33.rész - Póbálkozások

Jennifer Hudson

  Ahogy kiérünk az épületből, Harry megáll majd körülnéz. Valami azt súgja, hogy keres valakit, ahogy a többiek is. Jobb oldalra kezd húzni, én pedig engedelmesen követem őt. Ha jól látom akkor egy szőke hajú srác felé tartunk, aki vigyorogva vár minket mögötte két másik személlyel. Szinte biztos vagyok, hogy ők azok, akiről Harry beszélt, akik majd segítenek nekem. Hogy miért gondolom ezt? Mindhárman engem néznek, szinte éget a tekintetük. 

  - Már azt hittük valami baj van - szólal meg a szöszi, amint eléjük érünk. - Tudjátok nem szép dolgok egy órát várakoztatni minket - teszi csípőre a kezeit. - Azt hittük, hogy Derek még idő előtt elkapott titeket.

  - Ne légy már ennyire aggódó Niall - nyög fel Mia. - Sosem állt jól neked - rázza meg a fejét. - Inkább vigyél minket végre valahová, ahol megszabadulhatok tőlük - bök felénk.

  - Mia - szól rá Daniel. - Tudom, hogy morgós vagy, ha valami nem úgy történik, ahogy te szeretnéd, de tégy végre nekünk egy szívességet és inkább hallgass, mert szerintem mindenkit kikészítesz a folytonos rinyálásoddal.

  Akaratom ellenére is felnevetek Daniel beszólásán, mire egy dühös neked-semmi-közöd-ehhez pillantást kapok Miától. Megértem, hogy nem vagyok a szíve csücske, de azért, még nem kell úgy bánni velem, ahogy ő teszi. Ahogy az sem normális, hogy kezdek ehhez hozzászokni. Ezt sosem lenne szabad megszokni, inkább tenni kéne ellene valami, de valamiért úgy érzem, hogy minden hiábavaló lenne, mert nem hagyná, hogy nekem legyen igazam. A dühös lány gyors léptekkel indul meg egy fekete kocsi felé, majd száll bele és csapja be jó hangosan maga után az ajtót.

  - Most, hogy végre lenyugodott a hangulat, engedd be, hogy bemutatkozzunk - szólal meg egyikük. - Én Liam vagyok, a szőke Niall és ez az idióta mellettem pedig Louis - mutat a kék szemű srácra.

  - Örülök, Jennifer vagyok, de valamiért úgy érzem, hogy ti ezt már nagyon is jól tudjátok - vakarom meg a tarkóm.

  - Igen, teljesen ismerünk téged - vágja rá Louis. - Ne azért mondom, hogy megijedj, de már hónapok óta figyelünk téged. Minden lépésedről tudunk, ahogy azt is tudtuk, hogy egy nap nálunk köttök majd ki. 

  - Miért is lepődnék meg ezen - bukik ki belőlem. - Nem ti vagytok az elsők, akik megfigyelnek engem... - érzem, ahogy Harry megdermed mellettem, így felsóhajtva közel hajolok hozzá, majd újra megszólalok. - Nem úgy értettem, csak fáradt vagyok. Ne haragudj.

  - Semmi baj, hiszen igazad van - néz le rám. 

  - Ez már nem lényeges - szólal meg ismét Niall. - Most csak az a fontos, hogy előhozzuk a benned lakozó éned, hogy legyőzhesd végre azt a barmot, akit még senkinek sem sikerült, de tudjuk, hogy neked menni fog. De előre szólok nem lesz könnyű és félelmetes lesz, mert először csak arra kell koncentrálnunk, hogy felbukkanjanak, csak utána gyakorolhatunk.

  - Ezt, hogy érted? - teszem fel kíváncsian a kérdést.

  - Nem mondjuk el, mert úgy nem lenne hatásos, de tudnod kell, hogy sosem tennénk veled semmit, ez mind csak gyakorlás.

  Ebből ismét nem értettem semmit, ezért Harryre és Danielre néztem, de ők csak megvonták a vállukat. Hát köszi szépen. Alig szabadultam pár órája, most meg azt mondják nekem, hogy nem akarnak bántani engem, mégis veszélyben fogom magam majd érezni. Tudom, hogy az ösztönök sok mindenre képesek, de azért nem akarok halálra rémülni, csak azért, hogy használjam őket.

  - Ne félj, semmi bajod sem lesz - nyom egy puszit a hajamba Harry. - Nem engedném, hogy bajod essen.

  - Mégsem mondod el, hogy mire készülnek - vágom rá.

  - Csak a te érdeked miatt. Csak akkor sikerül kihozni belőled a legjobbat, ha nem tudod mi vár rád. Én is túlestem rajta, nem élveztem, de mára hálás vagyok érte. Tudod, hogy nem hazudok mivel azt már megérzed, bízz bennem, minden a legnagyobb rendben lesz. 

