt védenem. Nem engedhetem, hogy valami baja essen. Nem engedhetem őt meghalni! Ha ő meghal, akkor én az elvesztésébe halok majd bele. Erősnek kell lennem és mindent megtennem, hogy sikerüljön a harc. Győzni fogunk! Annyira nagy bennem a gyűlölet Derek felé, hogy nem hagyhatom, hogy ez másképp legyen. Én leszek, aki a végén nevetni fog nem pedig ő. Jen-nek sem lesz semmi baja, ahogy a többieknek sem! 

  Ahogy a földön fekvő lányra kapom a tekintetem, majd szétvet az ideg. Fájdalmat okozott neki, pedig itt vagyok, miért nem engem támad, hiszen én árultam el, de egyáltalán nem bánom, nagyon örülök, hogy megtettem.

  Képes vagyok őt megsebesíteni, de annyira erős nem vagyok, hogy meg is tudjam ölni, arra Jennek kell öszpontosítania, ha képes rá. Hallom, ahogy a szíve dübörög a mellkasába, ahogy a fájdalmas kin átöleli. Próbálom kizárni, de nem megy, nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a lány, akit teljes szívemből szeretek szenved.

  - Most halott vagy! - kap felém Derek, majd nyomja a mellkasomra tenyerét, mire olyan fájdalmat érzek mint még soha. Tudom mit tesz és azt is, ha valaki nem állítja meg, akkor nekem végem. Jen fel kell kelned! Szükségem van rád - sziszegem fájdalmasan. Szükségem van rád! - Nem fog tudni rajtad már senki sem segíteni. Most végre megkapom, amit már oly rég akartam.

  - Nem fogsz megkapni semmit! - nyögi fájdalmasan Jen. - Semmi! -  szemei csillognak, a talpa lassan elhagyja a földet és a levegőbe emelkedik. Hát mégis beteljesül. Ez kellett ahhoz, hogy az ereje teljes legyen. Az kellett, hogy én a halál peremén táncoljak és ő kiteljesül. Lassan fehér fény borítja be a testét, olyan vakító fény, hogy még rá sem lehet nézni. Érzem, hogy Derek elenged, én pedig fájdalmasan esem a földre, miközben próbálom meggyógyítani magam, csak az a baj, hogy ezt nem tudom, ennek idő kell. Derek dermedten áll és nézi az emelkedő lányt. Tudja, hogy itt a vég, mert ez pontosan az út a pokol ketrecébe. 

  - Ez nem lehet... - suttogja. - Nem hiszem el...

  A hófehér fény ellepi az egész szobát, aminek következtében muszáj becsuknom a szemem. Hallom a fájdalmas kiáltást, ami elhagyja az ajkát, majd egy hangos puffanást. Azonnal felnyitom pilláim, majd meglátom, amint a földön fekszik, reszketve. Derek dermedten fekszik a földön, miközben egyre jobban halványodik, ami annyit jelent, hogy sikerült. Legyőztük őt. Sietve állok fel, mit sem törődve a fájdalommal, majd sietek Jenhez.

  - Jen? - veszem a karjaimba. - Ébredj fel! - könyörgöm. - Kérlek, nem hagyhatsz itt - szorítom magamhoz.

  - Mi történt? - rontanak be a többiek. - Ugye nem? - kérdezi halkan Louis.

  - Nem tudom - rázom a fejem. - Kérlek csináljatok valamit vele. Kérlek... - könyörgöm, ahogy egy könnycsepp elhagyja a szemem. - Nem veszíthetem el.

  - Gyere hozd a kanapéra és megnézzük, hogy mit tehetünk érte - szólal meg halkan Liam. Azonnal a karjaimba kapom, majd lefektettem, ahogy kérte.

  Mellé guggolok és a kezét szorongatom, miközben próbálok üzenetet küldeni neki, hogy mennyire szeretem, hogy nem hagyhat itt, de még csak a pillája sem mozdul meg. Liam mindent megtesz, de valamiért úgy érzem, hogy késő. Feláldozta magát, azért, hogy én élhessek, hogy mi élhessünk. 

  - Kérlek ne hagyj itt - csókolok a tenyerébe. - Kérlek...

  - Nyugodj meg - teszi a vállamra a kezét Daniel. - Nem veszítetted el, nagyon gyenge de túléli. Túl kell élnie.

  - Danielnek igaza van, nem halott csak gyenge - sóhajt fel Liam is. - Ki kell magát pihennie és akkor minden rendben lesz.

  Tudom, hogy ő sem hiszi el teljesen, hallom a hangjában, de nekem hinnem kell benne. Hinnem kell, hogy minden rendben lesz vele, hinnem kell, hogy meggyógyul és újra elmondhatom neki, hogy mennyire fontos nekem, hogy mennyire szeretem. Fel kell épülnie, hogy az élete végéig velem lehessen, hogy boldoggá tegyük egymást. Így kell lennie!

Sziasztok! Remélem tetszett! Tudom, hogy ez hírtelen történik, de már csak egyetlen rész van hátra, ami nem más, mint az epilógus. Ennek a blogomnak is eljött a vége, de azért remélem nem haragszotok nagyon rám. Bízom benne, hogy megértitek és az epilógusnál sokan kifejtitek majd a véleményeiteket, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk!

34.rész - "Teljesen az övé..."

Jennifer Hudson

  Hogy kíváncsi vagyok-e? Teljes mértékben. Hogy félek-e attól, amit hallani fogok? Már, hogy is ne félnék, hiszen ez egy olyan része az életemnek, amiről nem tudok és valószínűleg, miután megtudom azt kívánnám, bárcsak ne tudnék róla. Tudni akarom, hogy mi is történik velem, hiszen jogom van hozzá, de attól még tartok tőle. Lehet olyan dolgok derülnek majd ki, amiktől megijedek. Emlékszem, hogy azt sem fogadtam valami jól, amit Harry mesélt magáról, hát akkor mi lesz, ha a sajátom fogom hallani. Valószínűleg menekülni akarok majd, de tudom, hogy nem lehet. Szükségem van az igazságra, hogy tudjam, mire vagyok képes, hogy én magam is elhiggyem le tudom győzni Dereket, aki bármelyik pillanatban felbukkanhat, nekem pedig felkészültnek kell lennem az érkezésére. 

  Kicsit félve fordulok meg, majd indulok ki a konyhából, Louis követve, aki a nappaliba tart. Hallom a hátam mögött dübörgő lépteket, amiből biztos vagyok, hogy Harry követ. Valamiért úgy gondolom, hogy teljesen ő maga sem tudja, hogy mi is vagyok én valójában. Mindannyian helyet foglalunk, majd csendben várjuk, hogy valaki megszólaljon.

  - Jaj, ne hallgassatok már - mordul fel Mia, akiről eddig észre sem vettem, hogy itt van - minél hamarabb elkezditek, annál hamarabb képes majd feldolgozni a hallottakat, mert lesz mit.

  - Mia, ha azért jöttél ide, hogy baszogass, akkor inkább húz el - néz rá dühösen Louis. - Nem akarom, hogy egyből a közepébe vágjak bele, szép lassan szeretném neki felvázolni a dolgokat, hogy ne hozzam rá a frászt.

  - Ahogy akarod, de kezdj már neki! - vágja le magát a fotelba. - Nekem is lenne hozzá egy két szavam, ha te elmondtad neki a magadét.

  - Szerintem azt már mondták neked, hogy csak páran vagytok a Földön. Egyediek vagytok. Azért letettek teremtve, hogy végezzetek a gonosszal, de eddig még senkinek sem sikerült. Ebben az évszázadban született gyerekek, jobban mondva lányok közül, te vagy az első, így neked van a legnagyobb hatalmad, amit hamarosan te magad is észreveszel majd. Mind ugyanazon a napon születettek csak más évben. De, ahogy egyre többen letettek a Földön, az erőtök is gyengült. Csak a tied olyan erős, hogy legyőzhesd őt. Lehet, hogy a többiek már rég tudják, hogy mik ők és te vagy az utolsó, aki tisztában lett vele, de ez semmin sem változtat. Nem az számít, hogy mikor teljesül be, hanem, hogy milyen sorrendben születtetek. Hogy aktiválódjon az énetek egy félig vámpír félig kaszás véréből kell innod, ami veled megtörtént. Már azon a napon elkezdődött az átalakulásod, csak te ezt nem vetted észre, egészen addig, míg nem találkoztál Harryvel. Néhány álmod beteljesült, ez is az erődnek köszönhető. Sokszor megtörténik, amit az álmodban látsz az valamikor a jövőben igaz lesz. Ezzel nem megrémiszteni akarlak, csak közölni veled, hogy fel kell rá lenned készülve. Meglátod a hazugságot, de erről már tudsz, amit sokszor felhasználtál még akkor is, ha neked nem igazán tűnt fel. De talán az egyik legértékesebb tulajdonságod a telepátia. Ez az, amit fel tudsz ellene használni, mivel ő képtelen rá. Olyan dolgokat vagytok képesek megosztani egymással, amit ő nem érthez, ezért meglepetésként érheti majd őt a mozdulataitok. A teleportálással nem mész sokra, mert egy idő után elgyengülsz, de azért az is sokat segíthet, ahogy az időmegállítás is. Minden képességednek van egy előnye és hátránya. Segít a legyőzésben, de közben nagyon elgyengít és ha túl sokat használsz belőle, akár az életedbe is kerülhet. Régen az emberek a magadfajtákat valamilyen Istennek tartották, mert hatalmas erejük volt a nép fölött, elég volt egy pillantás, hogy minden utasítást véghezvigyenek. Ezért fél tőled Derek. Csak te vagy képes őt irányítani, csak neked sikerülhet őt eltenni láb alól, ami megrémíti. De mindannyian bízunk benne, hogy a következő napokban sikerül kiteljesíteni az erőd és akkor képes leszel őt legyőzni.

