2.rész - Félelem

Sziasztok!

Meghoztam nektek a második részt, remélem örültök és tetszeni

fog majd nektek. El sem tudjátok hinni mennyire boldog vagyok, hiszen

már két díjat is kaptam, amiket szeretnék még egyszer megköszönni.

Köszönöm a 11 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett komikat és

pipákat is. Hamarosan jelentkezem a következő résszel, addig is jó olvasást!

                             Ölellek Titeket!

Jennifer Hudson

  Az én barátnőm mindig koncert mániás volt, ami rólam nem volt elmondható. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, de nem szeretek minden egyes hétvégén koncertekre menni, inkább csak ritkábban és olyan bandákéra, akiket szeretek. De persze Kat szinte mindig rávesz, hogy elmenjek vele mindenféle ismeretlen banda koncertjére, de ez most nem fog bekövetkezni. Ma nem. Nem mernék ki se menni a házból, nemhogy egy koncertre, ahol millió ember tombol és amilyen szerencsém lenne biztosan közöttük lenne az a fiú akitől rettegek. Igaz, hogy Amber azt mondta, hogy nem biztos, hogy zöld a szeme, de mi van akkor ha, ha az a személy nem ugyanaz, mint aki azt az üzenetet küldte tegnap? Tudom, hogy millió ember előtt senki se vetné rám magát, de akkor is én sokkal nagyobb biztonságban érzem magam itthon. Lehet, hogy ennek a beszélgetésnek veszekedés lesz a vége, de egy napnál úgysem fog továbbtartani ebben biztos vagyok.

  - Ugye nem azt akarod mondani, hogy most azon gondolkodsz, milyen kifogást találj ki? - teszi csípőre a kezét barátnőm.

  - Kat -sóhajtom. - Tudod, hogy nem szeretek koncertekre járni hetente...

  - Ne is folytasd - mordul rám - tudom, hogy mit mondanál - forgatja meg a szemét. - Ezen a hétvégén inkább szeretnék itthon maradni és pihenni, a suli elveszi az erőmet és szeretnék egy kicsit kikapcsolódni és a szüleimmel is lenni - utánozott engem. Igen, igaza van általában mindig ezzel a kifogással jövök, most is hasonlón törtem a fejem.

  - Nézd - fordulok felé - tudom, hogy te imádsz koncertekre járni és tombolni, de tudod, hogy én nem vagyok ilyen. Tudod, hogy elég sok mindenben különbözünk. Én inkább visszahúzódottabb vagyok míg te vadóc - ezen elmosolyodott. - Különbözünk, de pont ezért vagyunk jóba. Az ellentétek vonzzák egymást és ez szerintem nem csak a párokra érvényes, hanem a barátokra is. De holnap tényleg nem szeretnék kimozdul -  motyogom. - Azt viszont tudnod kell, hogy ezzel nem lekoptatni akarlak, csak most így látom jónak, de ígérem, hogy a következőre elmegyek veled - fejezem be a mondandóm.

  - Pontosan tudom, hogy különbözünk - vágja le magát a kanapéra - és azt is, hogy ezért vagyunk ilyen jóba, de én szeretek bulizni és tombolni és azt szeretném, hogy ezt nem csak a pasimmal éljem át, hanem a legjobb barátnőmmel is.

  Hát ez nem pont úgy sült el, ahogy a fejemben elképzeltem. Azt hittem, megint ki fog borulni, de nem most ahogy látom eléggé nyugodt. Van egy olyan érzésem, hogy ez Amdam-nek köszönhető. Én is leültem mellé a kanapéra majd szembefordultam vele.

  - Én is szeretnék veled bulizni - fogom meg a kezét.

  - Akkor mire vársz, gyerünk - vigyorog. Úgy tettem mintha nem sem hallottam volna, amit mondott és folytattam.

  - De a tegnapi után nem szeretnék kimenni - hal el a hangom az emlékek felidézésére.

  - Még mindig nem értem mi történt? - ült törökülésbe. - Igazából sosem értem, hogy mitől borulsz ennyire ki hírtelen...

  - Kat, ez nem egyszerű - sóhajtom. - Tudod, hogy üldözési mániám van és néha akkor is azt érzem, hogy valaki figyel mikor nincs így, de tegnap így volt figyeltek és a frász jött rám.

  - De mégis mitől félsz? - vonja fel a szemöldökét. - Olyan vagy, mintha tudnád, hogy valaki leakar rád csapni - el sem tudja képzelni, hogy mennyi igazság van benne.

  - Ez egy rossz tulajdonságom, mindig mindentől félek - vonom meg a vállam.

  - De ez nem volt mindig így, csak pár hónapja lettél ilyen. Azóta változtál meg.

  Most mégis mit mondjak? Teljesen igazad van, három hónapja változtam meg, mivel egy csaj felkeresett és azt mondta, hogy tudja mi a sorsom én hülye pedig hittem neki és azóta mindentől félek? Nem kicsit nézne ezek után dilisnek. Ő sosem hitt semmiben, sem a jövendő mondásban, se a horoszkópban, bár abban én sem egészen addig a napig. Jen törd a fejed, gyorsnak kell lenned.