***

  - Annyit elárulok neked, hogy ma mindenki békén fog hagyni téged, az edzés csak holnaptól kezdődik. Mindenki tudja, hogy fáradt vagy és gyenge is, szóval az én kérésemre, ma békén hagynak.

  - Milyen kedves tőlük - ülök le az ágyra. - Szerinted tényleg sikerülni fog?

  - Jen, már milliószor elmondtam, hogy mekkora erő lakozik benned. Pillanatok alatt képes vagy őt elpusztítani, ha gyakorolsz. Tudom, hogy nehezen tudod elhinni, de bízz bennem. Sosem hazudtam neked és nem is tervezek. Tudom, hogy sikerülni fog. De mi lenne ha nem beszélnénk erről ma? - kérdi, mire én egy bólintással válaszolok rá. - Gyere ide.

  Gondolkozás nélkül állok fel, majd indulok el felé. Amint elég közel vagyok hozzá kinyújtja karját, majd magához húz. Arcom a nyaka és a válla közé rejtem, miközben mélyen magamba szívom az illatát. Ajkát a nyakamra nyomja, majd lágy puszikkal hinti be a bőröm. Derekamtól fogva kicsit feljebb emel, mire én gondolkozás nélkül ölelem őt körbe lábaimmal. Kezeimet először a nyakára, majd a hajába vezetem, amivel morgást váltok ki belőle. Tudom, hogy messzebbre szeretne menni, ahogy én is, de mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ennek nem most van itt az ideje. Most nem gondolhatunk magunkra, most csak a harc és a győzelem a fontos, a többire még van időnk. 

  - El sem tudod képzelni, hogy mennyire aggódtam érted, az elmúlt napokban. Szinte semmivel sem törődtem, csak az érdekelt, hogy megtudjam hol vagy és kiszabadítsalak. És ekkor jött Zayn, aki elárulta. Hálás vagyok neki érte, nagyon is, de nem felejtem el a múltat - ül le velem együtt az ágyra, majd dönti homlokát az enyémnek. - Sokszor arra gondoltam, hogy mit tennék, ha nem érnék oda időben és ez az érzés majdnem teljesen felemésztett. Erről nem szívesen mesélek, de most úgy érzem, hogy neked muszáj. Már elvesztettem valaki, aki fontos volt számomra. Miattam történt minden. De mielőtt még azt hinnéd, hogy veled is ez történne, nem fog. Ő nem bízott bennem utána, te igen. Ő nem váltotta valóra néhány álmát, te igen. Ő sosem jött rá, hogy képes felismerni, ha hazudnak neki, de te igen. Neked minden sikerülni fog, mert látom a szemedben, hogy mennyire szeretnéd. Sokkal jobban szeretnéd, mint én. Én félek, attól tartok, hogy egy olyan pillanatban történne minden, amikor még nem állsz készen a harcra, ha akkor jelenik meg, amikor még az erőd nem teljes, akkor lehet elveszítelek, vagy fordítva.

  - Nem fogsz elveszíteni - suttogom - ahogy én sem téged. Küzdeni fogok, nem számít, hogy mibe kerül le fogom győzni, csak azért, hogy megmutassam, hogy mit érdemel az a lény, aki annyi ember életét tette tönkre. Halált és tőlem meg is kapja majd. 

  - De bátor lettél - mosolyodik el.

  - A te bíztatásod ad erőt, ha te hiszel bennem, akkor én miért ne higgyek magamban?

  - Jogos - nyom egy puszit az ajkamra. - De most inkább feküdjünk le, mert holnap már nem lesz ilyen laza napod. A többieket ismerve egész nap azon lesznek, hogy meg akard magad védeni, amíg nem sikerül.

  

***

  Már a reggeli közben is lopva mindig körbepillantottam, tisztára paranoiás lettem. Egész reggel azt néztem, hogy mikor támadnak vagy hozzák rám a frászt, pedig semmi sem történt. Valósznínűleg nem is fog addig, míg meg nem felejtkezem róla. 

  - Nem fogunk megölni, ne néz már így ránk - nevet fel Louis. - Tudom, hogy félsz, mert érzem, de semmi bajod sem lesz. Az a hülye is túlélte - mutat Harryre - pedig kis híján belelöktem őt egy szakadékba.

  - Lou! Ezzel nem segítesz neki - csattan fel Harry. - Semmi ilyesmi nem történt.

  - Elfelejted, hogy tudom mikor hazudsz - forgatom a szemeim. - Ne hazudj a szemembe - jelentem ki.

