2014. január 26., vasárnap

3.rész - Kik vagytok ti?

Sziasztok!
Gondolom nem számítottatok rá, hogy ilyen hamar hozom az 
új rész. Igazság szerint én magam sem, de ez a rész már teljesen megvolt
a fejemben és le szerettem volna írni. Remélem azért örültök neki, hogy
nem kellett egy hetet várni rá. Tudom, hogy még minden zavaros, de
lassan tisztulni fog ígérem. Sok minden lesz még benne, amit
nem fogtok érteni, de ha vártok minden kitisztul. 
Köszönöm a 13 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett
komikat, pipákat. Remélem ehhez a részhez is kapok párat!
Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, szóval jól esnének!
Ennyit szerettem volna mondani, jó olvasást!
                                  Ölellek Titeket!







Jennifer Hudson


  Fogalmam sincs, hogy mi történt velem, az egyik percben még a követőmmel álltam szembe, a másikban pedig már nem voltam magamnál. És ami a legjobban bánt, hogy nem tudtam megnézni azt a mocskot, aki az elmúlt két napomat pokollá tette. Nem elég, hogy a frászt hozza rám, még le is ütött vagyis a sajgó fejemtől erre következtetek. Egy pillanat?! Leütött, akkor szinte biztos vagyok, hogy el is rabolt vagy a franc tudja mit csinált velem, vagy hol vagyok. Az összes porcikám sajog, mintha hatalmas mennyiségű tömeg lenne rajtam, ami mozdulatlanná tesz. Ha azt hittem, hogy eddig féltem, hát akkor nagyot tévedtem. Az eddigi félelmem ehhez nem is hasonlítható. Már nem csak féltem, hanem rettegtem, hiszen találkoztam vele és senki se fog tudni kiszabadítani a karmai közül és ez mind minek köszönhető? Az én drága apukámnak, akinek pont most kellett eszébe jutnia, hogy nincs otthon bor. Nem mintha könnyebb lett volna, ha elmegy ő venni, engem küldött el és tessék mi lett belőle. Elraboltak, a francba is, elraboltak!
  Kezdek magamhoz térni, igaz még mindenem fáj, de azt már érzem, hogy egy puha helyen fekszem. Egy ágyban? Milyen figyelmes egy elrablóm van, mielőtt megöl vagy ki tudja mit fog velem csinálni, egy puha ágyba fektet. Félek kinyitni a szemem. Félek, hogy olyan helyen találom magam, amitől csak jobban megrémülök, bár kétlem, hogy ettől jobban meglehetne. Vagy ami még rosszabb lenne vele találnám magam szembe. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Fogalmam sincs, hogy hányszor tettem már fel magamnak ezt a kérdést, de sokszor abban biztos vagyok. Az a kevés önbizalmam, ami eddig az összeomlástól védett meg, most szertefoszlott, millió darabokra törött és helyét átvette a legrosszabb dolog, rettegés, félelem és a halál szaga.
  Félek vagy sem, ki kell nyitnom a szemem, tudnom kell, hogy hol vagyok és ki tette ezt velem. Ki az a barom, aki rettegésben tartotta egy 17 éves lány életét, három hónapon keresztül! Résnyire nyitottam a szemem és igazam lett, tényleg egy ágyban feküdtem, egy hatalmas ágyban. A szoba falai barnára voltak festve, olyan volt mint egy átlagos szoba. Bútrokkal, könyvekkel és képekkel. Mi a fene? Kicsit oldalra fordítottam a fejem és abban a pillanatban nem csak levegőt felejtettem el venni, de még a szívverésem is kihagyott. A hatalmas ablak előtt egy srác állt.
