2014. október 26., vasárnap

29.rész - 'Ki lehet ő?'

Sziasztok!
Sajnálom a késést, de itt az újabb rész, aminek remélem örültök majd.
Sajnálatos módon van egy rossz hírem is a történet a végéhez közeleg.
Természetesen még van pá rész hátra, de nem olyan sok.
Megpróbálom minnél hosszabbra írni, hiszen tudom, hogy szeretitek, 
ahogy én is, bár nem könnyű természetfeletti blogot írni, de próbálkozom.
Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------------------


Jennifer Hudson



  Mi történt velem? Résnyire nyitom szemeim, de a sötét miatt semmit sem látok. Fázom. Tisztán érzem, ahogy az egész testem remeg a hidegtől. Egy apró mozdulatnak köszönhetően éles fájdalom kúszik a karomba, amitől egy nyögés szalad ki a számon. Nedves és hideg helyen vagyok, ami egyben sötét is, talán egy pincében?! De, hogy kerülhettem én ide? És ami a legjobban érdekel, miért nem emlékszem semmire sem? A sötét helységbe hírtelen éles fény bukkan elő, amikor az ajtó kivágódik. A hírtelen jött fény miatt először semmit sem látok, majd pár másodperc után felfedezek egy sötét alakot az ajtóban állni, csak a körvonalát látom, de tisztán érzem, hogy engem bámul. Ki lehet ő?

Hét órával korábban

  Kipihenve, mégis nyugtalanul nyitom ki szemeim. Egyből megérzem valaminek a hiányát, ami pár másodperc múlva tisztázódik is bennem, hiszen Harry nincs mellettem. Egy ásítás kíséretében ülök fel az ágyban, majd dörzsölöm meg a szemeim. Kicsit nyűgösen mászom ki a meleg takaró alól, ugyanis rossz előérzetem van. Lépeim gyorsan veszem lefelé haladva a lépcsőn, de amikor meghallom a konyhából kiszűrődő hangokat megnyugodok. 
  Hajamat megigazítva kicsit lépek be a konyhába, ahol egyből megpillantom Harryt, aki ha jól veszem észre reggelit csinál. Ajtózáródásra felém kapja fejét, majd lágyan elmosolyodik. Közelebb lépek hozzá és feltornázom magam a pultra, ami közvetlenül mögötte van. Még mindig nem tudom, hogy helyes, amit teszek-e vagy sem, de ebben a pillanatban nem érzek félelmet. Igazság szerint a közelében sosem éreztem azt. Csak a helyzet sokat változott és már nem tudom, hogy mit is kéne gondoljak róla. Sosem bántott és azt mondta nem is lenne rá képes, de azért valahol mélyen bennem ott lakozik az a kérdés, hogy mi van akkor ha mégis képes lenne rá, akarata ellenére is? Nem akarok erre gondolni, de nagy lehet az esélye, hogy megtörténik. 
  Arcán hatalmas vigyor terül szét, mikor felém fordul, majd a terpeszben lévő lábaim közé furakodik. Homlokát az enyémnek dönti, miközben kezei megtalálják a derekam. Látom rajta, hogy szeretne valamire engedélyt kérni, de nem tudja, hogy ennek itt van-e az ideje vagy még várnia kell rá. Igazából én sem tudom. Nem tudom, hogy képes lennék annyira megbízni benne, hogy engedjem neki ajkait az enyémre tapadni. Vágyom rá ehhez kétség sem fér, de nem tudom jó ötlet-e vagy sem.