  Annyi mindent közölt velem, hogy még képtelen voltam felfogni. Telepátia. Teleportálás. Időmegállítás. Olyan dolgok, amikről világ életemben azt hittem, hogy nem léteznek. De tévedni emberi dolog. Emberi. Az elmondottakból én nem vagyok ember. Igaz emberi külsőm van, de egyetlen élő személy sem képes azt tenni, ami az én tarsolyomban van. De ez az erő olyan hatalmas, ha nem figyelek akár meg is halhatok. 

  - Szóval azt akarod mondani, hogy te magad sem tudod, hogy mi vagyok? Csak annyit, hogy különleges? - teszem fel csendesen a kérdést. 

  - Nem, de nem is az a lényeg, hanem az erőd, a hatalmas erőd, amit a kezedben tartasz. Igaz, nagy kockázatot vállalsz, de ha ügyesen használod, akkor nem lesz semmi baj - nyugtat meg.

  - Francokat - vágja rá Mia. - Nem az a lényeg, hogy használja, hanem a határa. Ha nem tudja, hogy meddig mehet el, hogy ne okozzon kárt saját magának, akkor simán elpusztítja önmagát. Meg kell tanulnia, hogy egyszerre mennyit használhat fel. Mivel nem egy képessége van, hanem több, amit egyszerre fog használni, teljesen legyengíti és ezért halhat bele. Ez Derek is tudja, amit biztosan kihasznál majd, szóval ezt kell a legtöbbet gyakorolnia. 

  - Mia, mi lenne, ha nem arról beszélnénk, hogy meg is halhat, ha megmenti a világot? - mordul fel Harry. - Szerintem nem akarja hallani, és őszintén én sem akarom elképzelni, hogy milyen lehet az élet nélküle.

  - Nem, Harry - rázom meg a fejem. - Lehet, hogy nem akarom hallani, de tudni akarom. Tudnom kell, hogy mire várhatok.

  - Igaza van a lánynak Hazz - motyogja Lou. - Tudnia kell, hogy ebbe könnyen belehalhat ha nem figyel.

  - Nem! - csattan fel Harry, ismét. - Én nem akarom hallani, most pedig menjünk fel - pillant rám, majd áll fel és húz fel engem is. 

 ***

  Egy hét telt el, amióta többet megtudtam magamról. Minden egyes nap gyakorlok, már sokkal jobban megy a teleportálás, mint az elején. Képes vagyok uralni, bár van, hogy még mindig megakadok. Viszont Liam és Niall szerint ez normális, de a harcban ez biztosan nem fog előfordulni, hiszen ott magamra leszek bízva és igazi veszélyben leszek. Sokszor próbáltam meg kilökni alóluk a lábaikat, de sajnos annyira még nem vagyok gyors, hogy ne tűnjön fel nekik, mire is készülök. Viszont egy dolog még egyszer sem sikerült, ha mégis olyan gyorsan történt, hogy észre sem vettem, Képtelen vagyok megállítani az időt, egyszerűen nem megy. Talán ez azért van, mert nem félek. Bár tudom, hogy ők is képesek nekem ártani, de azért ez más. Ott élet vagy halál között lennék, itt viszont tudom, hogy megvédenének, ha arra kerülne sor. Harrynek természetesen nem tetszik, hogy minden egyes nap hulla fáradtan esek be a szobánkba, majd dőlök az ágyra. Szerintem azt gondolja elhanyagolom, pedig ez nem igaz. Tudom, hogy kevesebb időt töltöttem vele az elmúlt napokban, viszont amikor csak tehettem mellette voltam. Most számomra az a fontos, hogy képes legyek uralkodni magamon, hogy képes legyek megmenteni a világot Derektől úgy, hogy én ne haljak bele. Nem akarom, hogy miattam szomorkodjanak a szeretteim. Túl akarom élni és boldogan élni, míg meg nem halok. Nem akarom, hogy anya és apa, miattam legyen szomorú életük hátralevő részében és Harryt okolják mindenért. Nem az ő hibája lenne, hanem az enyém, de természetesen ezt nehezen lehetne nekik elmagyarázni. De mindegy nem is akarok erre gondolni, mivel nem fogom engedni, hogy bekövetkezzen. Nem engedhetem.

  - Jen - sóhajt fel Harry, közelebb húzódva hozzám - sajnálom, oké?

  - Nem haragszom - fordulok felé. - Csak tudod rosszul esik, hogy azt hiszed nem akarok időt tölteni veled. Te is tudod, hogy miért nem tehetem. Ki kell használnom az időt, ha nem akarom, hogy valami rossz történjen, de attól még nagyon fontos vagy nekem és az is maradsz.

  - Tudom, de akkor is rossz látnom, hogy a rád nehezítenek mindent, mert mi tehetetlenek vagyunk ebben az ügyben. Segíteni tudunk, de a nehezét neked kell elvégezni.

  - Nem kell erre gondolj - rázom meg a fejem. - Segítesz. Nekem már az is hatalmas segítség, hogy itt vagy mellettem. Csak bízz bennem, mert én képtelen vagyok rá. 

  - Itt vagyok - nyom egy puszit a nyakamra, mire felsóhajtok. - Tényleg sajnálom, csak féltelek. Nem akarom, hogy bajod essen, azt nem élném túl. Elég egy rossz mozdulat és már nem lennél itt velem... - suttogja szomorúan. 

  - Nem akarom, hogy erre gondolj. Nem akarok még csak bele sem gondolni, hogy akár az életembe is kerülhet. Bízom benne, hogy menni fog, anélkül, hogy valami félresikerülne. Szeretnéd, hogy bizonyítsak?

  - Mire gondoltál? - jelenik meg halvány mosoly az ajkán.

  Csak feküdj a hátadra és ne mozdulj - továbbítom neki, mire ajkain hatalmas mosoly jelenik meg, majd teljesíti a kívánságom. Sosem gondoltam volna, hogy valaha azt mondom, de örülök, hogy itt csak ketten lehetünk, igazán ketten. 

  Öszpontosítok, majd elképzelem magamban és mire kinyitom a szemeim ott is vagyok, ahol szeretnék. Harry látta, hogy egyik pillanatban még mellette fekszem, a másikban pedig a csípőjén ülök. Tanultam - mosolygok rá.

  Azt látom - helyezi kezeit a derekamra, majd ránt le magához. Azt hiszem, ez még egyszer a hasznunkra is válhat - kacsint rám.

  - Mond, hogy rosszul gondolom, hogy ezt mire értetted? - kérdem tőle hangosan, mire felnevet.

  - Szerinted pontosan tudod, hogy mire gondoltam - vigyorog pimaszul. - Most pedig enged meg, hogy kiélvezzem, ezt a pár órát, amíg mellettem lehetsz - fordít a helyzetünkön, mire én kerülök alá, ő pedig fölém. - Ez sokkal jobban tetszik.

  Semmit sem mondok, csak kuncogva megrázom a fejem, majd kezeim a hajához vezetem és beletúrok. Ajkait az enyémekre tapasztja, majd csókolni kezd. Először lágyan és lassan, de ahogy telnek a másodpercek egyre mohóbban és követelőzőbben. Alsó ajkam a fogai közé szívja, minek következtében utat engedek a nyelvének, ami egyből táncba csap az enyémmel. Minden pillanat elteltével érzem, hogy a levegő lassan kezd kiáramlani belőlem, de nincs annyi akaraterőm, hogy megszakítsam a csókot. Oly rég volt már alkalmunk és ki tudja, hogy lesz-e még. Ki akarom élvezni minden egyes pillanatot, amíg Derek meg nem talál minket. Élvezni akarom a jelenlétét. Kezeim, lassan simítom végig a mellkasán, majd keresem meg a pólója alját és kezdem felfelé húzni, mire ő elszakad ajkamtól, majd kíváncsian néz rám. 

  - Ugye tudod, hogy erre semmi szükség? - kérdi zihálva, de én makacsul tovább húzom a pólóját. - Jen, én nem akarom, hogy ezt megbánd.

  - Mi lenne, ha befognád és inkább elfogadnád, hogy én mit szeretnék? - kérdem durcásan. - Akarom. Akarom ezt. Akarlak téged - suttogom, mire szemei csillogni kezdenek. Tisztában vagyok vele, hogy neki ennyi is elég volt, hogy innentől fogva ne lehessen őt leállítani, de már nem is akarom. 

  Teljesen át akarom magam neki adni, mert szeretem. Mert nem érdekel, hogy mi ő. Nem számít, hiszen én sem vagyok teljes egészében ember, bennem is van természetfeletti. Nem akarom tovább halasztani, mivel lehet később már nem lesz rá esélyem, hogy bebizonyítsam neki, mennyire szeretem. Tudnia kell, hogy képes lennék érte bármire.

  - Szeretlek - suttogja, majd egy puszit ad a számra és arcát a nyakam és a vállam közé rejti. Már nincs visszaút. Teljesen az övé leszek és ez így van jól. Mert szeretem. 

33.rész - Póbálkozások

Jennifer Hudson

  Ahogy kiérünk az épületből, Harry megáll majd körülnéz. Valami azt súgja, hogy keres valakit, ahogy a többiek is. Jobb oldalra kezd húzni, én pedig engedelmesen követem őt. Ha jól látom akkor egy szőke hajú srác felé tartunk, aki vigyorogva vár minket mögötte két másik személlyel. Szinte biztos vagyok, hogy ők azok, akiről Harry beszélt, akik majd segítenek nekem. Hogy miért gondolom ezt? Mindhárman engem néznek, szinte éget a tekintetük. 

  - Már azt hittük valami baj van - szólal meg a szöszi, amint eléjük érünk. - Tudjátok nem szép dolgok egy órát várakoztatni minket - teszi csípőre a kezeit. - Azt hittük, hogy Derek még idő előtt elkapott titeket.

  - Ne légy már ennyire aggódó Niall - nyög fel Mia. - Sosem állt jól neked - rázza meg a fejét. - Inkább vigyél minket végre valahová, ahol megszabadulhatok tőlük - bök felénk.

  - Mia - szól rá Daniel. - Tudom, hogy morgós vagy, ha valami nem úgy történik, ahogy te szeretnéd, de tégy végre nekünk egy szívességet és inkább hallgass, mert szerintem mindenkit kikészítesz a folytonos rinyálásoddal.

