2014. szeptember 8., hétfő

25.rész - Bekövetkezik...

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kellett rá várni, de 
itt az új rész. A következőre nem kell ennyit várni ígérem!
Még a héten felkerül, az a rész, amiben minden kiderül. 
 Remélem tetszeni fog! Köszönöm az olvasókat és a bíztatást!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------


Jennifer Hudson


  Nem tudom, hogy mi lehet a bajom. Reggel óta furcsán érzem magam. Itt most nem a betegségre gondolok. Ettől sokkal rosszabb érzés kerített a hatalmába. Félelem. De mitől félhetek, mikor valaki minden percben vigyáz rám? Most sem vagyok egyedül, hiszen látom Danielt a fán ücsörögni, de akkor mi lehet a bajom. Miért érzem azt, hogy valami rossz fog történni, ami már el is kezdődött. Miért nem jövök rá, hiszen tudom, hogy bennem van a válasz, de akkor miért nem sikerül rájönnöm? Párizsban minden tökéletes volt. Nem mondom, hogy nem féltem, mert hazudnék, de nagyobb biztonságban éreztem magam ott, mint itt. Talán azért van, mert tudom, hogy itt minden rosszabb. Sokkal nagyobb veszély leselkedik rám.
  A tanár beszélt és beszélt, de ha megkérdezte volna, hogy miről csak megrántottam volna a vállam. Nem figyeltem rá. Én, aki mindig figyelek most valamiért nem tudtam. A padra ejtettem a kezemben forgatott ceruzát, amikor a telefonom megrezdült a zsebemben. Lassan kikotortam, majd megnéztem, hogy kitől kaptam az üzenetet.
 
  "Jól vagy? Daniel azt mondja, hogy csak bámulsz ki a fejedből. Mi történt? Menjek érted? - H."

  A tekintetem az osztály melletti fára kaptam, ahol Daniel összeráncolt homlokkal bámul. Megértem, hogy aggódik értem, de miért kell ezt Harry orrára kötni? Semmi sem történt, csak elgondolkodtam. Harry pedig már aggódni is kezd, igaz van miért, de nem akarom, hogy ezen törje a fejét és értem jöjjön. Ez az utolsó nap, holnap évzáró. Ezt még ki kell bírnom, menni fog. Éppen válaszolni akartam neki, mikor egy fecni találta el az asztalom. Kat felé pillantottam, aki szintén aggódóan nézett rám.
  - Jól vagy? - suttogta. - Úgy nézel ki, mint egy zombi, talán hosszú volt az éjszaka? - vonta fel a szemöldökét. Belevörösödtem a kérdésébe. Fáradt vagyok, de nem azért, amire ő gondol.
  - Csak fáradt vagyok, de nem attól, amire te gondolsz. - súgtam neki vissza.
  - Akkor meg lépj le, Jen. - sóhajtja. - Ez az utolsó nap, mit számít ez már?
  Nem érzem helyes döntésnek, de képtelen vagyok itt ülni. Otthon sem lenne könnyebb, de muszáj kiszabadulnom, mert úgy érzem lassan megfulladok. Ha valaki nem tereli el a gondolataimat akkor megörülök tőlük. Hülyeségeken jár a fejem, ami minden bizonnyal sosem történik meg, mivel Harry és a többiek nem engednék. Aprót bólintottam, mire Kat vigyorogni kezdett.
  - Elnézést. - szólaltam fel. - Nem érzem jól magam, kimehetnék az óra további részére? - kérdem csendesen, mivel utálok a középpontban lenni. Most viszont minden szempár rám szegeződik.
  - Rosszul érzi magát? - kérdi, mire én rábólintok. - Írjak egy kilépőt? Valóban elég sápadtnak látszik, most pedig már úgysem marad le semmiről sem, ami fontos lenne.
  - Köszönöm. - motyogom, majd pakolni kezdem a dolgaim. Két perc múlva a papírral a kezemben távoztam az osztályból.
  Sóhajtva zárom be magam után az ajtót. Az üres folyosóra bámulok, majd rettegés járja át a testem. Miért érzem azt, hogy nem vagyok itt biztonságban? Megráztam a fejem. Nem szabad erre gondolnom, senki sincs itt. Fits már nem dolgozik itt, nem kell tőle tartanom. Szekrényem felé lépkedtem, majd kivéve a táskám, már rohantam is kifelé.
  A portán hamar átjutottam. Szerintem akkor is kiengedtek volna, ha nincs papírom. Amint kiléptem az iskola ajtóján, kicsit jobban éreztem magam, ám ez egészen addig tartott, amíg meg nem pillantottam egy ismerős kocsit a kapu előtt, egy sokkal ismertem személlyel előtte. Hogy féltem-e ebben a pillanatban tőle? Kicsit talán, bár tudtam, hogy sosem ártana nekem. Sok hülyeséget csináltam, de még sosem bántott, most sem fog. Lassú léptekkel közelítettem meg, majd állok meg előtte. Nem merek felnézni, anélkül is tisztán érzem a dühét és a perzselő tekintetét magamon. Élesen szívja be a legveőt, majd fújja ki.
  - Miért nem válaszolsz az üzenetemre? Miért Danieltől kell megtudnom, hogy lelépsz a suliból? - próbálja nyugodtnak mutatni magát, de pontosan tudom, hogy egyáltalán nem az.
  - Nem tudom, oké? - fakadok ki. - Nem tudom. Rossz gondolatok kerítettek hatalmuk alá. Úgy éreztem, ha továbbra is bent maradok megfulladok. Félek, de nem tudom mitől. Úgy érzem, hogy valami rossz vette kezdetét ma, de arra már nem jövök rá, hogy mi. - nézek fel rá.
  - Mitől félsz? - kérdezte zavartan az állam alá téve ujját.
  - Attól, hogy meghalhatok. Hogy miattam, akár te is meghalhatsz vagy bármelyik szerettem. Egyiket sem bocsájtanám meg magamnak, de abba sosem lennék képes beletörődni, hogy miattam haltál meg. Soha. - lepte el sós könny a szemeim.
  - Sosem fogsz elveszíteni. - vont magához. - Sem engem, sem senki mást. Te pedig biztonságban vagy mellettem, hányszor mondjam még? - sóhajtja. Kezeimmel szorosan markolom a pólóját, miközben próbálok megnyugodni karjai között. - Gyere hazaviszlek, hozzám. - suttogja, aprót bólintok. Megkerüljük a kocsit, majd kinyitja nekem az ajtót. - Minden rendben lesz. - puszil homlokon. - Nem engedem, hogy bajod essen. - csukja rám az ajtót, majd száll be ő is mellém.