  A csípőjén hanyagul lógott egy kopott farmer, felül semmit sem viselt, így látást nyertem valamennyire az izmaira. Napbarnított bőrén megfeszültek az izmok, látszott rajta, hogy dühös, ami rám nézve nem a legjobb. Idegesen a hajába túrt, majd megfordult, én pedig abban a pillanatban lehunytam a szemem. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem vette észre, hogy felébredtem.
  Lépteket hallottam, majd éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Édes Istenem, észrevette, hogy fent vagyok. Nyugodj meg Jen, nem szabad megmozdulnod és akkor minden rendben lesz - bíztattam magam. De tudtam, hogy semmi sem lesz rendben. Egy meleg kezet éreztem az arcomon, amire hiába próbáltam nem reagálni, összerezzentem ezzel teljesen elárulva magam.
  - Tudom, hogy fent vagy - suttogta. A hangja egyáltalán nem volt rémisztő, inkább megnyugtató és gyengéd. Mi a fene van velem? Teljesen megörültem? Hogy mondhatom azt, arról a személyről aki elrabolt, hogy gyengéd. - Nem foglak bántani - a szívem hevesen vert. Nyissam vagy ne nyissam ki a szemem? - Tőlem nem kell félned - könnyű azt mondani, de ha az én szemszögemből látná a dolgokat hasonlóan cselekedne.
  Éreztem, hogy feláll mellőlem így épp csak, hogy lássak valamit kinyitottam a szemem. A frász jött rám, ugyanis fix szembe találtam magam vele. Az ágy mellett guggolt és engem nézett. Zöld szemeivel engem vizslatott, az ajkán halvány mosoly jelent meg. Ezt mégis mire véljem? De valamire rájöttem, ahogy bámultam, vele még nem találkoztam.
  - K-ki vagy te? - kérdeztem remegő hangon.
  - Az a srác, aki pár órával ezelőtt megmentett téged - mosolyog rám. Mi az, hogy megmentett? Kitől mentett meg, hiszen leütött. Vagy... Nem az nem lehet, hogy többen vannak, hiszen Amber csak egyről beszélt, nem kettőről vagy ki tudja hányról. - Tőlem, nem kell félned - áll fel az ágy mellől, mire én feljebb húzom magamon a takarót.
  - Hol vagyok? - kérdeztem pár perc elteltével. Nem tudom, hogy igazat mond-e vagy sem, de amíg nincs okom tőle félni, addig nem fogok, csak tudni szeretném, hogy mi történt velem. Felém fordult, majd megszólalt.
  - Biztonságban - mosolygott. Egyszer az életben örülnék annak, ha nem tőmondatokba válaszolnának a kérdéseimre és tessék csak ilyeneket kapok. Tudni akarom, hogy mi történt, hogy hol vagyok és ki ő, meg persze azt is, hogy mit akar tőlem.
  - Bővebben? - horkanok fel.
  - Egy hálószobában vagy, ahol nem kell tartanod, hogy valaki elrabol - válaszolta szárazon.
  - De hiszen te is ezt tetted - morgom. Alig pár másodperc alatt előttem termed. Hogy a fenébe csinálta ezt? - Ezt, hogy csináltad? - nyílnak nyara a szemeim.
  - Az nem számit - ráncolja össze a homlokát. - Én nem raboltalak el, hanem megvédtelek. Ha nem lettem volna ott akkor valószínűleg, már halálra rémültél volna és te magad ölted volna meg magad, nem pedig ő téged - túr bele a hajába.
  - Ki rabolt volna el?
  - Azt jobb, ha nem tudod - néz a szemembe - hidd el, hogy addig jó míg nem tudod, hogy ki ő és mire képes.
  - Miért hinnék neked? - vonom fel a szemöldököm.
  - Adtam rá okot, hogy ne tedd így? - néz rám kérdően.
  - Igen - vágom rá. - Félmondatokban beszélsz, nem árulod el, hogy ki vagy és mit akarsz tőlem és azt sem tudom, hogy mi történt és ahogy elnézek rajtad, nem is fogod.
  - Jobban tetszettél, amíg csendben voltál Jenni - néz rám bosszúsan.
