5.rész - Mi történik velem?

Sziasztok!

Meghoztam a következő rész! Tudom, hogy szombaton szoktam

részeket hozni, de ma kitaláltam az egészet és úgy döntöttem ha már 

megírtam, akkor fel is teszem nektek! Remélem tetszeni fog a rész és

örülni fogtok neki. Próbáltam beleélni magam Jen helyzetébe, de

nem tudom, hogy mennyire is sikerült. 

Köszönöm szépen a 25 rendszeres olvasót és a biztatásokat!

A következő rész valamikor a jövőhéten fog jönni. Lehet szintén

hamarabb mint szombat. Jó olvasást!

                                Ölellek Titeket!

Jennifer Hudson

  Remegő kezekkel próbáltam kinyitni a házunk ajtaját, kevés sikerrel. Megrémített minden, amit pár perccel ezelőtt mesélt nekem. Igazából még fel sem fogtam, hogy miket hallottam, el sem jutott az agyamig. Végre sikerült belehelyeznem a kulcsom a lyukba és egy kattanás jelezte, hogy nyitva van az ajtó. Lenyomtam a kilincset és beléptem a házunkba, ahol már nem éreztem magam olyan biztonságba, mint eddig. Anyáék már szerencsére aludtak, így csak holnap kell nekik kimagyaráznom a helyeztet, miszerint nem vagyok együtt Mat-el. De szinte biztos vagyok benne, hogy nem sokat fogok elérni náluk ezek után. Nem értem, hogy mi a francnak kellett azt írni anyának, hogy Mat-el vagyok. Csak bajt fognak rám hozni, már előre érzem a zsigereimben. Az egész helyzet már egy nagy kérdőjel nekem. Nem értem, hogy ki a jó és ki a rossz számomra. Nem értem, hogy Harry és Daniel mitől vagy egyáltalán miért akar engem megvédeni... Azt sem tudom, hogy bízhatok-e bennük?! Egyáltalán miért tenném, hiszen nem is ismerem őket, igaz elmondták, hogy ők csak megszeretnének engem védeni, de nekem miért kéne ezt elhinnem? Semmire sem kapok normális válaszokat és így elég nehéz lesz elérniük, hogy bárkiben is megbízzak. Harry azt mondta, hogy nem most volt első alkalom arra, hogy megtámadtak, de eddig mindig sikerült megvédeni-e. Miért nem vettem eddig észre, hogy veszélyben vagyok vagyis, hogy ekkor veszélyben vagyok? Hogy nem vettem észre, hogy megtámadnak vagyis csak szeretnének hiszen Harry megvédett? Egyáltalán miért véd meg engem? Mitől kell ennyire megvédeni-e és miért nem mondja el nekem, hogy kik azok a rossz emberek? Miért nem kapok ezekre a kérdésekre válaszokat. Azt mondták, hogy csak azért követtek, hogy megvédjenek, de ezzel csak azt érték el, hogy félve léptem ki az utcára, hogy minden egyes neszre odakaptam a fejem. Persze amikor rákérdeztem, hogy honnan tudta, hogy veszélyben vagyok akkor nem kaptam rá választ. Hogy akarja, hogy megbízzak benne és Danielbe, ha nem mondják el nekem a teljes igazságot? Hogyha eltitkolják előlem az igazság egy részét, nem fogják elérni, hogy megbízzak bennük... Elértem, hogy ne kelljen ottmaradnom náluk, de csak úgy, hogyha vigyázhat rám, ma éjszaka, mert szerinte még mindig nem vagyok biztonságban. Nem tudom, hogy mit csináljak. Attól tartok, hogyha beengedem majd, akkor azt megfogom bánni. Bár valahol a szívem mélyén azt érzem, hogy biztonságban vagyok vele/velük, de az agyam azt súgja nekem, hogy nem kéne bennük bíznom. Mi a fenét csináljak? Ha be is engedem, nem hiszem, hogy tenne velem valamit, hiszen a szüleim is itthon vannak és felébrednének. Egy pohár vizet tettem az asztalomra, majd az ablakomhoz mentem. Kinéztem rajta és már ott állt és engem nézett. Nagyot nyeltem, majd kinyitottam az ablakom és hátrébb álltam.