***

  - Mi baja van? - szólal meg Mia, amint Harry leültetett a kanapéra. - Úgy néz ki, mint aki szellemet látott. Vagy talán beszéltél végre neki, bár kétlem, mert akkor biztosan nem ülne itt.
  - Fejezd ezt be! - mordul rá Harry. - Ne csinálj ennél is nagyobb galibát, kérlek. - néz rá, mire Mia morogva sarkon fordul, majd a konyhába megy. 
  - Mi a baj Jen? - ül le mellém Daniel.
  - Csak annyit mondott, hogy fél és rossz megérzése van. - túr idegesen a hajába. 
  Hallottam, ahogy a fiúk veszekednek, de nem tudtam kivenni miről is szól mindez. Talán azért, mert az agyam folyamatosan pörög, próbál rájönni, hogy mitől tartok ennyire vagy mi történhetett, ami felzaklatott?! Leperegnek az emlékeim a fejemben, aztán megáll az egyiknél. A felismerés pofonként ér. A múlt éjjel. Az álom.
  - Basszus! - kiáltok fel, mire mindketten ijedten kapják felém a fejüket. - Tudom mi a baj. - suttogom.
  - Akkor mi lenne, ha kinyögnéd, mielőtt Harry az őrületbe kerget. - morogja Daniel.
  - Nem véletlenül volt rossz megérzésem, hiszen egyszer már átéltem azt, ami tegnap éjjel történt, csak álmomban. - vallom be, majd Harryre pillantok, aki arcán félelem halad át.
  - Azonnal vidd fel az emeletre! - csapódik ki a konyha ajtaja. - Ne engedd, hogy lejöjjön! - mutat rám, mire Harry karon ragad majd felfelé kezd ráncigálni.


Harry Styles


  Bekövetkezett! Mia mondta, hogy az álmai valóra válhatnak és hát meg is történt, már csak idő kérdése, hogy mikor lesz meg a következő is. Idegesen rohanok le a lépcsőn miután Jent bezártam a szobába. Miért történik ez? Mikor azt hiszem, hogy végre nyugi van akkor valami kiderül, ami mindent megváltoztat.
  - Neked teljesen elment az eszed? - esik nekem Mia. - Most már elkezdődött, bármikor rosszabbra fordulhat és ahhoz, hogy megtud őt védeni mindent el kell neki mondanod! Most azonnal!
  - Én is tudom, oké? - morgom. - Tudom, hogy el kell neki mondanom, de nem akarom őt elveszíteni! Nem lennék rá képes...
  - Nem veszítetted el és nem is fogod ha okos vagy és elmondod neki. Ha megvárod, míg bajba kerül és ott tudja meg, mint Debby akkor meggyűlöl és képtelen lesz a közeledben biztonságban érezni magát! Hát ennyire hülye vagy? - lök meg. - Kétszer is el akarod követni ugyanazt a hibát?
  - Nem, nem akarom, hogy az történjen! Mindennél jobban el akarom kerülni! De  hogy mondjam el neki, hogy már több ezer éve halott vagyok?! - tárom szét a kezeim.
  - Ha szeret és ez így van mivel ott van az a rohadt kötelék akkor nem fog elhagyni, mint ő! - üvölti.
  - Mia, ezt nem kéne! - szól közbe Daniel. - Ne szakítsd fel a régi sebeit mert ismét maga alatt lesz és azt te sem akarhatod.
  - Kus legyen Daniel! - csattan fel. - Lehet pont erre van szüksége, hogy lássa mi történt vele akkor, hogy végre fogja magát és kitálaljon annak az idiótának.
  - Pofa be, oké? - ordítom el magam. - Elmondom neki! Csak adjatok egy kis időt, pár percet!
  - Na végre. - forgatja a szemét Mia. - Azt hittem nekem kell ezt tennem.
  - Ha bárki is elmondja neki, kik vagyunk mik és ki ő akkor az én leszek! 
  - Akkor mire vársz még? - vonja fel a szemöldökét.
  - Bátorságra, ami valószínűleg soha az életbe nem lesz! - túrok a hajamba. - Jó megyek! - csattanok fel. - De semmi féle képen ne engedjétek, hogy elmenjen... - indulok el, miután mindketten bólintottak. 
  

1 megjegyzés:

  1. Uristen nagyon jo resz lett :) Remelem Jen nem haragszik meg harryre :(( Siess a kovivel kerlek :')

    VálaszTörlés