  Honnan tudja a nevem? Miért nem képes végre elmondani, hogy kicsoda ő és mit akar tőlem? Ki a fenétől akar engem megvédeni? Nem látja, hogy én tőle félek, hiszen ő rabolt el, bár állításai szerint csak megvédett. Tökmindegy mit tett, nem mond semmit és ez kikészít. Legalább azt tudnám, mi a franc történt.
  - Hiába duzzogsz nem fogok semmit sem mondani - lép vissza az ablakhoz.
  - Miért?
  - Mert nem az én dolgom, hogy felvilágosítsalak - vonja meg a vállát. - Majd, ha itt lesz, megteszi.
  Ki a fenéről beszél? Hát ez egyszerűen csodás szóval már hárman vannak és nem is ketten. Ambert ki fogom nyírni, nekem ő csak egyről beszélt. Igaz, hogy azt mondta, hogy egy gonosz van, de mégis honnan tudjam majd meg, hogy melyikük az?
  - Ki?
  - Hamarosan megtudod - hát köszi szépen, hogy ilyen sokatmondó vagy. Lerúgom magamról a takarót semmit sem törődve a sajgó fejemmel és lábaimmal, mire felém kapja a fejét. - Hová mész?
  - El a pokolba innen - állok fel, amit kár volt tennem, mert majdnem visszazuhantam, de két kéz elkapott. Hogy a fenébe ilyen gyors? - Engedj el! - sziszegem.
  - Nem mehetsz innen ki - mondja határozottan.
  - Miért nem? - próbálok szabadulni, de mindhiába túl erős.
  - A francba már - emeli fel a hangját - fogd már fel, hogy csak itt vagy biztonságban.
  Megrémültem a hangjától. Ez már egy cseppet sem volt gyengéd és megnyugtató inkább mondanám veszélyesnek és félelmetesnek. Gondolom észrevette, hogy halálra rémített így elengedett, én pedig visszaestem az ágyra. Leült mellém majd megszólalt.
  - Sajnálom - a hangján még hallatszott, hogy ideges, de próbálja leplezni. - Nem akartalak megijeszteni, de meg kell értened, hogyha most kimész megtalál, egyenlőre csak itt vagy biztonságban.
  - Miért nem árulod el, hogy ki vagy és mi történt?
  - Nem elég, ha annyit tudsz rólam, hogy én mentettelek meg? - megrázom a fejem. - Rendben legyen - sóhajtja. - A nevem Daniel. Nem akarok neked ártani, csak megvédeni... tudom, hogy nehéz, de bíznod kell bennem, amíg meg nem érkezik Harry. Ő majd mindent elmagyaráz neked.
  - Hogy kérheted azt, hogy bízzak meg benned, mikor nem is ismerlek? - suttogom.
  - Ha életben akarsz maradni, akkor bíznod kell.
  Mi az, hogyha életben akarsz maradni? Annyi kérdésem van, amit hiába teszek fel neki, nem kapok rájuk választ. Harry?! Ki ő egyáltalán? És miért mondja folyton azt Daniel, hogy majd ő válaszol a kérdéseimre? Már kezdek kételkedni abban, hogy Amber mindent elmondott az álmáról. Hiszen ilyenek nem is voltak benne. Hazudott nekem? Vagy csak nem látta ezeket? Már azt sem tudom, hogy kinek higgyek és mit tegyek. Itt vagyok egy sráccal, aki irtó jól néz ki és azt kéri, hogy bízzak benne, de nem árul el semmit sem. Elcseszett egy életem van az már biztos.
  - Fáj még a fejed? - kérdezi.
  - Tessék? - teljesen megfeledkeztem arról, hogy sajog túlságosan elmerültem a gondolataimban. - Egy kicsit, de nem vészes.
  - Hozok neked rá valamit - állt fel, de az ajtóban megállt. - Bízhatok benned, hogy nem fogsz kiugrani azon az ablakon vagy megszökni? - bólintok.
  Magamra hagyott a szobában. Nem akarok itt lenni, az biztos, de azért megölni nem ölném meg magam. Alig telik el pár perc, már egy pohárral a kezében tér vissza hozzám.
  - Ezt vedd be - tesz a kezembe egy fehér bogyót.
  - Honnan tudjam, hogy ez nem valami méreg? - vonom fel a szemöldököm.
  - Ha megakartalak volna már ölni, akkor már megtettem volna - vigyorog rám.
