31.rész - "Segítek"

Sziasztok!

Meghoztam nektek az új részt. Igaz én kicsit laposnak és unalmasnak érzem, de remélem azért tetszeni fog nektek. Ígérem, hogy lassan visszanyerem az uralmat a történet alatt és hosszabb és jobb részek lesznek, ami remélem a következőben már észrevehetőbb lesz. Lehet, hogy jövőhéten lesz még egy rész, mivel itthon leszek, de a részek két hetente érkeznek majd. Természetesen, ha lesz időm, akkor lesznek meglepetés részek is, de nem ígérek semmit. Mivel sok történetem is van, fel kell osztanom az időm, hogy mindre legyen időm és mellette még a tanulásra is, de remélem megértitek. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, hiszen egy jó ideig nem voltak részek, csak múlthéten kezdtem újra és tudni szeretném, hogy vannak-e még érdeklődők. Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------

Jennifer Hudson

  - Jobban tennéd, ha ennél - teszi le elém a tálat, egy ismeretlen srác. - Ezzel csak magadnak teszel rosszat - folytatja.

  Sötét haja, kócosan hullik borostás arcába, miközben barna szemei az enyémeket kutatják. Hírtelen emelem rá tekintetem, mikor megfogja a kezem, majd belehelyezi a villát. Szemeiben nem gyűlöletet és haragot látok, hanem sajnálatot és aggódást. Olyan, mintha ő nem is akarná ezt az egészet, mintha csak belekeveredett volna, az akarata ellenére. Valamiért úgy érzem, hogy ő nem akar nekem ártani, mintha ezt akarná velem közölni szemeivel, de miért kellene benne bíznom? Már két napja vagyok itt és eddig még egy kedves szavuk sem volt hozzám az itt járó 'embereknek', neki miért lenne?

  - Ha megöltök, akkor mi a francnak számít, hogy mit teszek magammal - vágom hozzá, alig hallhatóan, mivel az erőm teljesen elhagyott. Ordítani szeretnék, a képébe vágni, hogy mennyire utálok ezt a helyet, hogy gyűlölöm őket, mégis alig jön ki hang a torkomon. 

  - A főnöknek élve kellesz, nem pedig holtan - morogja. - Enned kell, különben nekünk is végünk, ha mire ideér, te már halott leszel.

  - Miért is kéne ez engem érdekeljen? Tudod mit? Rohadtul örülnék, ha mind holtan végeznétek, megérdemlitek a halált! Milyen ember tart fogva egy lányt, aki még csak azt sem tudja, hogy miért kell itt lennie. Azt meg ne mond nekem, hogy a főnök tudni akar valamit, mert én rohadtul nem tudok semmit, ha tényleg olyan erőm lenne, akkor szerinted már nem használtam volna ellenetek, a pokolba is? - nyögöm ki nagy nehezen.

  - Úgy nézek ki, mint aki élvezi ezt az egészet? - suttogja, hogy még én is alig hallom, amit mond. - Kurvára nem! - rázza meg a fejét. - Elegem van belőle, én nem ezt akartam, amikor belementem a tervébe. Senkinek sem akartam ártani, de megtettem. A francba is, hiszen a haverom csaját tartom fogva...

  Harry! Harry a barátja volt? A szavaiból kivéve nekem az jött le, hogy így van. De, ha tényleg olyan közel álltak egymáshoz, akkor miért nem segít nekem kijutni innen? Miért tart fogva? 

  - Ki vagy te? - kérdem tőle.

  - Harry egyik nagyon régi barátja. A nevem Zayn. Mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de sokkal jobban örülnék, ha nem így kellett volna megismerjelek - sóhajt fel. - Nem akarom őt hátba szúrni, de nem tehetek mást...

  - Segíts kiszabadulni - kérlelem. - Ezt megteheted, segíts nekem kijutni innen.

  - Sajnálom, de nem segíthetek - áll fel, majd vágja ki az ajtót és siet ki rajta.

  Szemeimet ismét könnyek marják, amióta itt vagyok, szinte mást sem csinálok, csak sírok. Már azt sem értem, hogy miért?! Az erőm bármennyire is próbálom a felszínre hozni, nem sikerül, csak arra tudok gondolni, hogy mit éreznek majd a szeretteim, ha megtudják, hogy meghaltam. Még csak az igazi okát sem fogják tudni, mivel azt nem mondhatják el nekik. 

  Zayn volt az utolsó esélyem, hogy kiszabadít innen. De ő sem hajlandó nekem segíteni, hiába nem ért egyet az itt történő dolgokkal, nem segít nekem. Lassan már azt is kezdem elhinni, hogy Harryéket is elkapták, szép lassan minden szavukat elhiszem majd, amit csak mondanak nekem. Pedig az is lehet, csak bántani akarnak és semmi sem igaz belőlük, de a bezártság miatt már képtelen leszek tisztán gondolkozni és bízni abban, hogy semmi sem igaz, hogy valaki majd kiszabadít innen. 