  Akaratom ellenére is felnevetek Daniel beszólásán, mire egy dühös neked-semmi-közöd-ehhez pillantást kapok Miától. Megértem, hogy nem vagyok a szíve csücske, de azért, még nem kell úgy bánni velem, ahogy ő teszi. Ahogy az sem normális, hogy kezdek ehhez hozzászokni. Ezt sosem lenne szabad megszokni, inkább tenni kéne ellene valami, de valamiért úgy érzem, hogy minden hiábavaló lenne, mert nem hagyná, hogy nekem legyen igazam. A dühös lány gyors léptekkel indul meg egy fekete kocsi felé, majd száll bele és csapja be jó hangosan maga után az ajtót.

  - Most, hogy végre lenyugodott a hangulat, engedd be, hogy bemutatkozzunk - szólal meg egyikük. - Én Liam vagyok, a szőke Niall és ez az idióta mellettem pedig Louis - mutat a kék szemű srácra.

  - Örülök, Jennifer vagyok, de valamiért úgy érzem, hogy ti ezt már nagyon is jól tudjátok - vakarom meg a tarkóm.

  - Igen, teljesen ismerünk téged - vágja rá Louis. - Ne azért mondom, hogy megijedj, de már hónapok óta figyelünk téged. Minden lépésedről tudunk, ahogy azt is tudtuk, hogy egy nap nálunk köttök majd ki. 

  - Miért is lepődnék meg ezen - bukik ki belőlem. - Nem ti vagytok az elsők, akik megfigyelnek engem... - érzem, ahogy Harry megdermed mellettem, így felsóhajtva közel hajolok hozzá, majd újra megszólalok. - Nem úgy értettem, csak fáradt vagyok. Ne haragudj.

  - Semmi baj, hiszen igazad van - néz le rám. 

  - Ez már nem lényeges - szólal meg ismét Niall. - Most csak az a fontos, hogy előhozzuk a benned lakozó éned, hogy legyőzhesd végre azt a barmot, akit még senkinek sem sikerült, de tudjuk, hogy neked menni fog. De előre szólok nem lesz könnyű és félelmetes lesz, mert először csak arra kell koncentrálnunk, hogy felbukkanjanak, csak utána gyakorolhatunk.

  - Ezt, hogy érted? - teszem fel kíváncsian a kérdést.

  - Nem mondjuk el, mert úgy nem lenne hatásos, de tudnod kell, hogy sosem tennénk veled semmit, ez mind csak gyakorlás.

  Ebből ismét nem értettem semmit, ezért Harryre és Danielre néztem, de ők csak megvonták a vállukat. Hát köszi szépen. Alig szabadultam pár órája, most meg azt mondják nekem, hogy nem akarnak bántani engem, mégis veszélyben fogom magam majd érezni. Tudom, hogy az ösztönök sok mindenre képesek, de azért nem akarok halálra rémülni, csak azért, hogy használjam őket.

  - Ne félj, semmi bajod sem lesz - nyom egy puszit a hajamba Harry. - Nem engedném, hogy bajod essen.

  - Mégsem mondod el, hogy mire készülnek - vágom rá.

  - Csak a te érdeked miatt. Csak akkor sikerül kihozni belőled a legjobbat, ha nem tudod mi vár rád. Én is túlestem rajta, nem élveztem, de mára hálás vagyok érte. Tudod, hogy nem hazudok mivel azt már megérzed, bízz bennem, minden a legnagyobb rendben lesz. 

***

  - Annyit elárulok neked, hogy ma mindenki békén fog hagyni téged, az edzés csak holnaptól kezdődik. Mindenki tudja, hogy fáradt vagy és gyenge is, szóval az én kérésemre, ma békén hagynak.

  - Milyen kedves tőlük - ülök le az ágyra. - Szerinted tényleg sikerülni fog?

  - Jen, már milliószor elmondtam, hogy mekkora erő lakozik benned. Pillanatok alatt képes vagy őt elpusztítani, ha gyakorolsz. Tudom, hogy nehezen tudod elhinni, de bízz bennem. Sosem hazudtam neked és nem is tervezek. Tudom, hogy sikerülni fog. De mi lenne ha nem beszélnénk erről ma? - kérdi, mire én egy bólintással válaszolok rá. - Gyere ide.

  Gondolkozás nélkül állok fel, majd indulok el felé. Amint elég közel vagyok hozzá kinyújtja karját, majd magához húz. Arcom a nyaka és a válla közé rejtem, miközben mélyen magamba szívom az illatát. Ajkát a nyakamra nyomja, majd lágy puszikkal hinti be a bőröm. Derekamtól fogva kicsit feljebb emel, mire én gondolkozás nélkül ölelem őt körbe lábaimmal. Kezeimet először a nyakára, majd a hajába vezetem, amivel morgást váltok ki belőle. Tudom, hogy messzebbre szeretne menni, ahogy én is, de mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ennek nem most van itt az ideje. Most nem gondolhatunk magunkra, most csak a harc és a győzelem a fontos, a többire még van időnk. 

  - El sem tudod képzelni, hogy mennyire aggódtam érted, az elmúlt napokban. Szinte semmivel sem törődtem, csak az érdekelt, hogy megtudjam hol vagy és kiszabadítsalak. És ekkor jött Zayn, aki elárulta. Hálás vagyok neki érte, nagyon is, de nem felejtem el a múltat - ül le velem együtt az ágyra, majd dönti homlokát az enyémnek. - Sokszor arra gondoltam, hogy mit tennék, ha nem érnék oda időben és ez az érzés majdnem teljesen felemésztett. Erről nem szívesen mesélek, de most úgy érzem, hogy neked muszáj. Már elvesztettem valaki, aki fontos volt számomra. Miattam történt minden. De mielőtt még azt hinnéd, hogy veled is ez történne, nem fog. Ő nem bízott bennem utána, te igen. Ő nem váltotta valóra néhány álmát, te igen. Ő sosem jött rá, hogy képes felismerni, ha hazudnak neki, de te igen. Neked minden sikerülni fog, mert látom a szemedben, hogy mennyire szeretnéd. Sokkal jobban szeretnéd, mint én. Én félek, attól tartok, hogy egy olyan pillanatban történne minden, amikor még nem állsz készen a harcra, ha akkor jelenik meg, amikor még az erőd nem teljes, akkor lehet elveszítelek, vagy fordítva.

  - Nem fogsz elveszíteni - suttogom - ahogy én sem téged. Küzdeni fogok, nem számít, hogy mibe kerül le fogom győzni, csak azért, hogy megmutassam, hogy mit érdemel az a lény, aki annyi ember életét tette tönkre. Halált és tőlem meg is kapja majd. 

  - De bátor lettél - mosolyodik el.

  - A te bíztatásod ad erőt, ha te hiszel bennem, akkor én miért ne higgyek magamban?

  - Jogos - nyom egy puszit az ajkamra. - De most inkább feküdjünk le, mert holnap már nem lesz ilyen laza napod. A többieket ismerve egész nap azon lesznek, hogy meg akard magad védeni, amíg nem sikerül.

  

***

  Már a reggeli közben is lopva mindig körbepillantottam, tisztára paranoiás lettem. Egész reggel azt néztem, hogy mikor támadnak vagy hozzák rám a frászt, pedig semmi sem történt. Valósznínűleg nem is fog addig, míg meg nem felejtkezem róla. 

  - Nem fogunk megölni, ne néz már így ránk - nevet fel Louis. - Tudom, hogy félsz, mert érzem, de semmi bajod sem lesz. Az a hülye is túlélte - mutat Harryre - pedig kis híján belelöktem őt egy szakadékba.

  - Lou! Ezzel nem segítesz neki - csattan fel Harry. - Semmi ilyesmi nem történt.

  - Elfelejted, hogy tudom mikor hazudsz - forgatom a szemeim. - Ne hazudj a szemembe - jelentem ki.

  - Szerintem meg rá kell hozni a frászt, hogy végre komolyan vegye a dolgokat. Minél hamarabb rájön, hogyan használhatja az erejét, annál hamarabb lesz képes legyőzni Dereket, én pedig nem kell végre tovább féljek, hogy mikor halok meg - morogja Mia. - Szóval szedd össze magad és adj bele mindent - néz a szemembe.

  - Azon leszek - motyogom.

  Reggeli közben semmi sem történt, aztán pedig szép lassan rájöttem, hogy mi a céljuk. Meg akarnak ijeszteni. De eddig nem igazán sikerült, viszont azt már elérték, hogy dühös legyek. Nagyon dühös. Esküszöm, ha még egy pókot meglátok valahol, mindenkinek kitekerem a nyakát, erőmmel vagy anélkül. 

  Zajt hallottam lentről, mire utam egyből a konyhába vezetett. Szinte biztos voltam, hogy megint hasonló dologban lesz részem, de tévedtem. Amint beléptem a szívem egyre gyorsabban kezdett verni. A pulzusom az egekbe szökött, miközben alig kaptam levegőt. Előttem egy feketébe öltözött fiú volt, aki egy fegyvert szegezett rám. Sikítani szerettem volna, de nem ment, mert hátulról valaki befogta a szám. Valamiért azt érzem, hogy ez nem csak egy játék, hogy ez most maga a valóság.

  - Hát végre megvagy - vigyorog rám, miközben közelebb sétál hozzám. - El sem tudod képzelni, hogy mennyi ideje kívánom már a halálod, de most végre megtehetem! - nevet fel.

  Nem! Most nem halhatok meg. Nem engedhetem meg, hogy megtörténjen, amíg meg nem ölöm Dereket. Nem veszíthetem el Harryt, nem hagyhatom, hogy újra egyedül maradjon, ahogy a szüleimet és a barátaim sem hagyhatom cserben. Erősen mozogtam a karok között hátha sikerül kiszabadulnom, de nem ment. Erősen tartott, szinte kiszorította belőlem még a szuszt is. Féltem, az nem is kifejezés. A barba szemű fiú szemébe néztem, majd arra gondoltam, hogy nincs ott a fegyver a kezében. De hiába meghallottam a kattanást, ami azt jelenti, hogy a fegyver elsült én pedig felsikítok. Várom, hogy égő fájdalom költözzön belém, de nem történik semmi. Szemeim félve nyitom ki és csak akkor jövök rá, hogy a konyha másik felébe kerültem.