  - Kösz, ezt jó tudni - morgom. Elveszem a gyógyszer, majd a számhoz emelem és leöblítem egy kis vízzel.
  Megszólalt a telefonja, majd azt mondta, hogy ezt muszáj felvenni, de el ne mozduljak innen. Bólintottam, hiszen azt sem tudom, hogy hol vagyok mégis hová mehetnék? Az ablakhoz léptem, majd kinéztem rajta. Luxus házakkal találtam magam szemben. Pedig azt hittem, hogy valami elhagyatott helyen vagyok fogvatartva, de nem így van. Sőt még ismerős is ez a hely, de hogy honnan azt már nem tudom.
  A francba, kapok észhez. A szüleim nem is tudják, hogy hol vagyok biztosan már halálra aggódták magukat miattam. Szinte biztos vagyok benne, hogyha egyszer hazajutok akkor életem végéig szobafogságot kapok. A telefonomat kezdtem keresni, de hiába kutattam fel a zsebeimet és az ágyat sehol sem volt. Az ajtó kicsapódott, mire összerezzentem, de csak Daniel jött be rajta.
  - Mit keresel ennyire? - kérdezi az ajtónak támaszkodva.
  - A telefonom.
  - Khm - köhint, odakapom a fejem és a kezében találom a telóm. - Ezt keresed?
  - Mit keres ez nálad? - kapom ki a kezéből.
  - Nem akartam, hogy hülyeséget csinálj - nézett rám. - Remélem értetted a célzást. Kinek írsz?
  - A szüleimnek, akik tuti, hogy kifognak nyírni - még sosem pötyögtettem ilyen gyorsan, mint most.
  - Nem fognak - erre megállok és felkapom a fejem.
  - Ezt, hogy érted?
  - Úgy tudják, hogy Mat-nél vagy - vonja meg a vállát. Mi az, hogy Mat-nél vagyok? Úgy nézek rá, mint aki bármelyik pillanatban megölheti. - Most meg mi van? - nevet fel. - Úgy tudtam jóba vagytok.
  - Igen, jóba vagyunk - morgom - de várjuk egy percet, te a telefonomban turkáltál?
  - Gondoltam, hogy szólok a szüleidnek, hogy összefutottatok és elmentél hozzájuk.
  - Te teljesen hülye vagy - csattanok fel. - Így is azt hiszik, hogy egyszer együtt leszünk most már tuti, hogy sosem akadnak le a témáról - de amint ezt kimondtam bevillant még egy kérdés. - Egyáltalán honnan tudod, hogy jóba vagyok Mat-tel?
  - Figyeltünk téged - mondja lazán.
  - Csodálatos - állok fel. - Van még valami amit tudnom kéne? - állok elé.
  - Igen van - néz le rám - de csak mindent a maga idejében szépségem.
  - Kész eddig bírtam, azt sem érdekel, ha megölnek - néztem a szemébe. - Inkább leszek halott, mint veled egy szobába.
  - Ahogy akarod - miért ment ez ilyen könnyen?
  Leszaladok a szobával szembe lévő lépcsőn. Szerencsére pont vele szembe találom a bejárati ajtót is. Feltépem és már rohanni is kezdenék, ha nem ütköztem volna bele egy kemény mellkasba.

4 megjegyzés:

  1. szia, Én egy új olvasó vagyok.És nagyon tetszik ez a blog,sajnos telhetetlen vagyok szóval ez a 6-dik blog amit olvasok, és nekem ez a történet nagyon tetszik.;33 Megkérdezhetem, hogy milyen rendszerességek jönnek a részek.?? Tényleg tetszett nekem ez a rész.*---*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszöntelek akkor téged közöttünk! Örülök, hogy tetszik a történet. A részek általában hetente jönnek, de ha időm engedi akkor egy héten akár két rész is :)

      Törlés
  2. *------------* áhh megölsz! kinyírsz! megfogok halni!!!!!
    kérlek gyorsan hozd a kövi részt!!!*-------------------*
    már most imádlak téged és a blogod is :))<3 x'X
    Kitty ;)

    VálaszTörlés
  3. szia:) benne lennel egy csereben ?:) ide raknalak ki: onceuponatimewithharry.blogspot.hu

    VálaszTörlés