  Pár perc múlva ismét kinyílik az ajtó, majd belép rajta egy pasi, akinek a nevét nem tudom, de nem is igazán érdekel. Dühös léptekkel közelít felém, majd pillant a tálamra, ami még mindig teli van étellel.

  - Mi a francért nem vagy képes enni? - üvölti, mire én csak megvonom a vállam. - Talán azt várod, hogy valaki megetessen, hidd el, ha az életemen múlik, akkor képes vagyok lenyomni az ételt a torkodon. Úgyhogy vagy megeszed magadtól, ebben a pillanatban vagy segítek, de az nem lesz kellemes - közli velem.

  - Kapd be - nézek a szemeibe.

  Gondolhattam volna, hogy nem fog neki tetszeni a beszólásom. Az keze erősen csattant az arcomon, mire a fejem oldalra bicsaklott, a számban azonnal megéreztem a vér ízét, de továbbra sem voltam hajlandó enni. Azért, hogy ők ne kerüljenek bajba, én biztosan nem fogok enni!

  - Brad, téged keres Nick, majd én megetetem - hallom meg Zayn kicsit dühös hangját.

  - Ezt most megúsztad aranyom - kacsint rám - de mire visszajövök ajánlom neked, hogy ezt - mutat a tálra - üresen találjam.

  Csak bámul Zayn közeledő alakját. Próbálok valamit leolvasni az arcáról, de esélytelen, érzelemmentes. Leül a velem szemben lévő alacsony székre, majd felsóhajt és a tálért nyúl. Nem hiszem el, hogy képes lesz belém erőszakolni a kaját, mikor megmondtam, hogy nem fogok enni.

  - Enned kell - néz rám - tudom, hogy nem akarsz, de én csak neked akarok jót. Nem fogom erőltetni, de meg kell enned, nem akarom, hogy Brad etessen meg, ha visszajön, mert hidd el az nem lesz kellemes. 

  - Nem akarok enni, csak ki akarok innen jutni - közlöm a szemébe nézve, de a beszéd miatt az arcomba nyilall a fájdalom, mire felszisszenek.

  - Segítek neked - jelenti ki - de egyél, működj együtt velünk és még Derek érkezése előtt kijuttatlak innen - adja a kezembe a tálat, amit én el is fogadok, de továbbra is kérdő tekintettel bámulom. - Én nem vagyok rossz, jó sem, de képtelen lennélek megölni téged, csak mert nem segítesz a főnöknek. Segíteni akarok neked és fogok is, ezzel pedig remélem elérem, hogy Harry megbocsájtson nekem. 

  - Miért hinnék neked?

  - Tehát Harry semmit sem mesélt a képességedről - mosolyodik el. - Megérzed, ha hazudnak neked. Ha az adott személy szemébe nézel el tudod dönteni, hogy igazat mond-e vagy sem. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de próbáld ki. Néz a szemembe és mond el, hogy mit látsz - tekintetem az övébe fúrom, majd várom, hogy történjen valami. - Segíteni fogok neked - mondja nyugodtan.

  Nem tudom, hogy miért, de érzem, hogy nem hazudik nekem. A szemébe nézve, tisztaságot látok. Vagy nagyon jól hazudik vagy tényleg igazat mond és segíteni akar nekem. De mi változott ebben a pár percben? Miért gondolta meg magát ilyen hamar?

  - Mondtam, hogy nem hazudok - mosolyodik el. - Nem gondoltam meg magam, eddig sem akartalak bántani, de amikor bejöttem hozzád és te könyörögtél, hogy segítsek, tudtam, hogy már nincs visszaút. Ha egyszer kimondom, hogy segítek kockára teszem az életem, de úgy gondolom, hogy megéri. Sok rosszat tettem az életben, de remélem, hogy ezzel sikerül néhánytól megszabaduljak. Mellesleg az én képességem a gondolatolvasás - kacsint rám.

  - Gondolatolvasó? - vonom fel a szemöldököm, mire bólint. - Akkor mond el nekem, hogy mire gondolok most.

  Ajkaira gonosz mosoly húzódik, majd tekintetét az enyémbe égeti és felkuncog. Kicsit megrázza a fejét, majd mosolyogva közli velem a választ.

  - Arra, hogy hasonló illatom van, mint Harrynek - kacsint rám.

  - Oké - kerekednek el a szemeim. - Azt hittem csak hülyéskedsz, de úgy látszik tévedtem. Nem tudom, hogy tényleg bízhatok-e benned, de az ösztöneim azt mondják, hogy nincs mitől félnem. Hogy akarsz innen kijuttatni? - kérdem tőle.