  - Na végre, azt hittem már sosem sikerül - változott át Niallé a fegyvert tartó férfi, mire szemeim elkerekedtek. 

  - Mond csak neked teljesen elment az eszed? - kiáltom el magam, amint levegőért kapok. - Azt hittem tényleg meghalok!

   - Ez is volt a cél - vonja meg a vállát, már Liam. - Meg kellett ijedj, hogy sikerüljön. Biztosak voltunk benne, hogy sikerül, ha megtámadunk.

  - Örülhettek, mert tényleg sikerült. De mi van, ha nem ment volna, akkor az a golyó most a mellkasomba lenne? - kiáltok el magam. - Meghaltam volna, mert ti ekkora barmok vagytok?

  - Nem hagytuk volna, különben sem igazi golyó volt benne, csak játék - nevet fel Louis, aki most lépett be a konyhába, nyomába a többiekkel. Tekintetem egyből Harry kapom, aki bocsánatkérően néz rám. Szóval ő tudott róla. Hát még szép, hogy tudott. 

  - Haragszom rád - tátogom. 

   Nem akartam, de nem beszélhettem róla - szólal meg a hangja a fejemben, mire ijedten lépek egyet hátrébb. Szóval hallasz.

  - Mi a fene ez? - kérdem halkan. - Te most a fejemben szóltál hozzám? 

  - Nem kell megijedned, ez normális, aki ilyen erővel rendelkezik, mint te az biztos, hogy képes üzeneteket fogadni és te is tudsz küldeni - sóhajt fel Liam. - Tényleg nem akartunk megijeszteni, de szükség volt rá. Már csak egy erőt kell benned felébreszteni, de azt hiszem ez lesz a legnehezebb.

  - Miért?

  - Meg kell állítanod az időt - vágja rá Niall. 

  - Ugye ez csak egy vicc? 

  - Nem, egyáltalán nem vicc, ez lesz a legdurvább élményed, csak még azt nem döntöttük el, hogy mikor következik be.

  - Szóval türelmesen kell várnom, hogy mikor akartok majd újra halálra rémíteni?

  - Ez ezzel jár, de addig szabad vagy - vonja meg a vállát Louis. - Mi lenne, ha addig mesélnék neked rólad? - néz a szemembe, mire én beleegyezően bólintok. Kíváncsi vagyok, hogy mi vagyok és végre most itt az alkalom, hogy megtudjam.

32.rész - Menekülés

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remélem tetszeni fog. Sajnálom a sok késést, de a suli miatt nem volt időm írni, de mostantól már lazábbak a hetem, így rendszeresen fogom hozni a részeket. A következő jövő héten lesz, utána pedig rendszeresen kéthetente. Már nincs sok hátra a blogból. Második évadot nem tervezek, bár lehet, hogy egy nap meggondolom magam, de egyenlőre biztosan nem lesz, mivel szeretnék a nyáron a könyvemre koncentrálni, így nem lesz sok időm blogokra, így csak párat fogok rendszeresen írni, köztük az Explosions-t biztosan! Köszönöm a bíztatást és az olvasókat! Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

Jennifer Hudson

  Ettem, hallgattam rá, mert tudtam, hogy igaza van. Igaz nem tudom, hogy mivel kell szembenéznem majd, de az egyszer biztos, hogy nem lesz egyszerű kiszabadulnom, ha lebukok. Szinte biztos vagyok benne, ha elkapnak a közelembe sem engedik majd Zaynt és nélküle, esélytelen kijutnom innen. Mindig szükség van egy társra, aki segít neked, úgy sokkal egyszerűbb minden. 

  Nem tudom, hogy mi fog történni velem, de bízom benne, ha innen kikerülök, akkor végre minden rendben lesz. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Harry nem fogja hagyni, hogy a városba maradjak, amit egy részben meg is értek, hiszen itt van Derek, aki engem akar majd. Rossz megérzésem van vele kapcsolatban. Biztosan azon lesz, hogy megtaláljon bárhová is megyek, de nem leszek egyedül. A többiek szerint csak én tudom, hogy kell megölni őt, bár nekem fogalmam sincs, hogyan tehetném meg. Nem tudom, hogy hozhatnám elő, de bízom benne, hogy valaki segíteni tud majd nekem ebben a dologban. Le akarom győzni, hogy utána boldogan élhessek, veszélytelenül. Harryvel. Biztonságban akarom tudni a családom, barátaim és ha ez csak úgy megy, hogy megölök valakit állok elébe. Sosem voltam ilyen, de a szeretteid biztonsága érdekében képes vagy akár a csillagokat is lehozni. 

  - Készen állsz? - szólal meg Zayn. - Pár perc és indulnunk kell. Nincs vesztegetni való időnk, egyetlen percre sem állhatsz meg. Amint kijutottál innen, messzire kell utaznod, mert Derek nem fogja feladni, hogy megtaláljon téged. Te pedig nem szállhatsz vele szembe, míg a felszínre nem kerül az erőd. 

  - Erre sosem lehet felkészülni - sóhajtok fel. - De igen, készen állok elhagyni ezt a helyet és újra szabadnak lenni. Tudom, hogy sikerülni fog. Sikerülnie kell - bíztatom magam.

  - Harry nem fogja engedni, hogy elkapjanak, ebben biztos lehetsz. Ismerem és tudom, hogy a szeretteiért bármire képes. El fog innen vinni és minden rendben lesz, meglátod. Időre van szükséged ahhoz, hogy kifejlődj és legyőzhesd Dereket, de a te hatalmaddal biztosan sikerülni fog.

  - Ti mind úgy beszéltek rólam, mintha hatalmas erős lenne a kezemben, de én mégis gyengének érzem magam. Semmit sem értek és abban sem vagyok már biztos, hogy valaha érteni akarom, de egy valamit tudok, hogy le akarom győzni és le is fogom, hogy végre biztonságban legyek. 

  Alig telt el tíz perc, amikor Zayn azt mondta, hogy itt az idő. Mély levegőt vettem, majd követtem őt és az utasításait. Hamar kijutottunk a házból, ami furcsa mód nagyon közel volt Harry otthonához. Útközben rájöttem valamire. Azért választották ezt a helyet, mert Harry sosem keresne a háza közelébe. Okos döntés, de egyben nagy butaság is.

  Ahogy megpillantottam az út másik oldalán lévő kocsit, egyből mosoly kúszott az arcomra. Lehet, hogy nincs erőm, de amint megpillantom őt, a kocsija mellett állni úgy érzem magam, mintha szárnyalnék. Mintha az erő újra képződne bennem és teljesen elárasztana az adrenalin. Lábain szaladásra késztetem és egyből a karjai közé vetem magam. 

  Erősen szorít magához, szeretnék rászólni, hogy fáj a szorítása, de ebben a pillanatban semmi sem érdekel, csak az számít, hogy itt van, hogy engem ölel, hogy újra biztonságban érzem magam a karjai között. 

  - Annyira aggódtam érted - motyogja a hajamba. - Azt hittem, hogy elveszítelek. 

  - Sosem veszítesz el, itt vagyok és itt is leszek veled - nézek a szemébe, majd nyomok egy puszit a szájára. Egyáltalán nem érdekel, hogy mi ő, semmi sem számít, én csak vele akarok lenni, amíg csak élek. Ki akarom használni a maradék idő minden egyes percét. - Szeretlek - suttogom.

  Ajkára hatalmas mosoly szélesedik, amitől én is mosolyogni kezdek. Tudom, hogy még mindig benne volt az érzés, hogy talán elveszít, de mostantól szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy szavaim meggyőzték őt, hogy nem lennék képes távol maradni tőle. Nem lennék képes, mert szeretem. Mert csak ő képes azt az érzést nyújtani nekem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Csak mellette érzem magam biztonságban.

  - Tűnjünk el innen - nyitja ki nekem a kocsi ajtaját, majd ül be mellém hátra. Én pedig csak akkor veszem észre, hogy Mia és Daniel is itt van. - Induljunk! - adja ki a parancsot Harry. A tükörben látom, ahogy Daniel rám mosolyog, majd elindítja a kocsit.

  - Remélem tisztában vagy vele, hogy az életünket kockáztassuk miattad - pillant rám Mia. - Ha Derek megtalál, mindegyikünkkel végez majd, hacsak te nem tudsz megvédeni minket.

  - Mia! - szól rá Harry. - Én képes lennék érte meg is halni. Senki sem kényszerített rá, hogy segíts nekem, te magad akartad, szóval ne őt hibáztasd.

  - Hát persze, hogy segítek, mivel a barátom vagy és tudom, hogy egyedül sosem lennél képes megvédeni őt. A te segged miatt vagyok itt nem pedig az övéért.

  - Köszönöm - motyogom Harry mellkasába. - Köszönöm, hogy megmentettél, hogy megmentettetek. Mindent köszönök!

  - Semmit sem kell megköszönnöd - nyom egy csókot a homlokomra Harry. - Tudhatnád, hogy bármire képes vagyok érted. Nem számít, hogy mibe kerül. Nem számít, hogy meghalhatok, ha tudom, hogy te biztonságban vagy.

  - Én erre nem vagyok kíváncsi - morogja elől Mia.

  - Ne légy már ilyen kőszívű - szólal meg Daniel. - Tudod erről szól a szerelem - közli vele.

  - Pont ezért nem akarok én szerelmes lenni - vágja rá mogorván.

  - Már voltál szerelmes és ezt te is tudod. Te is pontosan így viselkedtél, szóval egy rossz szavad sem lehet miattuk.