  Alig telt el pár másodperc és már az ablakomon mászott be. Hogy a fenébe ilyen gyors? Mivel a szobámban több fény volt, mint náluk így jobban végigtudtam mérni őt. Teljesen feketébe volt öltözve. A felsőtestén kifeszült a pólója, így rálátást lehetett nyerni az izmaira. A karján tetoválások voltak, de csak a rózsát sikerült kivennem belőlük. A göndör fürtjei össze-vissza estek a homlokára, olyan volt mintha már rég nem lett volna rendesen megfésülve, mégis csodásan állt neki. A szemei csillogtak ahogy engem nézett, majd lejjebb tértem az ajkaira. Teltek voltak és halvány rózsaszínek. Amint megláttam azt az önelégült mosolyát, tudatosult bennem, hogy mi a fenét csinálok. Őt bámulom már percek óta és azt kell, hogy mondjam, hogy tetszik amit látok. Jennifer észhez kell térned! - parancsoltam magamra.

  - Tetszik amit látsz? - kérdezte vigyorogva. Én pedig lesütöttem a szemem és éreztem, ahogy a pír ellepi az arcom. 

  - Mi? - próbáltam úgy tenni, mint aki nem érti, hogy mire értette. Gyerekes én magam is tudom, de mégis mit mondjak, hogy ja tetszik amit látok? Először ahhoz nem lenne elég bátorságom, másodszor pedig nem fogom neki megadni azt az örömöt, hogy igaza legyen. Közelebb jött hozzám, mire én hátrálni kezdtem, de nekiütköztem az ágyam támlájának. 

  - Hé - hajol a fülemhez, mire remegésben török ki - nem kell szégyellned, ha tetszik, amit látsz.

  A libabőr végigfut a karomon, ahogy eljut a hangja az agyamig. Olyan érzéseket vállt ki belőlem, amikről eddig nem is tudtam, hogy bennem lakoznak. A hangja egyben nagyon mély és rémisztő, de ha egy másik oldalról nézzük akkor lágy és simogató. Egyben félek tőle és érzem magam biztonságban mellette. Fura, én magam is tudom, de nem tudok mit tenni ellene.

  - Nem kell szégyellned, hogyha tetszem neked. - suttogja miközben egy puszit nyom a fülem sarkába. Erősebben markolom az ágyam támláját. A testem bizsereg, mi a fene történik velem? Érzem, hogy remegek pedig most hozzám sem ér, csak előttem áll. A leheletét érzem a nyakamon, pont úgy viselkedem mint a kislányok akik bajba kerültek és lebuktak, ott állok előtte megdermedve és meg sem tudok moccanni, pedig szeretném ellökni magamtól. - Tőlem nem kell félned. - mondja lassan és érthetően, mély hangján.

  - Ez-zel nem ezt éred el. - motyogtam halkan.

  - Te magad is tudod, hogy nem foglak téged bántani drága Jenny. - suttogja továbbra is. Nem látom, de tudom, hogy mosolyog. A kezeit az enyémekre teszi, amitől melegség fut végig a testemen. Érzem, hogy szikrázik a bőrünk, amikor egymáshoz érünk. - Szép szoba. - mondja pár perc elteltével. Én pedig kinyitom a szemeim és a szoba másik végében találom meg. Mikor távolodott el tőlem? És én miért nem vettem észre, hogy már nincs a közelembe?

  - Köszi? - motyogom, majd arrébb sétálok az ablakhoz és becsukom azt. - Itt fogsz maradni? - kérdezem alig hallhatóan, mire halkan felkuncog.

  - Mivel nem akarom, hogy bajod essen, te pedig nem akartál nálam maradni - vonja meg a vállát - igen itt fogok maradni. Különben is elég nagy az ágyad kettőnknek is...