  - Mindig ilyen voltam Kat, csak nem mutattam ki.

  - És akkor most miért teszed? - kérdezi. - Mindjárt 18 vagy és még egy barátod se volt, pedig valljuk be, hogy Mat többet érez irántad - csodás már megint Mat. - A mai napig sem értem, hogy miért nem jössz vele össze? Hiszen jól néz ki - az nem vitás - és odavan érted, bármit megtenne, hogy te biztonságban legyél, de te mégis elutasítod. Miért?

  Még egy kérdés, amire nem tudom a választ. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy miért nem volt eddig barátom. Talán a szüleim miatt is, de miattam is, hiszen nem érzem magam szépnek és nem tudok a fiúkkal bánni. Mondjuk ez Mat-re nem jellemző, de csak azért mert barát, ha nem az lenne fogalmam sincs, hogy mit tennék a közelébe. Én a fiúkkal csak barátságot tudok kötni, semmi többet, még sosem voltam szerelmes, de tudom, hogy az a nap hamarosan be fog következni.

  - Mat csak barát és ezt te is tudod.

  - De miért nem akarsz vele lenni?

  - Muszáj erről beszélnünk? - sóhajtom.

  - Igen, de most mennem kell, mert Adam már vár rám, de ne hidd azt, hogy ezt megúsztad - mutat rám.

  - Gondoltam, hogy nem zárod le ennyivel a témát - állok fel én is. - Örülök, hogy boldog vagy - ölelem meg - és sajnálom, hogy nem megyek holnap veletek.

  - Tudom, hogy sajnálod - ölel át - de nem fogom elfelejteni, hogy mit ígértél - kuncog fel.

  Ismét magamra maradtam a hatalmas házban. Nem mintha félnék egyedül lenni, de a tegnapi után nem szívesen maradok így. Kétszer is megnéztem az ajtót, miután Kat elment, hogy jól bezártam-e. Majd felsiettem a szobámba és leültem az ágyam szélére. Ismét az ismeretlen zöldszemű fiún járt az agyam. Nem tudom elképzelni róla, hogy ő akarna nekem ártani, hogy ő lenne az aki hamarosan pokollá teszi az életem, de a végére mindent helyrehoz és beleszeretek. Egyszerűen nem fér a fejembe. Túl ártatlan a mosolya és azok a szemek nem egy rosszfiúra emlékeztetnek, hanem egy angyalra. Istenem, hogy beszélhetek így róla, hiszen nem is ismerem és valószínűleg soha többé nem is látom majd. A homlokomra csaptam, majd hátradőltem, ki kell vernem őt a fejemből. Nem gondolhatok egy olyan srácra, akit nem is ismerek.

  Miután kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamon, levettem a polcomról a könyvet, amit a napokban kezdtem olvasni és amitől nem tudok elszakadni. Tudom, hogy nem kéne ilyen könyveket olvasnom, hiszen ettől csak még jobban megrémülök, de nem érdekel. Imádom, ahogy ír az írónő... Elég fura módon találtam rá erre a könyvre. Igazából csak szörföltem a netten és akkor megpillantottam egy nevet, ami ugyanaz volt, mint az enyém Jennifer. Utánakerestem, majd a sok könyve közül kiválasztottam az egyiket, ez a könyv nem volt már, mint az Obszidián és amióta elkezdtem olvasni le se teszem, ha nem muszáj. A könyv igazából nem csak a szerelemről szól, de nagy részben igen. A lány, név szerint Katy új helyre költözik, ahol a szomszéda egy bunkó barom lesz, de Katy elmondásai szerint szexi... az utálatból, pedig szép lassan szerelem lesz, de e mellett még egy csomó titok, veszély és félelem is van benne.

  Egy órát ütöttem el az olvasással, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó, ami azt jelenti, hogy anyu hazaért. Becsuktam a könyvet, majd visszahelyeztem a polcra és lesiettem a lépcsőn. Anyu épp a cipőjétől szabadult meg.

  - Szia - öleltem át.

  - Szia angyalom - nyomot egy puszit az arcomra.

  - Milyen volt a napod? - lépek be utána a konyhába.

  - A szokásos - sóhajtja. - A kórházakban mindig nagy a jövés-menés. Öt percenként új betegek érkeznek, akiket sürgősen el kell látni, de nem szeretnélek evvel terhelni kicsim - fordul felém. - Inkább mesélj, mi volt tegnap?

  Igen, anya mindig kíváncsi természet volt, csak próbálta úgy elérni a célját, hogy ne tűnjön annak. Elmeséltem neki mindent, természetesen a kiborulásomat, meg a többit kihagytam. Mint mindig most is felhozta, hogy mi a helyzet Mat-tel. Már a könyökömön jön ki ez a kérdés. Pontosan tudja, hogy csak a barátom, de valamiért mindig felteszi. Mintha azt hinné, hogy valami változni fog egyik napról a másikra. Nem tudom miért nem képes felfogni, hogy csak barát, mi olyan nehéz ebben?