  Nem törődtem velük. Semmi sem tudta elrontani a kedvem, mert itt volt mellettem ő és a karjaimban tartott. Igaz még volt miért aggódnom, de Harry megnyugtatott, hogy minden elintézett. Nem tudom mit mondhatott a szüleimnek, de tudom, hogy képes uralkodni fölöttük, így bíztam benne, hogy minden rendben lesz. 

  Út közben elaludtam és mikor felébredtem, már egy repülőn ültem, Harry karjaiban. Egy ásítás után erőt vettem magamon, majd megkérdezted.

  - Hová megyünk? - kérdem felpillantva rá. 

  - Londonba - adja meg a választ. - Van ott néhány barátom, aki segíteni fog neked abban, hogy kibontakozz, hogy legyőzhessük Dereket. Nem lesz egyszerű és lehet kellemetlen érzéseket kelt majd benned, de nem szabad feladnod, mert csak neked sikerülhet.

  - Meddig maradunk ott? 

  - Amíg meg nem talál minket és le nem győzzük - jelenti ki. - Ne aggódj, mindenki biztonságban van. Nem fogja bántani a családodat, mert téged akar és tudja, hogy velem vagy, így utánam fog nyomozni. De én meg tudom magam védeni. Legyőzni nem tudom, de ha rólad van szó ő sem képes legyőzni engem. 

  - Nem akarom, hogy bajod essen - suttogom. - Tudod, ezt a pár napot miattad bírtam ki. Igaz a vége felé szerettem volna feladni, de nem tettem, mert Zayn segített megszökni.

  A neve kiejtésére Harry arcán harag szalad végig. Nem tudom, hogy mi lehetett közöttük, de egyben biztos vagyok, hogy Harry még mindig nagyon haragszik rá.

  - Nem tudom, hogy mi történhetett közöttetek, de nélküle nem lehetnék itt - simítok végig az arcán. - Lehet, hogy régen olyat tett, amit nem kellett volna, de most ő mentett meg. Ő segített nekem kijutni. Értem kockáztatta az életét.

  - Nem érdekel, hogy mit tett - rázza meg a fejét. - Most segített és ezért hálás is vagyok neki, de a múltban, amikor szükségem volt rá, nem állt ki mellettem és ezt nem tudom neki elfelejteni. De ne beszéljünk róla - sóhajt fel. - Mit tettek veled?

  - Nem akarok róla beszélni - motyogom, a kezeimre vezetve a tekintetem. - El akarom felejteni, kérlek ne kényszeríts rá, hogy felidézzem, mert nem akarom. Nem számít, hogy mit tettek, csak az számít, hogy itt vagyok veled és itt is maradok, amíg csak tehetem. Életem végéig.

  - Sok mindenről kell majd beszélnünk - suttogja. - Például a képességeidről és arról, hogy mi is történik veled, de a fiúk, akikhez megyünk majd segítenek benne, mert ők ezt sokkal jobban tudják. 

  - Szerinted tényleg akkor hatalom van a markamban, hogy le tudjam őt győzni?

  - Attól sokkal nagyobb - mosolyog rám. - Bármire képes vagy. Éppen ezért nem vagytok sokan a Földön. Mindent képesek vagytok elpusztítani, sokkal veszélyesebb vagy, mint Derek, de tudom, hogy neked sikerülni fog megtanulni irányítani az erőd, mind azon leszünk, hogy segítsünk neked benne és meglátod, hogy menni is fog. Képes vagyok mindent elpusztítani? Ezt, hogy értheti. Miért van olyan érzésem, hogy valami boszorkány vagyok, aki, ha nem uralja a benne lakozó erőt, akkor mindennel végezhet?! Eddig sosem hittem volna benne, de most, hogy már tudom léteznek természetfeletti lények ezen sem lepődnék meg. Már nem hiszem, hogy történhetne bármi is velem, ami meglephetne. 

  - Zayn azt mondta, hogy képes vagyok meglátni, ha valaki hazudik, ez igaz? - kérdek rá.

  - Igen, legtöbbünkre igaz ez az állítás. Nagyon sokra vagy képes és ígérem, hogy mindent el is fogunk neked mondani, csak adj még egy kis időt, hogy megérkezzünk és miután kipihented magad, akkor mindezt megbeszéljük.
  - Rendben - egyezek bele. - Tudod, amikor a szemedbe néztem, miközben hozzám beszéltél egyszer sem fedeztem fel, hogy hazudnál nekem - teszem hozzá mosolyogva.
  - Mert sosem hazudtam neked, képtelen lennék rá. Voltak napok, hogy titkoltam előled valamit, de hazudni nem hazudtam - kulcsolja össze ujjainkat.
  - Akkor, ha most felteszek neked egy kérdést, az igazat fogod mondani? - kérdek rá, mire ő bólintok. - Mennyire vagyunk nagy veszélyben?
  Behunyja a szemét, majd mély levegőt vesz, innen persze én már egyből rájövök a válaszra, de az ő szájából akarom ezt hallani.
  - Derek nagyon erős és ha megtudja, hogy te eltűntél, akkor mindent el fog követni, hogy téged és mindent társad, aki segített neked a szökésbe megölje. Nagy veszélybe vagyunk, de én tudom, hogy sikerülni fog legyőzni őt. Ő sem halhatatlan, de csak te tudod, hogy lehet megölni és tudom, hogy mindent elkövetsz, hogy ezt meg is tedd - néz végig a szemembe.

***

  Fáradtan szállok le a gépről, amint Londonba érünk. A repülőn kaptam tiszta ruhát, amit Mia csomagolt nekem és kicsit meg is mosakodtam. Harryvel kéz a kézben haladunk a többiek mögött. Órák teltek el mióta megszöktem, amire már biztosan rájöttek. Szerencsére még van egy kis időnk, mielőtt kiderítenék hol is tartózkodunk, így ezért még nem kell aggódnunk. 

  - Akikhez most megyünk is Derek emberei? - kérdem.

  - Nem - szólal meg Daniel. - Ők a mi barátaink, akikkel évekkel ezelőtt találkoztunk, akik sok mindent tudnak a más világról és fel tudnak minket készíteni a harcra úgy, hogy győztesen jussunk ki belőle.

  - Kik ezek az emberek?

  - Édesem, már rájöhettél volna, hogy nekünk nincsenek ember barátaink. Ők is természetfeletti lények. Néhányuk alakváltó és van egy közülük, aki képes megállítani az időt - nevet fel Mia. - Ha megismered őket, szinte biztos vagyok, hogy képtelen lesznek téged elengedni. Bírni fognak, bár fogalmam sincs, hogy mit lehet benned bírni.

  - Mia, oké, hogy érzelemmentes vagy, de ne légy ennyire seggfej, jó? - morogja Harry.

  - Bocs, hogy én nem kezelem olyan jól, ha valakit elveszítek - vágja rá a lány.

  - Semmi baj - szorítom meg Harry kezét.

  Lehet, hogy nem esnek jól Mia szavai, de már hozzászoktam, nem veszem magamra őket. Képes vagyok elengedni a fülem mögött őket. Most csak arra tudok gondolni, hogy hamarosan megérkezünk és elkezdhetjük a felkészülést a harcra!

31.rész - "Segítek"

Sziasztok!

Meghoztam nektek az új részt. Igaz én kicsit laposnak és unalmasnak érzem, de remélem azért tetszeni fog nektek. Ígérem, hogy lassan visszanyerem az uralmat a történet alatt és hosszabb és jobb részek lesznek, ami remélem a következőben már észrevehetőbb lesz. Lehet, hogy jövőhéten lesz még egy rész, mivel itthon leszek, de a részek két hetente érkeznek majd. Természetesen, ha lesz időm, akkor lesznek meglepetés részek is, de nem ígérek semmit. Mivel sok történetem is van, fel kell osztanom az időm, hogy mindre legyen időm és mellette még a tanulásra is, de remélem megértitek. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, hiszen egy jó ideig nem voltak részek, csak múlthéten kezdtem újra és tudni szeretném, hogy vannak-e még érdeklődők. Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------

Jennifer Hudson

  - Jobban tennéd, ha ennél - teszi le elém a tálat, egy ismeretlen srác. - Ezzel csak magadnak teszel rosszat - folytatja.

  Sötét haja, kócosan hullik borostás arcába, miközben barna szemei az enyémeket kutatják. Hírtelen emelem rá tekintetem, mikor megfogja a kezem, majd belehelyezi a villát. Szemeiben nem gyűlöletet és haragot látok, hanem sajnálatot és aggódást. Olyan, mintha ő nem is akarná ezt az egészet, mintha csak belekeveredett volna, az akarata ellenére. Valamiért úgy érzem, hogy ő nem akar nekem ártani, mintha ezt akarná velem közölni szemeivel, de miért kellene benne bíznom? Már két napja vagyok itt és eddig még egy kedves szavuk sem volt hozzám az itt járó 'embereknek', neki miért lenne?

  - Ha megöltök, akkor mi a francnak számít, hogy mit teszek magammal - vágom hozzá, alig hallhatóan, mivel az erőm teljesen elhagyott. Ordítani szeretnék, a képébe vágni, hogy mennyire utálok ezt a helyet, hogy gyűlölöm őket, mégis alig jön ki hang a torkomon. 

  - A főnöknek élve kellesz, nem pedig holtan - morogja. - Enned kell, különben nekünk is végünk, ha mire ideér, te már halott leszel.

  - Miért is kéne ez engem érdekeljen? Tudod mit? Rohadtul örülnék, ha mind holtan végeznétek, megérdemlitek a halált! Milyen ember tart fogva egy lányt, aki még csak azt sem tudja, hogy miért kell itt lennie. Azt meg ne mond nekem, hogy a főnök tudni akar valamit, mert én rohadtul nem tudok semmit, ha tényleg olyan erőm lenne, akkor szerinted már nem használtam volna ellenetek, a pokolba is? - nyögöm ki nagy nehezen.

  - Úgy nézek ki, mint aki élvezi ezt az egészet? - suttogja, hogy még én is alig hallom, amit mond. - Kurvára nem! - rázza meg a fejét. - Elegem van belőle, én nem ezt akartam, amikor belementem a tervébe. Senkinek sem akartam ártani, de megtettem. A francba is, hiszen a haverom csaját tartom fogva...