  - Az ki van zárva - vágok a szavába - én nem fogok veled aludni abban biztos lehetsz. - a tiltakozásomon, csak nagyobb lesz a vigyora.

  - Mitől félsz kicsi Jenny? - lép hozzám közelebb, mire nekem egyből szaporább lesz a lélegzetvételem. - Talán attól, hogy egy fiú kell aludnod? - búgja.

  - Nem félek én semmitől - találom meg a hangom - mivel nem fogok veled aludni, az ki van zárva. Érted? Semmi esély rá.

  Egy kis csend telepedett ránk, egészen addig amíg nem szólaltam meg. Kivettem a szekrényemből a pizsomámat, ami most nem csak egy pólóból állt, mint általában, hanem egy toppból és rövidnadrágból. Magamra csuktam az ajtót, de mivel túl fáradt voltam és nem akartam, hogy valamilyen módon rám törje az ajtót úgy döntöttem, hogy csak átöltözök és fogat mosok. Hamar végeztem, majd kimentem Harryhez, aki még mindig a fotelemben ült és a telefonját nyomkodta. 

  - Minden rendben? - kezdem lepakolni az ágyamat.

  - Hmm? - néz fel rám.

  - Azt kérdeztem minden rendben van-e? - ismételem meg újra.

  - Ja - mosolyog rá - persze, csak Daniel írt.

  - Ugye nem vagyok veszélyben? - kérdezem tőle.

  - Nem - mér végig - de ha ebben fogsz aludni akkor talán nem fogok magammal bírni. -lesápadtam a kijelentésére. Mi az, hogy nem fog magával bírni? Éreztem, hogy az arcomra szökik a vér, ahogy a lábaimat nézegeti. - Tetszel nekem. - harapja be az alsó ajkát.

  - Harr... - kezdek bele, de nem tudom befejezni, mivel feláll és pár pillanat alatt már előttem is áll. Egy hajtincset a fülem mögé tűrt, majd végighúzta az ujjait a nyakamon és végül le a karom. Úgy éreztem, hogy lángolok a szemeim lehunytam, majd éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabb ütemet diktál. 

  - Jenn lélegezz. - hallottam Harry hangját. Mi a fene? Kinyitottam a szemem és ő még mindig ott ült. Megbolondultam? Csak beképzelem magamnak ezeket a pillanatokat. - Mitől ver ilyen gyorsan a szíved? - vigyorog rám.

  - Én... én - dadogom - nem tudom.

  Elfordulok, majd felemelem a takaróm és bebújok alá. Magamra húzom, hogy csak a fejem látszodjon ki, közben pedig próbálom helyreállítani a lélegzésemet. Teljesen kezdek megörülni. Hogy gondolhattam azt, hogy ott áll előttem és végigsimít a karomon, nyakamon, miközben ő végig a fotelban ült? 

  - Hé jól vagy? - áll fel és áll meg az ágyam előtt.

  - Persze - motyogom - minden rendben. - lehunytam a szeme, de amíg ott áll és engem néz, nem fogok tudni aludni. - Ha nézel, nem fogok aludni. - sóhajtottam. Vigyorgó arcával találtam magam szembe. - Bízhatok benne, hogy nem fogsz az ágyamban kikötni miután elalszok? 

  - Nem tudom - vigyorog pimaszul - nem ígérhetem meg.

  A válaszom csak egy morgás volt, amin ő halkan felkuncogott, majd visszament és leült. Oldalra fordultam felhúztam a lábaim majd lehunytam a szemeim és arra koncentráltam, hogy ez is pont egy ugyanolyan este vagyis éjjel, mint a többi, hogy egyedül vagyok a szobában, nem pedig egy rámenős göndörkével.