  - Olyan gyorsan ver a szíved. - suttogja. - Az egész szobában vísszhangzik.
  - Miattad. - akasztom karjaim nyakába, majd pillantok zöld csillogó szemeibe. - Minden rendben? - kérdem halkan, mire ő aprót bólint.
   - Ne aggódj, mindent a kezünkben tartunk. Ha nem így lenne hidd el nekem nem ülnék itt veled ilyen nyugodtan. Ha nem tudnám, hogy biztonságban vagy akkor biztosan nem lennénk itt így.
  - Miért, hogy vagyunk most? - kérdem remegő hangon.
  - Közel egymáshoz, a lélegzeteink egymásba fonódnak. A szíved úgy ver, mintha most futottad volna le a maratont, pedig csak itt ülsz. - sóhajt fel. - Annyira szeretnélek megcsókolni, de attól félek elijesztenélek fele. - nyög fel. - Azt pedig nem szeretném, minden rád van bízva én semmit sem fogok tenni, amíg te úgy nem érzed, hogy mehet.
  - És mi van akkor, ha sosem lesz elég bátorságom lépni? - kérdem suttogva.
  - Szerintem lesz. - mosolyodik el. - Ha képes voltál lejönni hozzám ebben a pólóban, ami alig takarja el a formás hátsód, akkor az sem fog nehezedre esni, hogy cselekedj. - amint észhez kapok és végigvezetem magamon a tekintetem, arcom azonnal pír önti el. - Nem, ne szégyelld magad, hiszen tökéletes vagy. - emeli fel az állam.
  - Én... - csuklik el a hangom. - .. fogalmam sincs, hogy mit akarok. - hunyom be szemeim. - Azt szeretném, ha minden onnan folytatódna, ahonnan abbamaradt, de félek is tőle... félek attól, hogy mi történhet.
  - Miért mi történhetne? - kérdi. - Azon kívül, hogy bebizonyítanám neked mennyire fontos vagy nekem.. - nyel egyet. - Akkor sem erőltettem semmit sem, sőt még ellene voltam emlékszel? Miért lenne most másképpen?
  - Nem tudom. - sóhajtok fel. - De úgy érzem szeretném, ha bebizonyítanád, hogy semmi sem változott, hogy ugyanaz a fiú vagyis... - rázom meg a fejem. -... mindegy, ha bebizonyítanád, hogy nem változott semmi, de ahhoz nem nekem kell lépéseket tennem, mert nem merném, hanem neked... én pedig leállítalak, ha nem érzem őket helyesnek. - suttogom.
  Mélyen néz a szemeimbe, gondolom azon gondolkozik, hogyan cselekedjen. Mikor már nem tudom tovább nézni, lesütöm szemeim, majd alsó ajkamba harapok. Meg akarom őt csókolni, hiszen már napok óta ezt szeretném. Éppen szólásra nyitottam volna a szám, mikor rátapasztotta az övét. Egy pillanatot sem habozok, amint megérzem puha ajkait, kezeim hajába vezetem, majd közelebb húzom magamhoz. Nem sietett, hagyja, hogy én irányítsak, így lassú csókot váltunk. Bár pontosan tudom, hogy neki ez egyáltalán nem könnyű, de mondta, hogy nem fog semmit sem erőltetne, csak ha én is úgy akarom. Lábaim derekára kulcsolom közelebb húzva őt magamhoz, mire belemorog a csókunkba. Istenem, de hiányzott már ez.