  Harry! Harry a barátja volt? A szavaiból kivéve nekem az jött le, hogy így van. De, ha tényleg olyan közel álltak egymáshoz, akkor miért nem segít nekem kijutni innen? Miért tart fogva? 

  - Ki vagy te? - kérdem tőle.

  - Harry egyik nagyon régi barátja. A nevem Zayn. Mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de sokkal jobban örülnék, ha nem így kellett volna megismerjelek - sóhajt fel. - Nem akarom őt hátba szúrni, de nem tehetek mást...

  - Segíts kiszabadulni - kérlelem. - Ezt megteheted, segíts nekem kijutni innen.

  - Sajnálom, de nem segíthetek - áll fel, majd vágja ki az ajtót és siet ki rajta.

  Szemeimet ismét könnyek marják, amióta itt vagyok, szinte mást sem csinálok, csak sírok. Már azt sem értem, hogy miért?! Az erőm bármennyire is próbálom a felszínre hozni, nem sikerül, csak arra tudok gondolni, hogy mit éreznek majd a szeretteim, ha megtudják, hogy meghaltam. Még csak az igazi okát sem fogják tudni, mivel azt nem mondhatják el nekik. 

  Zayn volt az utolsó esélyem, hogy kiszabadít innen. De ő sem hajlandó nekem segíteni, hiába nem ért egyet az itt történő dolgokkal, nem segít nekem. Lassan már azt is kezdem elhinni, hogy Harryéket is elkapták, szép lassan minden szavukat elhiszem majd, amit csak mondanak nekem. Pedig az is lehet, csak bántani akarnak és semmi sem igaz belőlük, de a bezártság miatt már képtelen leszek tisztán gondolkozni és bízni abban, hogy semmi sem igaz, hogy valaki majd kiszabadít innen. 

  Pár perc múlva ismét kinyílik az ajtó, majd belép rajta egy pasi, akinek a nevét nem tudom, de nem is igazán érdekel. Dühös léptekkel közelít felém, majd pillant a tálamra, ami még mindig teli van étellel.

  - Mi a francért nem vagy képes enni? - üvölti, mire én csak megvonom a vállam. - Talán azt várod, hogy valaki megetessen, hidd el, ha az életemen múlik, akkor képes vagyok lenyomni az ételt a torkodon. Úgyhogy vagy megeszed magadtól, ebben a pillanatban vagy segítek, de az nem lesz kellemes - közli velem.

  - Kapd be - nézek a szemeibe.

  Gondolhattam volna, hogy nem fog neki tetszeni a beszólásom. Az keze erősen csattant az arcomon, mire a fejem oldalra bicsaklott, a számban azonnal megéreztem a vér ízét, de továbbra sem voltam hajlandó enni. Azért, hogy ők ne kerüljenek bajba, én biztosan nem fogok enni!

  - Brad, téged keres Nick, majd én megetetem - hallom meg Zayn kicsit dühös hangját.

  - Ezt most megúsztad aranyom - kacsint rám - de mire visszajövök ajánlom neked, hogy ezt - mutat a tálra - üresen találjam.

  Csak bámul Zayn közeledő alakját. Próbálok valamit leolvasni az arcáról, de esélytelen, érzelemmentes. Leül a velem szemben lévő alacsony székre, majd felsóhajt és a tálért nyúl. Nem hiszem el, hogy képes lesz belém erőszakolni a kaját, mikor megmondtam, hogy nem fogok enni.

  - Enned kell - néz rám - tudom, hogy nem akarsz, de én csak neked akarok jót. Nem fogom erőltetni, de meg kell enned, nem akarom, hogy Brad etessen meg, ha visszajön, mert hidd el az nem lesz kellemes. 

  - Nem akarok enni, csak ki akarok innen jutni - közlöm a szemébe nézve, de a beszéd miatt az arcomba nyilall a fájdalom, mire felszisszenek.

  - Segítek neked - jelenti ki - de egyél, működj együtt velünk és még Derek érkezése előtt kijuttatlak innen - adja a kezembe a tálat, amit én el is fogadok, de továbbra is kérdő tekintettel bámulom. - Én nem vagyok rossz, jó sem, de képtelen lennélek megölni téged, csak mert nem segítesz a főnöknek. Segíteni akarok neked és fogok is, ezzel pedig remélem elérem, hogy Harry megbocsájtson nekem. 

  - Miért hinnék neked?

  - Tehát Harry semmit sem mesélt a képességedről - mosolyodik el. - Megérzed, ha hazudnak neked. Ha az adott személy szemébe nézel el tudod dönteni, hogy igazat mond-e vagy sem. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de próbáld ki. Néz a szemembe és mond el, hogy mit látsz - tekintetem az övébe fúrom, majd várom, hogy történjen valami. - Segíteni fogok neked - mondja nyugodtan.

  Nem tudom, hogy miért, de érzem, hogy nem hazudik nekem. A szemébe nézve, tisztaságot látok. Vagy nagyon jól hazudik vagy tényleg igazat mond és segíteni akar nekem. De mi változott ebben a pár percben? Miért gondolta meg magát ilyen hamar?

  - Mondtam, hogy nem hazudok - mosolyodik el. - Nem gondoltam meg magam, eddig sem akartalak bántani, de amikor bejöttem hozzád és te könyörögtél, hogy segítsek, tudtam, hogy már nincs visszaút. Ha egyszer kimondom, hogy segítek kockára teszem az életem, de úgy gondolom, hogy megéri. Sok rosszat tettem az életben, de remélem, hogy ezzel sikerül néhánytól megszabaduljak. Mellesleg az én képességem a gondolatolvasás - kacsint rám.

  - Gondolatolvasó? - vonom fel a szemöldököm, mire bólint. - Akkor mond el nekem, hogy mire gondolok most.

  Ajkaira gonosz mosoly húzódik, majd tekintetét az enyémbe égeti és felkuncog. Kicsit megrázza a fejét, majd mosolyogva közli velem a választ.

  - Arra, hogy hasonló illatom van, mint Harrynek - kacsint rám.

  - Oké - kerekednek el a szemeim. - Azt hittem csak hülyéskedsz, de úgy látszik tévedtem. Nem tudom, hogy tényleg bízhatok-e benned, de az ösztöneim azt mondják, hogy nincs mitől félnem. Hogy akarsz innen kijuttatni? - kérdem tőle.

  - Este, csak én fogok rád vigyázni, mivel a többiek elmennek a főnökért. Bíznak bennem és pontosan ezért leszek képes átvenni őket. Amint elmentek és kellő távolságba lesznek, én elengedlek téged, majd én is elmenekülök.

  - És én, hogy jutok ki innen, azt sem tudom, hogy hol vagyok - sóhajtok fel.

  - Ezért ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy Harry már tudja, hogy hol vagy. Sokkal közelebb vagy hozzá, mint azt gondolnád. Itt van a közelben és azt várja, hogy mikor támadhat, de amint téged meglát kisétálni az ajtón, biztos vagyok benne, hogy azonnal elvisz innen. 

  - Köszönöm - motyogom. - Amikor kisétáltál azon az ajtón, azt hittem, hogy már minden veszve van, de úgy látszik jól gondoltál, hogy te más vagy... Nem tudom, hogy mi történt köztetek Harryvel, de biztos vagyok benne, hogy elfelejti, ha megtudja, hogy te segítettél nekem.

  - Én nem vagyok benne olyan biztos - rázza meg a fejét, miközben én a számhoz emelem a villát és eszem egy falatot. - Egyél, mert szükséged lesz az erődre - mosolyog rám.

Harry Styles

  Két nap telt el, de még mindig semmit sem találtunk, ami Jen nyomára vezethet. Az aggodalmam pedig egyre csak nő és nő. Fogalmam sincs, hogy mi történhet vele, de biztosan semmi jó, mivel rossz előérzetem van. Eleinte még nem tudtam, hogy miért, de most már rájöttem, hogy mikor éreztem utoljára ezt. Amikor a közelemben volt. Derekkel már a kezdetek óta kötelék van közöttünk, amiről azt hittem, hogy megszakadt, de úgy látszik nem igaz, mert még mindig tisztán érzem őt és ez nem jó, mivel azt jelenti, hogy a közelben van. Jenért jön, biztos vagyok benne, hogy már nincs sok időm megtalálni, mielőtt végez vele. Nem engedhetem meg neki, hogy őt is elvegye. Nem veheti el tőlem!

  A telefonom hangos pittyegése szakít ki a gondolataimból, mire gyorsan kapom kezeimbe, majd pillantok a képernyőre, de ismeretlen számról keresnek. Egyből a legrosszabbra gondolok, de mégis felveszem. 

  - Tessék? - szólok bele idegesen.

  - Harry te vagy az? - hallok meg egy rég nem hallott ismerős hangot. Mi a francot akar tőlem? Még van képe felhívni azok után, amit tett velem? - Tudom, hogy dühös vagy rám, de meg kell hallgatnod...

  - A faszt kell téged meghallgatnom! - csattanok rá. - Magamra hagytál a szarban és nem segítettél mikor könyörögtem neked. Tudtad, hogy egyedül esélytelen vagyok, de basztál rá... - ordítom a telefonba.

  - A francba is Harry! - szól közbe. - Fogd már be, mert nincs sok időm és szeretném elmondani, hogy most segíthessek neked. Nálunk van. Nem én fogtam el, de velem van és jól van. Nem bántották, de ha nem szabadul ki innen vége van. Segítek neki kijutni, de ezzel hatalmas veszélybe sodrom őt, mert nem tudhatom, hogy nincs-e valaki a közelben. Nekem azt mondták, hogy egyedül maradok vele, de az is lehet, hogy hazudtak. Este megszöktetem, míg a többiek Derekért mennek, de neked itt kell lenned és segítened, ha elszabadulnak az indulatok - közli velem.

  - Miért bíznék benned? - teszem fel a kérdést.