  - Este, csak én fogok rád vigyázni, mivel a többiek elmennek a főnökért. Bíznak bennem és pontosan ezért leszek képes átvenni őket. Amint elmentek és kellő távolságba lesznek, én elengedlek téged, majd én is elmenekülök.

  - És én, hogy jutok ki innen, azt sem tudom, hogy hol vagyok - sóhajtok fel.

  - Ezért ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy Harry már tudja, hogy hol vagy. Sokkal közelebb vagy hozzá, mint azt gondolnád. Itt van a közelben és azt várja, hogy mikor támadhat, de amint téged meglát kisétálni az ajtón, biztos vagyok benne, hogy azonnal elvisz innen. 

  - Köszönöm - motyogom. - Amikor kisétáltál azon az ajtón, azt hittem, hogy már minden veszve van, de úgy látszik jól gondoltál, hogy te más vagy... Nem tudom, hogy mi történt köztetek Harryvel, de biztos vagyok benne, hogy elfelejti, ha megtudja, hogy te segítettél nekem.

  - Én nem vagyok benne olyan biztos - rázza meg a fejét, miközben én a számhoz emelem a villát és eszem egy falatot. - Egyél, mert szükséged lesz az erődre - mosolyog rám.

Harry Styles

  Két nap telt el, de még mindig semmit sem találtunk, ami Jen nyomára vezethet. Az aggodalmam pedig egyre csak nő és nő. Fogalmam sincs, hogy mi történhet vele, de biztosan semmi jó, mivel rossz előérzetem van. Eleinte még nem tudtam, hogy miért, de most már rájöttem, hogy mikor éreztem utoljára ezt. Amikor a közelemben volt. Derekkel már a kezdetek óta kötelék van közöttünk, amiről azt hittem, hogy megszakadt, de úgy látszik nem igaz, mert még mindig tisztán érzem őt és ez nem jó, mivel azt jelenti, hogy a közelben van. Jenért jön, biztos vagyok benne, hogy már nincs sok időm megtalálni, mielőtt végez vele. Nem engedhetem meg neki, hogy őt is elvegye. Nem veheti el tőlem!

  A telefonom hangos pittyegése szakít ki a gondolataimból, mire gyorsan kapom kezeimbe, majd pillantok a képernyőre, de ismeretlen számról keresnek. Egyből a legrosszabbra gondolok, de mégis felveszem. 

  - Tessék? - szólok bele idegesen.

  - Harry te vagy az? - hallok meg egy rég nem hallott ismerős hangot. Mi a francot akar tőlem? Még van képe felhívni azok után, amit tett velem? - Tudom, hogy dühös vagy rám, de meg kell hallgatnod...

  - A faszt kell téged meghallgatnom! - csattanok rá. - Magamra hagytál a szarban és nem segítettél mikor könyörögtem neked. Tudtad, hogy egyedül esélytelen vagyok, de basztál rá... - ordítom a telefonba.

  - A francba is Harry! - szól közbe. - Fogd már be, mert nincs sok időm és szeretném elmondani, hogy most segíthessek neked. Nálunk van. Nem én fogtam el, de velem van és jól van. Nem bántották, de ha nem szabadul ki innen vége van. Segítek neki kijutni, de ezzel hatalmas veszélybe sodrom őt, mert nem tudhatom, hogy nincs-e valaki a közelben. Nekem azt mondták, hogy egyedül maradok vele, de az is lehet, hogy hazudtak. Este megszöktetem, míg a többiek Derekért mennek, de neked itt kell lenned és segítened, ha elszabadulnak az indulatok - közli velem.

  - Miért bíznék benned? - teszem fel a kérdést.

  - Mert tudod, hogy nem vagyok ilyen. Sosem voltam ilyen kegyetlen, de nem volt már választásom, te is jól tudod.

  - Volt, csak nem vetted számításba - közlöm vele. - De most ez kicsit sem érdekel. Mikor kell és hol lennem?

  Nem tudom elhinni, hogy tényleg segít. Azt hittem, hogy sosem tesz ilyet, miután akkor magamra hagyott, de úgy látszik, hogy változnak az 'emberek'. Nem tudom, hogy száz százalékosan bízhatok-e a szavában, de ha igazat mond, akkor tartozom neki, még ha nem is akarom ezt elfogadni. Követni fogom az utasításait, mert élve ki akarom juttatni onnan Jent, nem érdekel, hogy mibe kerül, de élve kijuttatom onnan.

  - Mia, Daniel! - kiáltom el magam. - Tudom hol van és már azt is, hogy mit kell tennünk...