  - Anya - sóhajtok fel.

  - Tudom, tudom - fordul meg a késsel a kezében felém - csak barátok vagytok.

  - Akkor miért kérded folyton meg? - ráncolom össze a homlokom.

  - Mert abban reménykedem, hogy ez változni fog - hallom a hangján, hogy mosolyog.

  - De nem fog - vágom rá.

  Még egy ideig lent maradtam anyuval,  majd visszamentem a szobámba és úgy gondoltam, hogy veszek egy gyors zuhanyt, még vacsora előtt. Most viszont nem felejtettem el behúzni a sötétítőt, mielőtt vetkőzni kezdek. A cuccaimmal a kezemben indultam a fürdő felé. Magamra zártam az ajtót és beálltam a zuhanyzó alá. Jól esett a meleg víz, egy kicsit kikapcsolt, de amikor behunytam a szemem zöld szempárral találtam magam szembe. Azonnal kipattantak a szemeim, majd egy törölköző keretében kiléptem a kabinból. Felkaptam egy tiszta alsónemű szettet, majd a fekete nacim és rá egy hosszú szürke, bő pólót. A hajamat megszárítottam, majd kiléptem a szobámba. A telefonomra néztem és láttam, hogy pislog, ami azt jelenti, hogy SMS-em érkezett. Nem kicsit ijedtem meg tőle, hiszen tegnap nem épp egy olyan SMS-t kaptam aminek örültem, inkább a frászt hozta rám. Remegő kezeim közzé vettem a telefonom, majd leültem az ágyra és megnyitottam.

" Mi a baj szépségem? Már nem is mersz kihúzott ablaknál öltözni. Pedig szerettem volna újból látni a formás kis testedet, ami egy nap majd a kezeim közé fog kerülni."

  A kezemből kiesett a telefon. Megint ő írt. Miért csinálja ezt? Miért akarja rám hozni a frászt, mi a pokolért nem csap le végre rám és szabadít meg a félelemtől? Zakatoló szívvel mentem az ablakomhoz és kukucskáltam ki a függöny mögül. Nagyot sóhajtottam, amikor nem láttam senkit se a közelben. Már elment.

  - Kicsim kész a vacsi - kiált fel anya, mire összerezzenek.

  - Megyek - válaszolom.

  Jobbnak látom, ha nem viszem magammal ezt a vackot így az ágyra dobom. Szerencsére nem lett semmi baja mikor kiejtetettem a kezemből. Amint beértem az ebédlőbe megpillantottam az épp belépő apát, azonnal odasiettem és egy puszit nyomtam az arcára. Ők nem láthatják meg, hogy félek, ők sosem tudhatják meg, hogy mi vár rám.

  - Szia manó - ölel meg apa.

  - Nem vagyok manó - morgom. Annyira utálom mikor így hív. Igaz nem vagyok magas, de akkor sem vagyok pici. De hiába mondogatom neki, hogy ne hívjon így nem törődik vele. - Mi a vacsi? - kérdezem anyát, aki a konyhába forog.

  - Ha segítesz bevinni megtudod - már pattanok is. Miután segítettem behozni a spagettit, mindannyian leültünk az asztalhoz és megvacsoráztunk. 

  Épp anyának segítettem letakarítani az asztalt, amikor apa utánam szólt. Megfordultam és vártam, hogy megszólaljon.

  - Kicsi elmennél nekem az üzletbe? - kérdezte.

  - Persze, mit vegyek? - nem mutathatom, hogy mennyire megrémiszt az, hogy a sötétbe kell kimenjek magamba az utcára.

  - Tudom, hogy nem most kellett volna szóljak, de holnap vendégeink lesznek vacsoránál - kezd bele - anyád már tudja, de sajnos elfogyott a bor, szóval az kéne.

  - Kik jönnek?

  - A nagyszüleid... - mosolyog.

  - Remek, akkor megyek felöltözöm és veszek bort.

  Felszaladtam a lépcsőn, majd félretettem a remegő oldalam és a telómért nyúltam, majd felkaptam a cipőm és már mentem is lefelé, ahol belebújtam a dzsekimbe.

  - Majd jövök - kiáltottam be és kilépek az ajtón.

  Amint becsuktam az ajtót, visszatért a remegésem és a félelmem. Úgy léptem ki a kapun, mintha lopakodnék, minden egyszer apró neszre odakaptam a fejem, de szerencsére vagy egy cica volt az vagy csak a szél. Hálát adtam istennek, hogy csak 4 saroknyira van az üzlet és már csak 2 maradt hátra. De éreztem valami furcsát, amit most nem adhattam be a paranoiámnak a tegnapi után már nem. Úgy éreztem, hogy figyelnek, de hiába néztem körül sehol senki. Majd hírtelen egy zajt hallottam a hátam mögül és megfordultam. Bárcsak ne tettem volna....