  - Mert tudod, hogy nem vagyok ilyen. Sosem voltam ilyen kegyetlen, de nem volt már választásom, te is jól tudod.

  - Volt, csak nem vetted számításba - közlöm vele. - De most ez kicsit sem érdekel. Mikor kell és hol lennem?

  Nem tudom elhinni, hogy tényleg segít. Azt hittem, hogy sosem tesz ilyet, miután akkor magamra hagyott, de úgy látszik, hogy változnak az 'emberek'. Nem tudom, hogy száz százalékosan bízhatok-e a szavában, de ha igazat mond, akkor tartozom neki, még ha nem is akarom ezt elfogadni. Követni fogom az utasításait, mert élve ki akarom juttatni onnan Jent, nem érdekel, hogy mibe kerül, de élve kijuttatom onnan.

  - Mia, Daniel! - kiáltom el magam. - Tudom hol van és már azt is, hogy mit kell tennünk...

30.rész - Bosszúvágy

Sziasztok!

Sajnálom! Sajnálom! Nem tudom leírni mennyire sajnálom, hogy ilyen rég volt utoljára új rész. Pedig ígértem, hogy lesz. Tényleg terveztem is, de valahogy sosem jött össze, de most eldöntöttem, hogy megírom és végre befejezem a történetet. Még nem döntöttem el pontosan hány rész is van még hátra, de nem a közeljövőben lesz vége, mert olyan ötven rész körülire gondoltam. Remélem, az nektek is megfelel majd. Ezt a blogot már a kezdetektől fogva imádom, de valahogy mindig elhanyagolom, most nem fogom. Megpróbálok minden héten vagy legalább minden második héten hozni nektek egy új részt és bízom benne, hogy sikerülni is fog. Remélem még nyomon fogjátok követni a történetet a hosszú kihagyás ellenére is és kíváncsian fogjátok várni, mi történik majd Jen-nel. Harrynek sikerül megmenteni? Vajon sikerül majd legyőznie Dereket? Mi lesz a történet vége? Happy end, esetleg tragédia? Ha folytatod a történet olvasását, akkor minden kiderül majd! Köszönöm az eddig meglévő olvasókat és bíztatásokat! Jó olvasást!
Véleményeiteket várom!

U.I.: Van egy új Zaynes blogom, amit megtekinthettek ITT. Ha pedig van bármilyen kérdésetek azt feltehetitek nekem az ASK-on, szívesen válaszolok rájuk!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------

Jennifer Hudson

  Mire újból felnyitom fáradt pilláim, egyedül vagyok a helységben. Próbálok visszaemlékezni, hogy mit történt velem, hogy kerültem ide, de bármennyire is erőltetem magam nem sikerül felidéznem, semmit sem. Testem még mindig erősen remeg a hidegtől. Érezem, ahogy minden pillanat elteltével egyre nehezebbnek és nehezebbnek érzem a testem. Ha ez így megy tovább, valószínűleg ez lesz a végem. Ha nem találnak meg, akkor sosem láthatom újra a napvilágot, sosem mondhatom el Harrynek, hogy mennyire szeretem. Harry! Már biztosan észrevette, hogy eltűntem. Hamarosan megtalál és kivisz innen. Megment, ahogy ígérte. Ha bajba kerülök, hogy ott terem és megment engem, mindig ezt mondta. Most nagyobb szükségem van rá, mint bármikor valaha. Nem tudom, hogy mióta tartózkodhatom ezen a nedves és hideg helyen, de azt biztosan sejtem, hogyha még sok időt kell itt eltöltenem, nem lesz jó vége. 

  Ki rabolhatott el, s mi a fenét akarhat tőlem? Milyen hülye kérdés ez, hiszen pontosan tudom, hogy ki tette. Derek. Ő akar engem mindenáron megkaparintani és most sikerült is neki, pedig fogalmam sincs arról, hogyan lehet neki ártani. Harry azt mondta, azért akar megölni, mert csak én tudom, hogyan kell őt elpusztítani. De a pokolba is, fogalmam sincs. Honnan tudhatnám?! Hiszen még azt sem értem, hogy én mire vagyok képes. Jóformán, alig ismerem a történetet, hogy lennék képes őt elpusztítani, ha semmiről sincs fogalmam? 

  Ki kell innen jutnom! Muszáj megtaláljam a kiutat, nem maradhatok itt. A sorsom az én kezemben van, nem hagyhatom, hogy úgy érjen véget az életem, hogy nem mondtam el neki az igazt. El kell neki mondanom, hogy mit érzek iránta. Tudni kell az érzéseimről. Már rég el kellett volna neki mondanom, sosem lett volna szabad az utolsó pillanatra tartogatnom a közlését, mert nem tudhatod, hogy lesz-e még esélyed elmondani az adott személynek az érzéseid. Ha innen már nincs kiutam, akkor sosem tudhatja meg... De erre még csak gondolnom sem szabad. Kijutok, mert ki kell jutnom. Nem végezhet velem, nem engedhetem meg neki, hogy ő nyerjen. Ha van valamilyen erő a hatalmamban, akkor gyorsan rá kell jönnöm, hogy mi lehet az, mert ha újból kinyílik az az ajtó, akkor használnom kell. Nem pusztíthat el, senki sem teheti meg, míg le nem jár az időm és én tudom, hogy még korán sincs vége a Földön töltött időmnek. Mielőtt még távoznék, végeznem kell azzal a személlyel, aki engem akar. Nem engedhetem meg neki, hogy győzzön fölöttem. Meg kell és meg is fogom védeni, a szeretetteimet és a szerelmemet, még akkor is, ha neki nincs szüksége védelemre. Megvédem őket, mert tudom, hogy valahogyan képes vagyok előhozni a bennem rejlő erőt.

  Ülő helyzetbe tornázom magam, majd falnak döntöm a hátam, mit sem törődve az éles fájdalommal, ami a karomba kúszik. Fejem a hideg falnak döntöm, majd behunyom a szemeim és felidézem magam, az elmúlt pár órát, erőt merítve a kitartásomhoz.

  Harry ölelése. Ölelő karjai között, ma, újra biztonságban éreztem magam. Nem érdekel, hogy mi ő. Tudom, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül, de szükségem van rá. Lehet, hogy nem illünk össze, hiszen ő, meg sem tudom számolni, hogy hány éves, de nem érdekel. Ha hibát is követek el, akkor is élvezni fogom, amíg csak tehetem. Amint kiderült az igazság, eltaszítottam magamtól, pedig én akartam annyira megtudni, mégis elküldtem, mikor elmondta. Nem követem el többet azt a hibát. Ha innen kijutok - márpedig kifogok - akkor soha többet nem engedem őt el. Puha ajkait még mindig az enyémen érzem. Tisztán fel tudom idézni, ahogy lágyan csókol, miközben én egyre többre vágyom. Nincs több határ, ha kijutottam, akkor nem fogok semmit sem előre eltervezni, minden úgy fog történni, ahogy a sors szeretné. Nem fogok semminek sem az útjába állni, mert már nem akarok. Csak annyit szeretnék, hogy mellette lehessek, amíg csak szabad és megengedik nekem. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, miután én biztonságban leszek, de bízom benne, hogy nem fog egy szó nélkül lelépni. De sosem lenne rá képes. Láttam a szemében, hogy milyen fájdalmas volt számára, mikor elküldtem, nem menne el búcsú nélkül...

  Mit meg nem adnék, ha már nem ezen a helyen lennék, hanem hozzá tartva. Az sem érdekelne, ha egész úton velem veszekedne, mert ő megmondta nekem, hogy nem lenne szabad magamba felmenjek a szobámba, de legalább itt lenne velem, nem pedig ki tudja milyen messze tőlem. Semmi sem érdekelne, csak a tudat, hogy biztonságban vagyok, mellette. De tudom, hogy nem fogja feladni a kutatásom és meg fog találni, csak adnom kell neki egy kis időt. 

  Gondolataimból a zár kattanása ránt vissza, Ijedten kapom a fejem a világosság irányába. Nem tudom, hogy mire számítsak, de abban biztos vagyok, hogy semmi jóra. Nem azért vagyok ezen a helyen, hogy elbeszélgessenek velem, hanem, hogy megöljenek. 

  - Hát felébredt a mi kis csipkerózsikánk - nevet fel gúnyosan egy mély dörmögő hang. 

  A helységbe hírtelen fény szűrődik, mire egyből kitisztul előttem a látvány és megpillantom a helyet, ahol fogvatartanak. Egy pince, jól gondoltam. Tekintetem lassan az emberre vezetem, mire szemeim nagyra nyílnak. Ez az a pasi, aki anyával beszélgetett a konyhába. Hát persze! Tudnom kellett volna, hogy az új szomszéd nem jó jel és az sem, ahogy engem bámult, de nem törődtem a megérzéseimmel, pedig már megszokhattam volna, hogy bíznom kéne bennük. 

  - Látom felismertél - áll meg előttem. - Mielőtt még azt gondolnád, hogy én raboltalak el, tisztázom, hogy nem így volt. Azt persze nem tagadom, hogy az én kezem is benne volt, de nem én tettem, hanem a társam - húzza gúnyos mosolyra az ajkát. - Nekem anyádnak kellett elterelnem a figyelmét, ami sikerült is, hiszen itt ülsz. 

  Anya! Ugye nem esett bántódása?! Ha miattam történt vele valami, azt nem bocsájtom meg magamnak. Ha ártani akarnak nekem, akkor velem tegyék, ne pedig a szeretteimet bántsák. Nekik semmi közük az egészhez, csakis kizárólag nekem.

  - Miért vagyok itt? - préselem ki magamból a kérdést.

  - Ne csinálj úgy, mintha fogalmad sem lenne róla - rázza meg a fejét. - Pontosan tudod, hogy mit akar tőled Derek, szóval ne játszd itt a hülyét. Ha megtehetnénk, már rég halott lennél, de előtte még azt szeretné, ha elárulná neki valamit, így meg kell várni, míg esélye lesz veled találkozni, ami akár napokba is eltelhet, úgyhogy gondoskodnunk kell rólad, hogy meg ne halj itt nekünk, mert akkor mi is követünk téged és esküszöm, hogy tönkreteszem az életed, ha találkozunk... Nem fogok meghalni, egy hülye emberlány miatt. 