***

  Nem sokkal később léptekre lettünk figyelmesek, amik pár másodperc múlva alakot is kaptak. Mia jött haza. Amikor észrevett minket először kíváncsian pillantott felénk, majd megvonta a vállát és elmosolyodott. Tudom, hogy valószínűleg nem csak én voltam olyan, mint egy élőhalott, hanem Harry is a várakozás miatt. Sajnálom, nem akartam ezt tenni vele, de számomra ez az egész még most is hihetetlennek bizonyul. 
  - Látom jól el vagytok. - vigyorog ránk Daniel, aki szintén most érkezett meg.
  - Mi lett Derek emberével? - kérdez rá Harry, figyelmen kívül hagyva a megjegyzést.
  - Mi lenne? - nevet fel Mia. - Megöltük. - vonja meg a vállát. - Már csak százvalahány másikat kell még kivégezni. - forgatja a szemét. - Miatta. - mutat rám.
  - Mia. - mordul fel Harry. - Senki sem kötelezett rá, hogy maradj és segíts nekünk.
  - Igazad van. - vágja rá. - Csak a barátom, aki halott kéne legyen, mivel elszökött megkért, hogy segítsek neki megvédeni a lányt, akit megmentett és ennek következtében veszélybe is sodort. Hogy is mondhattam volna neki igent? Azért vagyok itt mert fontos vagy nekem és nem engedhetem, hogy megölesd magad.
  - Tudok magamra vigyázni! - morogja Harry.
  - Hát persze, azért hívtál minket is ide nem igaz? - nevet fel.
  - Fogd be! - néz rá mérgesen. - Egyedül is menne, de több szem többet lát.
  - Hát persze. - forgatja a szemét, majd lép ki a szobából.
  Pár percig még Danielel beszélget, aztán pedig feláll majd engem is magával húz.
  - Hová megyünk? - teszem fel a kérdést.
  - Hozzád, hogy összepakolj pár napra. - adja válaszát. - Pár napig, amíg nem vizsgáljuk át ismét a környéket biztosan nem aludhatsz felügyelet nélkül. Úgyhogy pár éjszakát még biztosan nálunk töltöd.
  Meg sem várta a válaszom, csak kinyitotta nekem az ajtót, ahová én be is szálltam. Ő is gyorsan beült mellém, majd indította is a motort. Elhiszem, hogy aggódik értem, de mégis mit mondjak anyáéknak? Hiszen ők úgy tudják, hogy szakítottunk. Most ha hírtelen beállítanék és azt mondanám nála töltök pár napot hülyének néznének. Ki kell találnom valamit, még mielőtt késő lenne.
  - Te nem jöhetsz be. - jelentem ki, mikor észreveszem, hogy ki akar szállni.
  - Már miért ne mehetnék? - vonja fel a szemöldökét. - Még szép, hogy bemegyek.
  - Nem jöhetsz, mivel anyáék úgy tudják, hogy szakítottunk. - vágom rá. - Nehéz lenne elmagyarázni nekik, hogy nem így vagy, úgyhogy inkább magam megyek be, kitalálok valamit, majd hamar bepakolok és már mehetünk is.
  - Miért mondtad nekik azt, hogy szakítottunk? - mered rám.
  - Szerinted nekik nem tűnt fel, hogy napokig nem találkoztunk? - sóhajtok fel. - Tudják és már nincs mit tenni ellene. Tíz perc és itt vagyok. - nyomok egy puszit az arcára, majd kiszállok a kocsiból és megindulok befelé.
  Már az előszobából meghallom anya kellemes hangját, miközben valakit éppen egy pohár teával kínál meg. Mosolyogva lépek be a konyhába, ahol anya egy férfival beszélget, akit én még sosem láttam ezelőtt.
  - Jó napot. - köszönök, majd megölelem anyám. - Ki ő? - kérdem halkan.
  - Hadd mutassam be neked az új szomszédunkat, nemrég költöztek is. - mutat a fiatal pasira.
  - Biztosan te lehetsz Jennifer. - áll fel, majd mosolyog rám. - Frank vagyok. - nyújtja kezét.
  - Örvendek. - fogadom el. - Anya? - fordulok felé. - Szeretnék pár napra átmenni Kathez, mivel kemény napjai vannak és szüksége van egy barátra. - hazudom. - Mehetek?
  - Ha a barátnődnek szüksége van rád, hogy is mondhatnék rá nemet? - mosolyog rám. - Persze, csak tudjam, hogy biztonságban vagy. Különben is nyár van. - vonja meg a vállát.
  - Köszönöm. - nyomok egy puszit az arcára. - Viszlát. - köszönök el Franktől, majd rohanok fel a lépcsőkön egyenesen a szobámba.
  Amint benyitok egyből felfedezem a szobában lévő hideg levegőt, bár nem értem honnan származhat, hiszen az ablakok zárva vannak. Nem foglalkozom vele sokat. Kiveszem a szekrényemből táskám, majd beledobálom fontosabb dolgaim. Már éppen készültem bezárni szobám ajtaját, amikor egy kéz betapasztotta számat, majd egy kendőt nyomot az orromhoz, amitől hamar álmosodni kezdtem. Kloroform.

3 megjegyzés:

  1. Woww *0* Nagyon jó volt. Ez a rész is!! Siess a kövivel!! :DD Imádat van..

    VálaszTörlés
  2. Szia, nemrég kezdtem el olvasni a blogod. Nagyon nagyon tetszik, remélem nemsokára már lesz új rész. :DD

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon tetszik a blogod. Nagyon rég nem írtál. Remélem nem hagytad abba. Kövi részt!! SIESS!!!!!

    VálaszTörlés