  - Szerintem meg rá kell hozni a frászt, hogy végre komolyan vegye a dolgokat. Minél hamarabb rájön, hogyan használhatja az erejét, annál hamarabb lesz képes legyőzni Dereket, én pedig nem kell végre tovább féljek, hogy mikor halok meg - morogja Mia. - Szóval szedd össze magad és adj bele mindent - néz a szemembe.

  - Azon leszek - motyogom.

  Reggeli közben semmi sem történt, aztán pedig szép lassan rájöttem, hogy mi a céljuk. Meg akarnak ijeszteni. De eddig nem igazán sikerült, viszont azt már elérték, hogy dühös legyek. Nagyon dühös. Esküszöm, ha még egy pókot meglátok valahol, mindenkinek kitekerem a nyakát, erőmmel vagy anélkül. 

  Zajt hallottam lentről, mire utam egyből a konyhába vezetett. Szinte biztos voltam, hogy megint hasonló dologban lesz részem, de tévedtem. Amint beléptem a szívem egyre gyorsabban kezdett verni. A pulzusom az egekbe szökött, miközben alig kaptam levegőt. Előttem egy feketébe öltözött fiú volt, aki egy fegyvert szegezett rám. Sikítani szerettem volna, de nem ment, mert hátulról valaki befogta a szám. Valamiért azt érzem, hogy ez nem csak egy játék, hogy ez most maga a valóság.

  - Hát végre megvagy - vigyorog rám, miközben közelebb sétál hozzám. - El sem tudod képzelni, hogy mennyi ideje kívánom már a halálod, de most végre megtehetem! - nevet fel.

  Nem! Most nem halhatok meg. Nem engedhetem meg, hogy megtörténjen, amíg meg nem ölöm Dereket. Nem veszíthetem el Harryt, nem hagyhatom, hogy újra egyedül maradjon, ahogy a szüleimet és a barátaim sem hagyhatom cserben. Erősen mozogtam a karok között hátha sikerül kiszabadulnom, de nem ment. Erősen tartott, szinte kiszorította belőlem még a szuszt is. Féltem, az nem is kifejezés. A barba szemű fiú szemébe néztem, majd arra gondoltam, hogy nincs ott a fegyver a kezében. De hiába meghallottam a kattanást, ami azt jelenti, hogy a fegyver elsült én pedig felsikítok. Várom, hogy égő fájdalom költözzön belém, de nem történik semmi. Szemeim félve nyitom ki és csak akkor jövök rá, hogy a konyha másik felébe kerültem.

  - Na végre, azt hittem már sosem sikerül - változott át Niallé a fegyvert tartó férfi, mire szemeim elkerekedtek. 

  - Mond csak neked teljesen elment az eszed? - kiáltom el magam, amint levegőért kapok. - Azt hittem tényleg meghalok!

   - Ez is volt a cél - vonja meg a vállát, már Liam. - Meg kellett ijedj, hogy sikerüljön. Biztosak voltunk benne, hogy sikerül, ha megtámadunk.

  - Örülhettek, mert tényleg sikerült. De mi van, ha nem ment volna, akkor az a golyó most a mellkasomba lenne? - kiáltok el magam. - Meghaltam volna, mert ti ekkora barmok vagytok?

  - Nem hagytuk volna, különben sem igazi golyó volt benne, csak játék - nevet fel Louis, aki most lépett be a konyhába, nyomába a többiekkel. Tekintetem egyből Harry kapom, aki bocsánatkérően néz rám. Szóval ő tudott róla. Hát még szép, hogy tudott. 

  - Haragszom rád - tátogom. 

   Nem akartam, de nem beszélhettem róla - szólal meg a hangja a fejemben, mire ijedten lépek egyet hátrébb. Szóval hallasz.

  - Mi a fene ez? - kérdem halkan. - Te most a fejemben szóltál hozzám? 

  - Nem kell megijedned, ez normális, aki ilyen erővel rendelkezik, mint te az biztos, hogy képes üzeneteket fogadni és te is tudsz küldeni - sóhajt fel Liam. - Tényleg nem akartunk megijeszteni, de szükség volt rá. Már csak egy erőt kell benned felébreszteni, de azt hiszem ez lesz a legnehezebb.

  - Miért?

  - Meg kell állítanod az időt - vágja rá Niall. 

  - Ugye ez csak egy vicc? 

  - Nem, egyáltalán nem vicc, ez lesz a legdurvább élményed, csak még azt nem döntöttük el, hogy mikor következik be.

  - Szóval türelmesen kell várnom, hogy mikor akartok majd újra halálra rémíteni?

  - Ez ezzel jár, de addig szabad vagy - vonja meg a vállát Louis. - Mi lenne, ha addig mesélnék neked rólad? - néz a szemembe, mire én beleegyezően bólintok. Kíváncsi vagyok, hogy mi vagyok és végre most itt az alkalom, hogy megtudjam.