  Hatalmas durranásokra ébredtem fel. Csodás sosem szerettem a viharokat, soha az életben nem voltam képes egyetlen egy vihart sem túlélni, ha egyedül vagyok. Újabb villám csapott le a közelben, amit egy újabb dörgés követett. Összerezzentem. De amikor kinyitottam a szemeim rájöttem, hogy nem is vagyok olyan egyedül, hiszen egy csupasz mellkason feküdtem. Mi a fene? Félve néztem fel és beteljesült a rémálmom, most nem csak a vihartól féltem, hanem a fiútól is akin éppenséggel szunyókáltam. Harry volt az. Édesen aludt, egészen addig amíg nem következett be egy újabb durranás, amire én összerezzentem.

  - Mi a baj? - kérdezte álmosan, én pedig szorosabban bújtam hozzá magamat is meglepve. - Félsz a vihartól szépségem? - nem mondtam semmit sem, csak éreztem, hogy feljebb húzódik az ágyban, majd magához húz és szorosabban ölel.

  - Mit keresel te itt? - kérdeztem halkan.

  - Te kérted, hogy jöjjek ide. - vigyorog rám.

  Hogy mi van? Én kértem? De akkor mi a fenéért nem emlékszem rá? Miért történnek dolgok amiket beképzelek vagy éppenséggel nem emlékszem, hogy megtettem volna? Mi a fene bajom van? 

  - Én biztosan nem kértem... - kezdtem bele, de amikor végigsimított az arcomon belém fojtotta a szót. - Mi történik velem?

  - Nyugodj meg. - puszilt a nyakamba, mire bizsergés járta át a testem. Hirtelen emelkedtem fel és néztem a szemébe. - Mire készülsz? - vigyorgott rám pimaszul.

  - Csókolj meg. - kértem halkan, mire csak hatalmasabb lett a vigyora. Csillogó szemekkel nézett rám. - Kérlek. - suttogtam. Vártam, hogy történjen valami vártam, hogy végre érezzem az ajkait az enyémeken, de nem történt semmi, amíg hirtelen meg nem fordult velünk és nem kerültem alá. 

  - Annyira édes vagyok, amikor arra kérsz, hogy csókoljalak meg. - hajol közelebb.

  - Akkor miért nem teszed? - motyogom.

  - Mindjárt szépségem, mindjárt. - suttogja. A kezeim a nyaka köré fonom, majd közelebb húzom magamhoz, pimaszul levigyorodik rám, majd az ajkait az enyémre tapasztja.

  Kipattannak a szemeim. Mi az isten volt ez az előbb? - rémülök meg saját magamtól. Félve fordulok át a másik oldalra, de Harry nincs ott. Megint képzelődöm? De kint tényleg tombol a vihar. Az egyik ág, ami az ablakom előtt található a hatalmas szél miatt,  folyton az üvegnek csapódik. Folyik rólam a víz és a lepedő is össze-vissza áll az ágyamon. Miért álmodtam én ezt? Vagy egyáltalán álom volt-e? Mi a fenéért képzelek be dolgokat? Lassan kezdem azt érezni, hogy szükségem lenne felkeresni egy orvost. 

  - Hé - szólal meg mély dörmögő hangján Harry, aki még mindig a fotelban alszik - miért nem alszol? - amikor meglátja rémült arcom, összeráncolja a homlokát, majd feláll. - Mi a baj? Történt valami? - nem tudok meg sem szólalni és az még úgysem segít a gondolkozásban, hogy kint vihar tombol. - Fél a vihartól? - kérdi halvány mosollyal a száján.

  - Nem... vagyis nem tudom. - dadogok össze-vissza. Ledobom magamról a takarót, majd az ablakhoz megyek és behúzóm a sötétítőt. - Nem vagyunk barátságban. - zárom le végül a témát.

  - Mitől vagy ilyen vizes? - kérdi hirtelen.

  - Rosszat - motyogom - rosszat álmodtam. - azt biztosan nem fogom az orrára kötni, hogy vele álmodtam, amiben azt kértem, hogy csókoljon  meg engem.

  - Kicsim minden rendben? - kopog anya az ajtón. - Hangokat hallottam a szobádból.