  - Semmit sem fogok mondani Dereknek - köpöm a szavakat - akár most is megölhettek, mert bármit is szeretne megtudni tőlem, magának kell rájönnie, mert én biztosan nem közlök vele semmit sem!

  - Nagy a szád, de kíváncsi vagyok, akkor is ekkora lesz, ha megölünk egy szerettedet? - vonja fel a szemöldökét, mire elsápadok. - Tudod, megvannak a módszereink, hogy beszédre kényszerítsünk téged és hidd el, beszélni fog, különben lesz egy kis meglepetésünk, amit végig kell nézned.

  - Nem árthattok a szeretteimnek, mivel védik őket - vágom hozzá.

  - Tényleg? - nevet fel hangosan. - És akkor mi történik, ha azt mondom, hogy a kis barátaid és az az áruló is a markunkban van? Harry a neve jól tudom?

  Hazudik! Hazudnia kell! Harryt és a többieket nem kaphatták el, biztos vagyok benne, hogy nem mond igazat. De akkor miért nem érzem ezt, ha a szemébe nézek? Miért az az érzésem, hogy minden egyes szava igaz?

  - Ha nem beszélsz, az első személy, akinek végig kell nézned a végleges halálát az a kis szerelmed lesz - kacsint rám, mitől nekem egyből hányingerem támad. - Utána a kis barátaid és végül, pedig a szüleid, bár nem hiszem, hogy odáig eljutnánk, mert szerintem már Harry után beszélnél.

  - Undorító vagy - szöknek szemembe könnyek. - Hazudsz, nem kaphattad el őket... - remeg meg a hangom.

  - Gondolj, amit csak akarsz - vonja meg a vállát - de szerintem jobban járnál, ha beszélnél, mert azt a látványt, amit Harry nyújtana neked, biztos vagyok, hogy még a halál után sem felejtenél el, végig üldözne, amíg bele nem őrülsz teljesen.

  Tekintetem a padlóra szegezem. Nem fogok neki válaszolni, mert valószínűleg, csak meg akar rémiszteni. A szívem már most megszakad, pedig csak Harry kínzásáról beszélt. Mi lenne velem, ha tényleg megtennék? Hogy bírnám ki, szenvedő arcát látva? Mire szemeim kinyitom Frank már az ajtóban áll, még egyszer gúnyosan rám mosolyog, majd kilép rajta. 

  Távozása után szemeimből egyből kibuggyannak a könnyek. Nem akarom, hogy ártsanak a családomnak, barátaimnak. Senkinek sem árthatnak, ha megakadályozhatom azt. De a francba is, mi van akkor, ha nem tudom mi a válasz a kérdésére? Hiszen azt sem tudom, hogy tudnám őt megölni, pedig bennem van, csak fel kellene hoznom, de nem megy. Azt sem tudom, hogy kezdjek neki, de amíg tehetem biztosan ezt fogom próbálni, hogy mire eljön az ideje, sikeresen bosszút álljak mindazért, amit eddig tett az a mocskos állat az életében. Minden egyes meggyilkolt emberért, aki az ő kezei által haltak meg. 

Harry Styles

  Lehet, hogy nem érzi helyesnek a döntését és még kétségei vannak velem kapcsolatban, de érzem, hogy idővel teljesen visszaenged az életébe. Ő is képtelen távol maradni tőlem, ahogy én is tőle. Minden percben érzem a hiányát, amikor nincs mellettem. Még csak öt perce ment be a házba, de már most hiányzik. Tudom, hogy a szülei magyarázatot vártak tőle, hogy miért nem mozdul ki a szobájából, de nem örülök annak, hogy azt mondta, mert szakítottunk. Nem szakítottunk és ha rajtam múlik, akkor ez sosem fog megtörténni. Azt akarom, hogy tényleg a barátnőm legyen, hogy megismerhessem a barátait, hogy randizni vihessem és amint elrendezzük a Derek ügyet, mindezt valóra is fogom váltani. Nem engedem, hogy furcsán érezze magát a közelemben. Lehet, hogy nem vagyok átlagos tini, de képes vagyok neki megadni, amit csak szeretne. Ha normális életre vágyik, akkor én azon leszek, hogy amennyire csak lehetséges olyan életünk legyen. 

  Órámra pillanatok, már több, mint tíz perce bent van. Mi van, ha baja esett én pedig nem megyek utána? A francba is, nem tudnám elviselni, ha bármi történne vele, miközben én a kocsiban ülök. Mia szerint az álmai bármikor valóra válhatnak és biztos vagyok benne, hogy nem egy van, amit nem mondott el nekem. Az is lehet, hogy már megálmodta a mostanit. Idegesen pattanok ki a kocsiból, majd közelítem meg a szobája ablakát. 

  Nyitva van. Sosem hagyja nyitva az ablakot. Egyből rossz érzés fut végig rajtam. Valami baj van, biztos vagyok benne, hogy történt valami, míg én a kocsiban ülve vártam rá. Az sem érdekel ebben a pillanatban, ha valaki meglát. Képességeim használva ugrok fel az ablakába, majd lépek be a szobájába. 

  Egyből megpillantom az ajtajában lévő táskáját. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül hagyta ott, hanem, mert ijedtében elejtette. Mélyen szívom magamba a szoba illatát és egyből sikerül felfedeznem egy ismeretlen illatot. Tudtam! Nem kellett volna egyedül beengednem, hiszen pont én mondtam, hogy nincs biztonságban és mégis engedtem, hogy egymagába jöjjön be, ebbe a rohadt házba. 

  Csikorgó kerekekkel hajtok el a ház elől és indulok hazafelé. Nem tudom, hogy mit teszek, ha valami komoly baja esik miattam. Derek egészen pontosan tudom, hogy a halálát akarja. Ha nem érek oda időben, biztosan megöli. Ugyanúgy veszítem majd el őt is, mint Debby-t. Nem tudnám elviselni, még egy szeretett lány elvesztését. Nem akarom még egyszer ugyanazt átélni, mint akkor. Meg kell őt találnom, utána pedig elpusztítani azt a férget, amit ezt tettem velem és azért, amit egész életében elkövetett. Nem érdekel, ha egy hang azt fogja nekem súgni, hogy nem szabad. Leszarom! Nem érdekel, hogy a térítőm, megölöm. Csak akkor lehet végre nyugodt életem, ha ő halott lesz.

  - Mia, Daniel gyertek ide, azonnal! - kiáltom el magam, amint beérek a házba. 

  Alig pár másodperc múlva megjelennek, mire én idegesen fordulok feléjük.

  - Mi a francnak ordibálsz, nem vagyunk süketek - morogja Mia, halántékát dörzsölve.

  - Rohadtul leszarom! - csattanok rá. - Meg kell őt találnunk! - jelentem ki.

  - Hogy érted ezt? - ráncolja a homlokát Daniel.

  - Úgy, hogy rohadtul elrabolták - mordulok rá. - Míg a kocsiban vártam rá, mivel nem engedte, hogy vele menjek, valaki elvitte a szobájából...

  - Tudod, Harry egy igazi barom vagy - forgatja a szemét Mia. - Nem érdekel, hogy dühös vagy és most képes lennél leszedni a fejem, de végig fogsz hallgatni. Rohadtul nem fogod fel, hogy nem szabad egyedül lennie?! Vadásznak rá, amint tehetik elkapják és elég egy pillanatra magára hagynod őt és már nyoma is veszett. Még nem tudja a képességeit használni, mivel nem ismeri őket, addig nem hagyhatod magára, hányszor mondjam még el neked, te seggfej? - néz dühösen.

  - Felfogtam, a rohadt életbe, felfogtam! Tudom, hogy nem lett volna szabad, de már megtörtént, nem tudok mit tenni ellene, de ki kell szabadítanunk. Veszélyben van. Derek megöli, amint esélye lesz rá. Nem engedhetem, hogy ő is miattam haljon meg. Meg kell őt találnunk - túrok a hajamba.

  - Megtaláljuk - vágja rá Mia. - De ha egyszer meglesz, nem mehet el mellőled, mert a második esélyt Derek biztosan nem szalasztja majd el, hogy megölhesse. 

  Tudom, hogy Mia, csak azt próbálja velem közölni, hogy Jen, akkor sincs biztonságban, ha mi a közelében vagyunk, nemhogy egymagába, de ebben a pillanatban rohadtul felhúz. Megértettem, hogy miattam rabolták el, de a pokolba is bele sem akarok gondolni, hogy mit csinálnak ott vele vagy mi lesz, ha Derek hamarabb odaér, mint mi. Meg kell őt állítanunk és elhoznunk onnan azt a lányt, aki a világot jelenti nekem. 

  - Felismered a szagát, ha megérzed? - kérdi Daniel.

  - Sosem felejtem el, annak a mocsoknak a szagát, amíg csak élek. 

  - Minden bizonnyal valahol a város szélén tartózkodik az elrablója. Biztosan nincs egyedül. Olyan helyet kell keresnünk, ahol most költöztek be vagy teljesen elhagyatott a hely. Mindenképpen kell legyen pincéje. Tisztán emlékszem Derek szavaira, amikor egyszer kihallgattam a beszélgetésüket. 

  - Daniel hozd a géped és kutass fel minden ilyen helyet utána pedig személyesen is átnézzük őket. Meg kell őt találnunk. Nem érdekel, hogy mibe kerül, de ki fogom onnan juttatni.

  - Meg fogjuk találni, csak le kell higgadnod, mert szükséged lesz tiszta gondolkozásra, ha túl szeretnél járni Derek embereinek az agyán. Hidd el, nem hülyék. 

  - Tudom Mia - sóhajtok fel - de őt nem veszíthetem el.

  - Nem is fogod, mert megtaláljuk és kiszabadítjuk, épségben.